Dina Porat a Tel Aviv Egyetem Stephen Roth Intézetének vezetője. Az antiszemitizmus és rasszizmus kutatásával foglalkozó intézmény 2006. november 7-9. között Budapesten tartotta 8. nemzetközi konferenciáját.
Miért esett a választás egy antiszemitizmus kutatásával kapcsolatos konferencia helyszínéül Budapestre?
Számos oka volt annak, hogy idén ebben a gyönyörű városban tarjuk 3 napos szemináriumunkat. Kétévente tartunk ilyen találkozót: egyszer Izraelben, egyszer a világ egy másik pontján: így jártunk már Mexikóban, Londonban, New Yorkban és most Budapest mellett döntöttünk. Egyértelmű volt számunkra több szempontból is, hogy Budapest egy nagy fontosságú helyszín: részben, mert itt egy igazán pezsgő 80-100 ezer fős zsidó közösség él, mely már a szervezésben is nagy segítségünkre volt, másrészt így Kelet-Európa más országaiból is könnyebben jöhettek el a résztvevők.
Célunk az, hogy az antiszemitizmus kutatásában újabb eredményeket tudjunk elérni. A világ számos országából tagjaink, és kutatóink folyamatosan küldik jelentéseiket és beszámolóikat az adott régió eseményeiről, antiszemita megnyilvánulásairól. De ahhoz, hogy egy ország antiszemitizmusát megértsük, először egy kicsit bele kell látni az ország életébe, működésébe is: látni kell a kontextust. Mi a beérkező információt folyamatosan feldolgozzuk és értékeljük, de ilyenkor a több, mint 35 országból érkező részvevőkkel van alkalmunk érdemben elemezni az elmúlt időszak történéseit, megvitatni a háttérben húzódó folyamatokat. A résztvevők ráadásul nem csak saját országukat, hanem egyben zsidó és nem zsidó civil szervezeteket, intézményeket is képviselnek.
A konferencia megnyitója a Mazsihisz Dísztermében volt, ahol meg kell említenem, hogy David Admon, Izrael állam nagykövete mellett Hóvári János is részt vett, aki Magyarország korábbi nagykövete volt Izraelben és akivel nagyon jó kapcsolatunk volt. Az est talán legfontosabb résztvevője Peter Roth volt, aki intézetünk névadója, Stephen (Zsigmond) Roth fia. Roth Zsigmond a háború előtt a cionista ifjúsági mozgalmak aktív tagja volt Magyarországon, majd a háború alatt a földalatti cionista ellenállási mozgalom ismert alakja lett. A Gestapo elkapta, megkínozta, de ő nem adta fel barátai, kapcsolatai nevét. A háború után a család megmenekült részével Londonba költözött.
Mivel foglalkoznak valójában az intézetben, mit gyűjtenek?
Nagyon széles a spektruma azoknak a tetteknek, ügyeknek melyeket regisztrálunk: lehetnek akár grafittik vagy akár politikusok megnyilatkozásai is. Vannak természetesen olyan esetek is, melyeket nem lehet számokkal leírni: például a nagy hatású karikatúrák. Persze a számokkal is foglalkozunk: elemezzük az erőszakos cselekmények, antiszemita tettek számát világszerte, különböző lebontásokban. Azt mondhatjuk, hogy kb. 2001-ig a legtöbb esetben temetőket vagy zsidó emlékműveket rongáltak meg. 2002 óta a legtöbb esetben (gyakorlatilag az esetek felében) zsinagógákat gyújtanak fel, vagy rongálnak meg, az elmúlt néhány évben pedig ismét az emberek vannak a célpontban. Kipát viselő zsidókat, zsidó intézmények dolgozóit, zsidó iskolák tanulóit támadnak meg. Úgy tűnik most ez a trend.
Mi valóban veszélyben vagyunk? Milyen a helyzete a magyar zsidóságnak a világ más zsidó közösségeihez képest?
Nem látok olyan helyet a világban, ahol azt mondhatnánk, hogy a zsidó közösség tagjai általánosságban, igazi veszélyben lennének. Szerintem nincs ma valódi veszélyhelyzet sehol. Vannak olyan helyek – főként Nyugat-Európában, Skandináviától Franciaországig – ahol néha kicsit aggasztó a tendencia. A legproblémásabb jelenleg érdekes mód Kanada és Norvégia. Ugyan egy kis ország Norvégia, de a sorozatos incidensekkel egy nagyon rossz légkör alakult ki. Gyújtottak fel zsinagógát, vertek meg embereket. Például Jostein Gaarder a Sophie Világa című regény oly sok díjat nyert írója, nemrégiben egy igen véres antiszemita cikket irt, mely rettenetesen szíven ütött minket, nem is értjük, hogy ez hogy történhetett meg.
