Agonás Szonja, kultura@hetivalasz.hu
Énekléstől és tánctól kipirosodott gyerekek nem csillapodó zsibongása közepette kezdtünk el beszélgetni a Kolompos együttes vezetőjével, Nagy Zoltánnal. Az autentikus népzenét játszó csapat énekes-zenészét legújabb, Vitéz Levente című lemezükről is kérdeztük.
– Több óvoda felvette a nevelési programjába a Kolompos műsorát. Számítottak rá?
– Mi csak közvetítjük azt az óriási kultúrát, ami a zenén kívül a szokásokból, a dalokból, a táncokból is áll. Meg akarjuk mutatni, hogy működtek ezek egy faluközösségben, ahol a hagyományok szépen elrendezték az ember életét a születéstől a halálig, s mindig tudták, hogy mit kell csinálniuk és hogyan. Ezt a törekvést ismerik el azok az óvodák, ahová havonta visszajárunk. Januártól júniusig és szeptembertől decemberig minden hónapban más és más érdekességet, szokást, más és más hangszert mutatunk be. Járunk olyan óvodákba is, ahol szellemileg sérült gyerekekkel foglalkoznak. Az óvónők mondták, hogy egy-egy műsor sok esetben többet ér, mint az ő egy hónapi munkájuk.
– Repertoárjuk másik részét a mesejátékok adják.
– Első mesejátékunk a Furulyás Palkó volt. Erdélyben magyar és román vidékeken egyaránt van pakulár, pásztorjáték vagy -dal, amelyben a pásztorlány vagy pásztorfiú elveszíti a kecskéit, a juhait. Ifj. Tímár Sándor kollégám kérte, adjuk elő ezt gyerekeknek is. Hosszú gondolkodás után találtuk ki, hogy királyfival, királykisasszonnyal, bárányokkal – saját magunk készítette, papírból kivágott bábokkal – és háttérrel játsszuk el. Egy kis mesét kerítettünk hozzá: a királykisasszony annak adja a kezét, aki vigyázni tud a bárányaira, sokan jelentkeznek, de csak a juhászbojtárnak sikerül, azazhogy majdnem ő is pórul jár, mert ő is elbóbiskol, és ezalatt elkószálnak a báránykák. Itt lép be a pakulár, ez a juhászbojtáros játék. Tulajdonképpen az autentikus szokást becsempésztük egy magyar népmesei keretbe. Később jöttek egyéb ötletek: a huszáros játékunk, az Egyszer egy királyfi és egyebek. Ezek a mesejátékok nem egy sémára készülnek, inkább ötletszerűek.
– Nemrégiben megjelent lemezük, a Vitéz Levente milyen világot idéz?
– Ki szoktunk tekinteni más népek zenéjére is, délszláv, román muzsikát is játszunk, hajdanán zsidó zenét is megszólaltattunk. Arra gondoltunk eredetileg, hogy hozzunk létre egy olyan mesejátékot, amelyben ezt a sok szép külföldi zenét bemutatjuk. Ehhez kapcsoltuk a Vitéz Leventéből azt a történetet, hogy a sárkány elrabolja a királykisasszonyt, s ő vándorol kelet meg nyugat felé. A munka során azonban rájöttünk, hogy igencsak egyszerűsíteni kell a történetet, hogy a gyerekek megértsék, így az eredeti koncepcióból annyi maradt, hogy egy kis török muzsika szólal meg és egy kis indián. A szívünk azért hazahúz: a megoldás természetesen Magyarországon magyar muzsikával történik.
– Fellépéseik mintha játékos óvodai foglalkozások lennének, mintha nemcsak zenészek lennének, hanem tanítanának is.
– Folyamatosan nőttünk bele ebbe a szerepbe. Kezdetben mi magunk se tudtuk, hogy mennyire etikus hozzányúlni ahhoz az autentikus birodalomhoz, ahhoz a zenei várhoz, amit számunkra a magyar népzene jelent. Át kell ugyanis alakítanunk sok esetben a gyermekek, a közérthetőség miatt. Rájöttünk, hogy elsősorban a szívükhöz kell szólnunk, nem a buksijukhoz. Elsősorban szeressék ezt a fajta zenét, kultúrát, s csak másodlagos, hogy tanulnak-e valamit. Nem is fektetünk nagy hangsúlyt egyik műsorunkon sem arra, hogy úgy tanulják meg azt a táncot, ahogy van. Nagyon sok bolondozást, játékot viszünk bele, ami akár éppen nem is tartozik az adott táncdialektushoz.
– Mikor döntötték el, hogy gyerekeknek játszanak?
– Előtte a szokványos módon táncegyüttesnél, táncházban muzsikáltunk, külföldre jártunk. Egy óvodai fellépés alkalmával teljesen véletlenül találtunk rá saját utunkra, amelyet nagyon szeretnek a kicsik és a nagyok is. Volt természetesen valamiféle érzékünk a gyerekekhez, meg ahhoz is, hogy ebből a félig-meddig komolyzenéből, mert a népzene komolyzene, a gyerekeknek is emészthető muzsikát faragjunk.
– Merrefelé lépnek fel az országban?
– Rengeteg nem nyilvános műsort adunk óvodákban, tartunk céges gyerekműsorokat is. Művelődési házakban is nagyon sokfele fellépünk, a Fonóban és az Erzsébetligeti Színházban tartunk rendszeresen táncházat, százhatvan-kétszázharminc fős látogatottsággal. Azért is örülünk az érdeklődésnek, mert egyik célunk alternatívát nyújtani a mai televíziós kultúrával szemben: legyen egy olyan hely, ahova el tudnak jönni szórakozni azok is, akik most tévednek be az utcáról, akiknek ez az első lépcsőfok az autentikus népzenéhez.
