Tánc
NOL * Horeczky Krisztina * 2006. december 19.
Fölocsúdva a szombat esti lázálomból, a lírához menekültem; az alábbi mottót adtam a szegedi társulat pesti bemutatójának: „Vár állott, most kőhalom.” A kilencvenes évek egyik legragyogóbb hazai táncoskoreográfusa, Juronics Tamás, tettvágytól fűtött, dicső korszakában szédítő tempóban szórta a publikum elé pompás darabjait.
Így a – kontakt, Limón, Cunningham technikájú – Tavaszi áldozatot, a Homo ludenst, a Sárembert, a Szilánkokat és A csodálatos mandarint. Utóbbit követte az a művészi jelenség, melyet szokás alkotói válságnak becézni – ám korántsem hét év elteltével.
Az izraeli Uri Ivgi 2003as produktuma és Juronics idei termelési tánca olyan, mint a Woody Allen által az élet két részre osztott dolgai: rettenetes és kibírhatatlan. Uri Ivgi megejtően érdektelen, korszakosan ostoba terméke (állítólag) egy koncentrációs tábor pékségében játszódik.
Ivgi egyedi történelemszemléletében elénk tárul a valaha létező legvidámabb koedukált barakk. A szürkenett vászonruhás, pirospozsgás kényszermunkások, munkásnők komótosan, ám jó hangulatban gyúrják a kelléktésztát, melyet néha váratlanul a földhöz csapnak. Eközben dalra fakadnak, szilajul ropnak, míg a fitt fehérnép lelkesen évődik a kedélyes őrökkel. A feltűnően fád, skandináv temperamentumú, szőke Carmen (Barta Dóra) unatkozik leginkább, ezért ráérő idejében több vasat tart a tűzbe. Ám Joséban, a nyüzügespleenes munkafelügyelőben fölébred a zöld szemű szörnyeteg. Rodion Scsedrin negédes Carmenszvitjére véget vet a mókának; megöli a piros bugyis, kopott démont – a tetemet tésztával takarva le.
Az est második részében Juronics Tamás páratlan bravúrt hajt végre: alulmúlja a látottakat. „Fiatal milliomosok buliznak napjainkban, szívnak, isznak…, a pénz nem számít” – áll a szigorú erkölcsrendészeti ismertetőben. A színen bóklászó, megrázóan hanyagul öltözött nyikhajok annyira tűnnek mondénnak, mint egy civilizációnak hátat fordító, aszkéta jógi. A délamerikai párkereső szappanoperákból szabadult Carmen strasszokkal rondított, fekete, elölhátul kivágott ruhát visel, csillogó bizsukkal. Barta Dóra gúnyosan somolyog, sunyin hunyorog, párszor vonaglik, és másokkal együtt gyakorta fújja a füstöt – nyilván utalásként Mérimée-Bizet dohánygyári cigánylányára. A kiégett Juronics – egyfajta Mekk Mesterként – maradékból bütykölte össze tákolmányát. A szánalmas látványeffektek (háttérdíszleten végigfolyó művér, zubogó víz; vörös lepel; az akváriumban holtan elmerülő címszereplő) önkényesen kiragadott ötletmozaikok a hajdani, érzéki munkákból. A minden szenvedélytől, bűntől megfosztott, avítt alibiCarmen intellektuális roncstelep. Mindenekelőtt azonban – különös figyelemmel a feminin, fekete flitteres tangában nádszálként lengedező chippendalematadorra – áthatóan ízléstelen katyvasz.
Noha ünneplésre nem látok okot, a Szegedi Kortárs Balett jövőre lesz húszéves. Az 1969es születésű, megélhetési koreográfussá lett Juronicsnak volt néhány nagyszerű alkotása, van egy – sajátosan magyar – karriertorzója. Az emlékekben dagonyázáshoz túlságosan ifjú. A cinizmushoz keveset dolgozott.
Szegedi Kortárs Balett: Carmenvariációk – Nemzeti Táncszínház
