SZÉKY JÁNOS
Emlékezés jóarcúakra
Méd levelek
A YouTube egy istenáldása. Cselekménykönyvtár, a szó dramaturgiai értelmében. Nemrég például egy jótét lélek feltöltötte a Tilos Rádió előtti tüntetésről készült nyolcperces videoösszeállítást, és ezzel felbecsülhetetlen segítséget adott az utóbbi hónapok fordulatainak elemzéséhez. Időgép, 2003.
Ismét láthatjuk a rejtelmes cukorka áldozatává lett főszereplőt, amint jól azonosítható lendítéssel (fölemelt kar behajlítva, majd alkar ferdén, kissé jobbra kinyekkentve, ujjak összezárva, tenyér hátrafeszül, mozdulat ismétel) kiáltja zászlóégetés közben, hogy „Ria, ria, Hungária”. Nem sokkal később ismételten kijelenti, hogy „ez békés tüntetés”, mely érvet három és fél év múlva gyakorta hallottuk, mondjuk, a Kossuth téri képződmény védelmében, egészen komoly, már lediplomázott emberektől, akik nem ilyen cukorkát ettek. Lobognak az árpádsávos zászlók, amelyekről immár az egész politizáló közvélemény tudhatja, némi lesajnáltatás után, hogy nem azonos a nyilasok árpádsávos lobogójával, mert azon van még egy vörös csík, meg egy zöld nyilaskereszt fehér H-val a közepén, ezek a mostanin nincsenek, tehát komilfó, és nem törvénysértő. Csak azt nem lehet tudni, hogy kicsoda találta ki, az Árpádok biztosan nem, mert az övék farkincás (nyelves) banner volt.
Az uralkodó jelszó – ah, ártatlan idők – ez alkalommal még a „Veszszen Medgyessy!” volt. E mondat az öt szótagos szlogenek két ütemű változatába tartozik, ahol is az első ütemben mindkét szótag nyomatékos, a másodikban pedig az első, illetve a legutolsó szótagon másodlagos nyomaték van. (Vö. „Hajrá, magyarok!”, „Gyurcsány, takarodj!” – ezt hallották avatatlan, baloldali érzelmű riporterek „Munkát akarunk”-nak – vagy régebbről: „Éljen Rákosi!” Ez a skandálás valahogy nagyon megfelel a magyar nyelv prozódiájának, egyszer valaki talán még szakdolgozatot ír belőle.) Az osztogató miniszterelnök vesztének követelését néha árnyalja a „Paa-lesz-ti-na, Paa-lesz-ti-na” és az „Elég volt! Elég volt!” 2003 januárját írjuk, szemlátomást teljesen mindegy, pontosabban a konkrét helyzettől független, hogy miből volt elég.
A szereplők úgynevezett jóarcú emberek, rendezett a külsejük, a hölgyek nemrég járhattak fodrásznál, az urakon sportos viselet, de lehet fekete gyapjúkabát is, makulátlan fehér sál, gondosan nyírt bajusz és szakállka. Képviselik a középosztály több nemzedékét, a jelképekből ítélve hívő kereszténynek vallják magukat – bár a dzsekire vart posztókereszt különös ellentétben van a sztyeppei nomád eredetet tanúsító nemezsüveggel -, és nagyon fel vannak háborodva. Barangó – emlékszik még valaki a névre? – karácsonyi üzemzavara a kulturális, világnézeti, sőt – felháborodásukból ítélve – morális azonosságtudatukba gázolt bele. Hogy köztársasági elnökünket idézzem, „egészséges erkölcsi érzéküket” bizonyítja a békés megmozdulás. Itt elfilozofálhatnánk azon, hogy az egészséges erkölcsi érzék sérelme vajon meddig és milyen formában igazolja a felháborodás megnyilvánulásait – illetve, hogy mi fér bele a békés tüntetésbe.
Azon a múlthomályba vesző téli délutánon még akadtak arra utaló jelek, hogy a szervezőkben dolgozik a felelősségtudat, és rendkívül kínos nekik, hogy a békés gyűlés, amelynek előkészítésén heteken át fáradoztak, illegálisan folytatódik. (A műsor összeállítását tekintsük naivitásuk eredményének.) A cselekmény egyik vezérfonala nem más, mint hogy a szervezők próbálják győzködni a felháborodókat, menjenek már szépen haza. Érvelnek, könyörögnek, kétségbeesnek. „Barátod a Kun Béla” – kapják válaszul.
Talán nem tévedünk, ha ezt a pillanatot afféle trendfordulónak tekintjük a polgári körök történetében. A többi már csak összeesküvés-elmélet, ugyanolyan, mint a reflexből bedobott magyarázat, miszerint a Kinizsi utcában, 2003. január 11-én provokáció történt. (Ugyanez a reflex 2006-ban is pompásan működött.) Talán, ismétlem, talán a majdani békés megmozdulások kezdeményezői szintén megnézték ezt a videót jó párszor, és eltöprengtek tanulságain. Majd pedig, alkalmasint, nem arra az eredményre jutottak, hogy a dolognak több a jogi kára, mint a politikai haszna. Tehát nem az a leghasznosabb eljárás, ha kétségbeesetten kérleljük az erkölcsi érzékükben roppantul megsértett jóarcúakat az ön- és közveszélytelen hazatérésre.
Arra nyugodtan lehetett számítani, hogy az úgynevezett egészséges erkölcsi érzéknek egy, két, három év múlva is elég lesz, és csak szervezés kérdése, hogy miből.
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 49. szám
