Forrás: MNO

A szakemberek helyett gyakran a spekuláció irányít · Nincs etikai kódex, sem szakbíróság · Bukarest Budapest előtt?

2006. december 7. (5. oldal)

Csontos János

Építészkörökben az a hír terjed, hogy egy befektetői csoport felhőkarcolót tervez építeni a pesti Belváros szívében, a Szervita téren. A sziluettalakító városjelképnek szánt épület tervezését meg nem erősített értesülés szerint Zaha Hadidra, az építészeti Nobel-díjnak is nevezett Pritzker-díjas nemzetközi sztárépítésznőre bíznák. Felhőkarcolót ma nem enged meg a hatályos fővárosi szabályozás, de novemberben, az építészet hónapjában egymást érték a magas házakról szóló szakmai viták – s ezt egyes jól értesültek már a magassági tilalom várható felpuhításának tudatos előjátékaként értelmezik. Hol vannak az urbanisták, akik más országokban ilyenkor igazságot tudnak tenni? – vetődik fel a kérdés. Sokfelé szóródva, mégis együtt. A Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) az idén tölti be a negyvenet, de fortyogó állapota azt mutatja, mintha kamaszkorát élné.

A társaság manapság közel ötszáz tagot számlál, s mint Aczél Gábor, a jubileumi közgyűlésen újraválasztott elnök fogalmazott: gyakran nehéz küzdelmet kell vívnia a fennmaradásáért. A MUT a rendszerváltozáskor kikerült az állami inkubátorból, alulról építkező szervezetként azonban a kamarai rangot és jogosítványokat nem sikerült kiharcolnia. A városépítészeknek manapság nő ugyan a tekintélyük a médiában, de változatlanul csekély a befolyásuk a településkultúra konkrét formálására: sem a beruházókkal, sem a politikával szemben nincsenek hatékony jogi eszközeik.

Az 1966-ban alapított MUT a települések tervezésével, fejlesztésével, igazgatásával, irányításával foglalkozó szakemberek szakmai-társadalmi szervezete. A külvilág szemében leginkább Az év terve vándorkiállításokkal és a Hild-díjak odaítélésével kelt figyelmet, tavaly pedig a Hild-emlékévet is megrendezték. Úgy vélik, ha sikerülne mind több fiatal szakembert bevonni a társaság holdudvarába, talán meg lehetne menteni az urbanisztikai egyetemi alapképzést is, ami – az oktatási kormányzat egyik legrövidlátóbb intézkedéseként – jelenleg megszűnőfélben van.

Schneller István leköszönt fővárosi főépítész szerint a városépítészet legnagyobb baja ma a privát szféra és a hatalom együttműködésének hiányában rejlik. Úgy véli: ma a közhatalom egyszerűen nem irányít; sodródó magatartás jellemzi. A tapasztalható válság nem magyar specialitás, de nálunk tetéződik a laikus döntéshozatallal: nem hallgatnak a szakemberekre. Helyettük sokszor a spekuláció, sőt a korrupció befolyásolja a városfejlesztést.

Tóth Zoltán, a társaság egyik alelnöke viszont úgy látja, hogy igenis beleszól az urbanisztikai kérdésekbe a közhatalom, csak rosszul: kiveszi a tervezés jogát a szakemberek kezéből. Nehéz áthidalni, hogy a politikát az érdekek igazgatják, míg az urbanisztikát az értékek. Paksy Gábor, a MUT egyik korábbi elnöke arra emlékeztet, hogy költségvetési szervezetként 1990 előtt be kellett engedni a várospolitikusokat is a társaságba, ám ennek haszna is volt a kapcsolatteremtésben, s ma is fontos volna a szorosabb viszony az önkormányzatokkal. Vidor Ferenc erre reagálva azt állítja, hogy ha az urbanisták szakmailag nem emésztik meg a múltat, újrakezdés sem lehetséges. Figyelmeztet arra is, hogy a virtualitás térnyerése a városainkat is teljesen átalakítja, s erre a hazai urbanisztika nincs felkészülve.

Miklóssy Endre szerint a szakma nagy transzformációja az Építési és Városfejlesztési Minisztérium megszűnésével indult, ám a tárca helyére nem lépett be a szellemi összefogás és irányítás. Problematikus a közhatalom és a közérdek viszonya: a “süket döntéshozók” ellehetetlenítik a korszerű városépítészetet. A Várostervezetési Intézet (Váti) “kiherélése”, a szétvert településmérnöki képzés ugyancsak nagy csapás volt a honi urbanisztikára. A MUT-nak mint civil szervezetnek mindazonáltal megvan az az előnye, hogy nem kell törődnie senkivel, csakis a szakmai lelkiismeretére hallgathat. “Ha az embert fojtogatják, legalább kiabáljon közben” – vázolja az urbanista “utolsó fegyverét” …

Horváth Béla is úgy érzi: a szakma és a politika viszonya mind a mai napig rendezetlen, nagy a baj a programalkotás körül, s az urbanisták kiszorulnak a területfejlesztési tanácsokból is, holott számos dilettáns döntésnek elejét vehetnék. Baráth Etele úgy emlékszik vissza, hogy számára az urbanisztika kezdettől többnek tűnt a puszta építészetnél, a MUT pedig voltaképpen progresszív ellenzéki szervezet volt, ahol például a lakótelepek gondjairól is őszintén lehetett vitázni. Tény, hogy a piacgazdaság egészen más normákat hozott, melyekhez sok értékelvű urbanista máig nem tudott alkalmazkodni. Holott nyilvánvaló: komplex tudásuk révén koordinációs szerepre hivatottak. Ehhez azonban a városépítészeknek nyitniuk kell a civil szféra, az önkormányzatok, a gazdaság felé.

