Több mint egy évtizeddel az után, hogy az Egyesült Államok katonái fejvesztve menekültek Szomáliából, megvalósult Washington rémálma: az iszlamisták vették át a hatalmat az országban.
Felfegyverzett szomáliai diákok tiltakoznak a kéksapkások küldése ellen (fotó: Reuters – Shabelle Media)
Afrika szarván a természet egyelőre diplomatákat megszégyenítő ütemérzékkel vette elejét annak, hogy Etiópia és a szomáliai iszlamisták csapatai egymásnak essenek. A szokatlanul heves esőzések járhatatlanná tették az utakat, az áradások csaknem kétmillió embert veszélyeztetnek a térségben. A háborút azonban valószínűleg csak átmenetileg tartóztatja fel az időjárás, ha hinni lehet ugyanis a helyszíni beszámolóknak és a harcias retorikának, mindkét fél mozgósította csapatait a határ mentén.
Sőt a főpróbát el is kezdték a múlt héten: két nappal az után, hogy az ENSZ jóváhagyta a békefenntartók küldését Szomáliába, először keveredtek nyílt harcba az etiópiai csapatok az iszlamistákkal. Addisz-Abeba egyelőre kommunikációs bravúrokkal van elfoglalva: tagadja ugyan, hogy csapatai a kormány hadseregét támogatva harcolnak Szomáliában, de azt elismerte, hogy több száz kiképzője Baidoában van, ezt a várost még a szomáliai kormány ellenőrzi.
Az ENSZ a múlt héten kapott észbe, amikor eldöntötte: csaknem nyolcezer békefenntartót küld az országba, és enyhít a Szomáliával szembeni fegyverembargón, hogy a kormány katonáinak is legyen mivel lőniük. A Washington által kezdeményezett határozatot egyhangúlag elfogadta ugyan a tizenöt tagú Biztonsági Tanács, nem kizárt azonban, hogy a két ország már javában harcolni fog egymással, mire a világszervezet kéksisakosai megérkeznek Szomáliába. A határozat szemérmesen hallgat arról, hogy ki fogja fizetni a misszió költségeit, és a megvalósulást kétségessé teszi az is, hogy az Egyesült Államoknak a kilencvenes években élőben közvetített fiaskója után a nyugati hatalmaknak eszük ágába sincs katonákat küldeni. Az iszlamisták mindenesetre megadták a lehetséges ENSZ-misszió alaphangját, amikor kijelentették: megszállásnak tekintenek minden békefenntartó műveletet.
Az iszlamisták ráadásul olyan fegyvertényt hajtottak végre, amely sem az ENSZ-nek, sem az Egyesült Államoknak nem sikerült. A külföld látványos kudarcaival szemben kifejezetten elismerésre méltó, hogy a Szomália nagy részének az irányítását megszerző Iszlám Bíróságok Uniójának (ICU) néhány hónap leforgása alatt sikerült rendet teremtenie az országban, amely az utóbbi tizenöt évben a bukott állam bevett szinonimájaként került be a hírekbe. Mohammed Sziad Barre diktatúrájának 1991-es megdöntése után béketárgyalások egész sorozatával próbálták rendezni az országot felosztó hadurak vitáját, nekik azonban a legkifizetődőbbnek az tűnt, ha ragaszkodnak a status quóhoz és a Kalasnyikovjaikhoz. Ebben a zűrzavarban foglalták el a fővárost az iszlamisták. Ma már szinte az ország egészét ellenőrzik, miközben Szomália hivatalos és nemzetközileg is elismert kormánya Baidoában próbálkozik a túléléssel.
Szomália nagy részén azonban egyelőre rend van. A kikötők újra megnyíltak, az utakon buszok járnak, a családok pedig esténként sétálhatnak az utcákon. Leszámítva egy svéd újságíró és egy olasz apáca meggyilkolását, Mogadishuban rég nem látott nyugalom van. Ennek persze ára van: az afganisztáni tálibokéra hasonlító új rendszerben tilos alkoholt fogyasztani, moziba járni, táncolni, és a sajtószabadság sem az iszlamisták irányítása alatt fog kibontakozni az országban. A szomáliaiak viszonylag könnyen beletörődtek az új játékszabályokba, a biztosítékot csak az verte ki, hogy az iszlamisták betiltották a szabadidő eltöltésének egyik legnépszerűbb eszközét, a tudatmódosító khatot.
A nyugati hatalmak mégsem lelkesednek a szomáliai nyugalomért. Nem elsősorban eddigi kudarcaik miatt frusztráltak, hanem azért, mert ötletük sincs arra, miként tudnák megakadályozni, hogy az iszlám fundamentalisták fantáziát lássanak a terrorista eszmékben. Washington jó ideje sejti, hogy az al-Keida felfedezte Szomáliát. Ezt az elméletet erősítik az ENSZ-jelentései, amelyek szerint az iszlamisták megkezdték külpolitikai stratégiájuk kidolgozását. Nyáron hétszázhúsz katonát küldtek Libanonba, hogy segítsék a Hezbollahot Izrael ellen. A kölcsönösség jegyében a síita szervezet közbenjárt Iránnál és Szíriánál, hogy lássák el fegyverekkel a szomáliaiakat. Mogadishuban több kisebb csoport is példának tekinti Oszama bin Ladent, aki lelkesítő üzenetekben biztosította őket támogatásáról. Forgatókönyve szerint Irak és Afganisztán után Afrika szarván lehetne megnyitni a dzsihád harmadik frontját.
Az Egyesült Államok az utóbbi években is szívén viselte Szomália sorsát, a térséget kiemelten fontosnak tartja a terrorizmus elleni harcban. Washington azonban elszámolta magát. Több százezer dollárral tömte ki a hadurak zsebeit, hogy levadásszák a terroristákat, és megakadályozzák az iszlamisták térnyerését. A titkos program sikeres volt, igaz, leginkább az iszlamistáknak: mivel a szomáliaiak többsége belefáradt az anarchiába, a nép felsorakozott mögéjük.
Ennél a pontnál került a képbe Etiópia. Addisz-Abeba nem tudja elfogadni, hogy a szomszédjában a tálibokéhoz hasonló rendszer épüljön ki. Az érlelődő konfliktusban kialakult a szereposztás is, a jelek szerint a mellékszereplők is megtalálták a helyüket: Etiópia állig felfegyverezte a Baidoába menekülő kormány erőit. A kormány a nemzetközi közösség támogatása mellett etióp segítségre is számíthat, ez néhány ezer fős katonai alakulat képében már megérkezett a határra. Etiópia ősellensége, Eritrea viszont az ICU-nak nyújt segítséget. Afrika szarvának országai ugrásra készen várják a háborút.
Etiópia és Szomália között a sérelmeknek történelmük van, a viták Szomália függetlenségének 1960-as kikiáltásáig vezethetők vissza. Azóta vádolják Mogadishuban Etiópiát azzal, hogy elfoglalta az ország területének egy részét. Ennek az állításnak két háború is nyomatékot adott 1964-ben, illetve 1977-ben. Afrika szarván az erőviszonyokat bonyolítja, hogy a szomszédos országok évtizedek óta kölcsönösen támogatják egymás lázadóit, hasonló logika mentén fordulhat át háborúba a mostani helyzet is. Az iszlamisták ráadásul felismerték, hogy egy ilyen összecsapás lehetőséget adhat arra is, hogy egyesítsék az országgal a szakadár Puntföldet és Szomáliföldet, valamint Kenya és Etiópia egyes területeit
Vándor Éva
