Népszabadság * Zalán Eszter * 2006. december 18.
Arafat annak idején folyamatosan halogatta a választásokat. Miután meghalt, két éve elnökválasztást tartottak a palesztin területeken, sikerrel. Ezután egy éven keresztül, volt, ahol öt fordulóban, önkormányzati választásokat tartottak, s idén januárban következtek a törvényhozási választások. Demokratikusak és szabadok.
A palesztinok az elmúlt két évben többször járultak az urnákhoz, mint például mi, magyarok, de ennél lényegesebb: mint ezalatt bármelyik arab vagy iszlám országban. A Bush-kormányzat itt nem erőltette látványosan a demokráciát, itt az egy évtizede lefektetett mechanizmusok elevenedtek meg, a megfelelő vezető irányítása alatt. A Bush-kormányzat – akár hallgatólagosan is – a Hamasz részvételét szorgalmazta. A Fatahnak jogosan akartak riválist „adni”, hiszen ez is hozzátartozik a demokráciához. Kérdés, hogy a Hamasz – mely a választás alapjait lefektető békeegyezményt sem fogadja el – ilyen formában jó ötlet volt-e. Mindenesetre a Hamasz győzelmének következményeire nem volt felkészülve jóformán senki.
A döntés, hogy egy demokratikusan megválasztott kormányról a Nyugat egyszerűen nem vesz tudomást, láncreakciót indított el. A segélyek elapadása olyan körülményeket teremtett, melyek talán a Fatah híres-hírhedt korrupciójánál is rosszabbak.
„Sikerült elérni”, hogy ha Abbasz előre hozott választásokra szólít fel, azok legitimitását a Hamasz dönti el. „Sikerült megerősíteni” a Hamasz damaszkuszi vezetését és kiszolgáltatni neki a mérsékeltebb gázait. „Sikerült elérni”, hogy az amúgy is megerősödő Irán túszul ejthette a palesztin ügyet.
Abbasz kockáztat, játszik. Ő a Nyugat és Izrael szemében hol partner, hol nem. Nem egy erős vezető, de nem is hagyják, hogy az legyen. Most mondott egy nagyot, lehet, hogy bejön.