Benkő Melinda a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) urbanisztikai tanszéki képzéséről szólva három területen is megfogalmazott feladatokat. Az építészhallgatókba minél inkább bele kell plántálni a környezetérzékenységet; nyitni kell a külvilág felé, miként azt a MUT-tal és az építészkamarával közösen rendezett magasház-viták iránti érdeklődés is igazolja; illetve részt kell vállalni a szakpolitikai döntésekben is, miként az a kormányzati negyed kijelölésének szakértői munkája során történt.

Lukovich Tamás, a MUT másik alelnöke ugyanakkor az önvizsgálat szükségességét is hangsúlyozza. A mai napig nincs például urbanista etikai kódex, amely az összeférhetetlenség, az érdekkonfliktusok, a helyes szakmai magatartás, az együttműködés, a tapasztalatátadás és a politikához való viszonyulás kérdéseit szabályozná. A szakmagyakorlás terén hiányzik a harmadik jogi pillér, az igazságszolgáltatás: nem létezik sem szakbíróság, sem választott bíróság, amely a vitás kérdésekben dönthetne.

Az alelnök szerint Magyarországon hamis indokkal, a bolognai folyamatra hivatkozva szünteti meg a kormányzat az urbanisztikai alapképzést, feladva ezzel városaink nemzetközi versenyképességét. A politika “átverte” a szakmát: azt állította, hogy a szakok csökkentése uniós előírás, holott ezek kizárólag pénzfüggő döntések. Nálunk végül a száz akkreditált szakmába sem fért bele az urbanisztika, miközben Romániában az általuk akkreditált ötvenbe is belefért – ne csodálkozzunk hát, amikor például Bukarest városépítészeti szempontból messze lekörözi majd Budapestet. Jelenleg az országban a BME-n kívül még három helyen – Pécsett, Gödöllőn és a Corvinuson – létezik kiegészítő urbanisztikai képzés, ez azonban a merev, rugalmatlan tantárgyi struktúra miatt erős kívánnivalókat hagy maga után. Esetleges, mit tanítanak, s mennyire naprakészen. E kurzusok egyik hiányossága, hogy a MUT nem minősíti őket, holott a skandináv és angolszász országokban bevett gyakorlat, hogy az urbanista kamarák akkreditációja nélkül nem indulhat városépítészeti képzés. (De ha mégis indul, gyakorlatilag semmit nem lehet kezdeni az itt kapott diplomával.) Nálunk voltaképpen nincsen posztgraduális masterképzés sem, ami Európában szinte példátlan mulasztás, nemtörődömség. Míg például a röntgenasszisztensek is kötelezően, pontrendszerben képzik tovább magukat, az urbanistáknál ez csupán tervbe van véve. Nem csoda, ha még mindig hiányoznak olyan fontos készségek, mint az elemzési, menedzselési és kommunikációs ismeretek.

Hogy az urbanisták hazánkban is kivívják a más országban őket megillető társadalmi rangot, ahhoz nagyobb igényességre, közéleti aktivitásra, szemléletváltásra van szükség. Például arra, hogy ne főépítészben gondolkodjunk, mikor a nyugati világ mindenütt vezető várostervezőt (chief planner) foglalkoztat. Ez nemcsak elnevezésbeli különbség: lényegi eltérést takar. A hazai urbanistáknak Lukovich szerint van pótolnivalójuk a nyelvtudás és a vitakultúra terén is, miként az is tarthatatlan, hogy jelentős ügyekben nem hallatják a hangjukat. Az alelnök itt hosszas felsorolásba kezd: úszó Eb, Nemzeti Színház, zsidó negyed, SZOT-szálló, olimpia, mélygarázsok, bevásárlóközpontok, felhőkarcolók…

S ezen a ponton vissza is kanyarodtunk Zaha Hadidhoz meg a potenciális Szervita téri felhőkarcolóhoz. (Emiatt már bizonyára nagyban fő Rogán Antal belvárosi polgármester feje…) A MUT ugyan önkritikusan látja jelenét és elmúlt negyven esztendejét, településeink jelenlegi és jövőbeli állapota azonban aligha csupán az urbanistákon múlik. Aczél Gábor elnök azért nem titkolja: erőfeszítéseik egyik eredményét, elismerését látja abban: megkapták a jogot arra, hogy jövő júniusban – az újonnan csatlakozó uniós tagállamok közül első fecskeként – Budapesten rendezhessék meg az európai városok és várostervezők urbanisztikai biennáléját. Eddig ezt a kontinentális szakmai csúcsrendezvényt hat nyugat-európai város láthatta vendégül – legutóbb Koppenhágában 450 résztvevője volt. A tervek szerint az Európa Congress Centerben zajló fő program mellett a vendégek részt vehetnek várostúrákon, workshopokon és különféle városrendezési, várostervezési előadásokon is. A tizenöt-húsz, urbanisztikailag izgalmasnak szánt várostúrahelyszín között olyanok szerepelnek, mint az óbudai gázgyár, a Hajógyári-sziget, a nagytétényi kommunista szoborpark, a Wekerle-telep és a nagy paneltömbök. Ehhez hasonló szakmai találkozót a rendszerváltás óta még nem rendeztek hazánkban; a finanszírozásban még állami és üzleti támogatókra számítanak.

Comments are closed.