Magyarországon milyennek látja az antiszemitizmus és a zsidó közösség helyzetét?
Európa és a világ legtöbb országában az antiszemitizmus alapja egy erős amerika-ellenességben és globalizáció-ellenességben gyökeredzik, amennyiben azt mondják, hogy a globalizáció mögött a zsidók állnak. Valamint az antiszemitizmus másik legfontosabb pillére az iszlám közösség. Az iszlám közösségek Európa nyugati felében integrálódtak a társadalomba, szerepet kaptak a médiában és más fontos intézményekben.
Itt Magyarországon más a helyzet: nincs amerika-ellenesség, mert egy poszt-kommunista ország sokkal inkább az integrációt favorizálja, szinte akár „majmolja” az amerikai életstílust: határozottan nem Amerika ellenes. És Magyarország nem is globalizáció ellenes. Most építik ki gazdaságukat: szeretnének olyan gazdaságot, melyet erős szálak fűznek a nemzetközi gazdasági vérkeringéshez, erős kapcsolatai vannak világszerte. A harmadik különbség, hogy Magyarországon gyakorlatilag nincs iszlám közösség. Az iszlám csoportok a gazdag, öregedő társadalmakba vándorolnak be inkább, ahol a születési arány nagyon alacsony. Tehát itt nincsenek meg az antiszemitizmus azon gyökerei, melyek más országokban nagyon határozottan megvannak. Az antiszemitizmus nemzetközileg legfontosabb hajtóereje az iszlám közösség.
Itt az antiszemitizmusnak más gyökere és háttere van. Leginkább az van hatással az antiszemitizmusra, hogy ez egy poszt-kommunista ország. És a magyarok most próbálják visszaszerezni nemzeti gyökereiket, a nemzet próbál visszanyúlni nemzeti identitásához: és ahova jelenleg vissza tud nyúlni, az pont a második világháború előestéje! Annak az időszaknak a retorikáját, szellemiségét, mintáit tudják legkönnyebben feleleveníteni. Ez nagyon hasonlóképp működik Romániában, Szlovákiában és máshol is a régióban. A régi-új nemzeti hősök valójában szélsőjobboldali figurák, akik zsidóellenesek is voltak ráadásul. Önmagában, az teljesen egészséges, hogy Magyarország nemzeti hősök után kutat, amire most nagy szüksége is lenne, de ha csak a kommunizmus előtti időkig nyúl vissza, akkor ezekből a szélsőjobboldali típusokból fog ideálokat faragni. Számos más ország már megbirkózott a második világháború traumájával és tulajdonképpen túl tudtak lépni ezen, de ezt pont Magyarországon még nem látom. Tudnunk kell, hogy Magyarország volt az első, aki a Jad Vasembe küldött tanárokat továbbképzésre, és ez a program idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Azt is például nagyon dicséretesnek tartom, hogy Csurka már nincs a Parlamentben. És látjuk, hogy itt nincsenek erőszakos cselekmények a zsidó közösség ellen.
A politikai baloldal a jobboldal ellen gyakran fegyvernek használja az antiszemitizmus kifejezést, de ez lehet, hogy gyakran kontraproduktív. A kérdés, hogy megéri-e a zsidó közösségnek, hogy az antiszemitizmust állandóan napirenden, műsoron tartsa, hagyja hogy ez a kifejezés tematizáljon sokfelé. Minden zsidó közösség vezetőinek és tagjainak is fel kell tenniük a kérdést önmaguknak, hogy megéri-e, hogy állandóan hírt csinálni az antiszemitizmusból. Néha tényleg történnek szignifikáns események, amikor nem szabad csendben maradni, homokba dugni a fejünk. De túl sokszor kiáltani antiszemitizmust az szintén kontraproduktív, vigyázni kell vele nagyon. Számunkra nagyon fontos az intézetben, hogy ha valamire antiszemitizmus mondunk, akkor az tényleg komolyan megalapozott legyen. Mértéktartónak kell lennie a zsidó közösségeknek is.
A Stephen Roth Intézet álláspontjai, elemzései nyilvánosak?
Természetesen. Az intézet honlapján a http://www.tau.ac.il/Anti-Semitism/ címen mindenki hozzáférhet az adatbázisunkhoz, ahol kiadványaink, adatsorok, összehasonlító elemzések olvashatóak.
-büchler-
