Szalai Pál, a nyilas párt rendőrségi összekötője, megszervezte a nagy gettó fegyveres védelmét, és jelentős szerepe volt abban, hogy egyes nyilas csoportoknak nem sikerült tömegvérengzést rendezni a nagy gettóban a felszabadulás küszöbén.
Hatvankét évvel ezelőtt, 1944. december 10-én Szálasi parancsára a pesti gettó utolsó kapuja is bezárult. Attól kezdve már csak nagyon kevesen és engedéllyel jutottak ki onnan. Hogy a kapuk januárban újra kinyílhattak, és a bekényszerített több, mint hetvenezer ember megélte Budapest felszabadítását, az részben annak köszönhető, hogy Himmler akkor már a háború utáni időkre készült, és a nyugati hatalmak felé kacsintgatva parancsba adta, hogy a pesti gettókat nem szabad elpusztítani.
Másrészt a sors furcsa fintora folytán egy viszonylag magas beosztású nyilas vezető éppen egy német parancsnok segítségével megakadályozta, hogy párttársai az utolsó pillanatban, amikor már minden veszve volt, a gettót megsemmisítsék.
Szalai Pál, Wallenberg titkos nyilas szövetségese fékezni próbálta a szélsőséges nyilas akciókat, és menteni a menthetőt, emberek tízezreit. A háború után a népbíróság elismerte tevékenységét a számtalan tanúvallomás alapján, amelyekben az életben maradottak beszámoltak mentőakcióiról, emberségéről. Azután a Wallenberg elleni perben őt is meghurcolták. 56-ban Amerikába ment, és itthon feledésbe merült. Szekeres József, nyugalmazott főlevéltáros kutatta fel újra az általa magyar Schindlernek nevezett Szalai Pálról szóló dokumentumokat és történeteket, amelyeket néhány évvel ezelőtt „A pesti gettók 1945 januári megmentése” című könyvében foglalt össze. Vele beszélgettünk.
– A gettóknak a megmentésében lényeges szerephez jutott, talán döntő szerephez, Szalai Pál pesti könyvkereskedő, aki nem tudott kitörni az alacsonyabb helyzetéből, és ezért politikai úton próbált érvényesülni. Belépett a Nyilas Pártba, tüntetéseken vett részt, internálták, egy évre elítélték, és 1942-ben hátat fordított a nyilas mozgalomnak. 1944 október 16-án Szálasi meghívására kapcsolódott be újra. Ekkor már nem utolsó sorban frontot megjárt barátja, egy Szabó Károly nevű írógépműszerész hatására, az a tudatos szándék vezette, hogy megpróbálja a nyilasok szélsőséges tevékenységét fékezni. Szabó Károly dolgozott a svéd követségnek is, és megszervezett egy Wallenberg-Szalai találkozót. Szalai kérte Wallenberget, ha bármiféle nyilas visszaélésről tudomást szerez, akkor azt közölje vele, és ő lehetőség szerint ezt meggátolja. Ennek az együttműködésnek köszönhetően Szalai több sikeres mentőakciót hajtott végre.
Mielőtt Pest kiürítésére került volna sor, január 15-én, két alacsonyabb rangú német tiszt, és a magyar nyilasok elhatározták, hogy a gettót fölszámolják. A délutáni órákban a Royal szállónál mintegy ezer főnyi nyilas pártszolgálatos, német SS katona, szélsőjobboldali rendőrök összegyülekeztek, és az volt a tervük, hogy az esti órákban benyomulnak a gettó területére, lemészárolják az embereket, majd pedig benzint kiöntve, fölgyújtják az egész gettót. Erről a tervről Szalai több forrásból is értesült, úgyhogy a budapesti nyilas főmegbízotthoz, Vajna Györgyhöz fordult, aki közölte vele, hogy tud erről az akcióról, de nem áll szándékában megakadályozni, sőt, ha ideje engedi, ő is részt vesz benne.
Szalainak nem volt más lehetősége, a pesti oldalt védő német csapatok parancsnokához fordult, aki kiadta a parancsot, hogy a gettót nem szabad megtámadni. A Royalnál gyülekező csapatokat elvezényelte a Keleti-pályaudvarhoz, az ott lévő fronthoz, ahol éppen egy szovjet betörés bontakozott ki. A gettó így megmenekült, és január 18-án, Pest fölszabadításával egyidejűleg fölszabadult. Ez egy összefonódó tevékenység volt, több ember áldozatkészsége, fáradozása, cselekedetei. De az i betűre a pontot Szalai tette föl, mert ő volt ott és ő tudott intézkedni, amikor effektíve arra került a sor, hogy az embereket lelőjék és elpusztítsák.
A fényképek a Holokauszt Magyarországon honlapról származnak.
