Szécsi Éva
Nő fehér kosztümben
„Az egyetlen nő, akinek esélye van, hogy megválasszák” – írta a Libération, így kommentálva, hogy a francia Szocialista Párt jelöltje a 2007-es elnökválasztáson Ségolene Royal lesz. „Egy nő fehér kosztümben a sok sötét öltönyös férfival szemben” – írja egy kommentátor.
A választás előtt a „Libé” még nem állt egyértelműen Madame Royal pártján. A Szocialista Pártban nyitott volt az elnökjelöltségre pályázók versenye. A közvélemény-kutatók „szoros” eredményt vártak, a sajtó még némi iróniát is megengedett Ségolene Royallal szemben.
„Bárkit, csak Ségolene-t ne! – hirdette nagy címbetűkkel a szocialista politikusok krédóját az Express című hetilap 2006. április 6-i száma.
*
November 16-án, a választás előestéjén megjelenő Le Monde-ban Három szocialista elnökség címmel Arnaud Leparmentier elemzi a három jelöltet, Laurent Fabiust Dominique Strauss-Kahnt, Ségolene Royalt és programjukat, amelyek, noha baloldaliak, eltérnek egymástól. (Franciaországban és még sok nyugat-európai országban senkinek nem jut eszébe, hogy „nincs jobb- és baloldal”.) A francia társadalom csaknem ötven-ötven százalékban megosztott, a külvárosi zavargások idején elbillent az „erős kezű”, ámde a válságot mégsem teljes sikerrel kezelő jobboldali Nicolas Sarkozy felé.
A Szocialista Pártot viszont már jóval korábban megosztotta az európai alkotmányról szóló népszavazás. Szavazótáborának jelentős hányada, elsősorban a szakszervezetek harcos tábora és több szocialista párti vezető is ellenezte az alkotmánytervezetet, sőt Laurent Fabius egykori miniszterelnök még a bővítést is helytelenítette. „A bővítés az „Európa-erő” francia tervének felbomlasztásához vezetett, és az Európai Uniót a globalizáció szabadkereskedelmi övezetévé tette” – foglalja össze Fabius álláspontját a Le Monde.
Dominique Strauss-Kahn köztiszteletben álló politikus, a gazdaság, a pénzügyek, az Unió elismert szakértője, a Le Monde szerint „a vállalatok és a szakszervezetek kompromisszumának” meggyőződéses híve. Ismét „fel akarja találni” az európai szociáldemokráciát, amely kiharcolja helyét a globalizációban. A társadalmi és gazdasági bajok gyökere a gyenge gazdasági növekedés. Inkább ezer kisebb reform, mint egyetlen nagy törés – hirdeti.
Persze ott volt még mellettük a veterán Lionel Jospin, az egykori miniszterelnök, a régi szocialista iskola eminens tanulója, aki rögeszmésen a „több munkaalkalmat” programját hirdette, majd 2006 augusztusában, a fiatal szocialisták kongresszusán könnyek között jelentette be, hogy visszalép az elnökválasztási küzdelemből. Egy hivatásos politikusnak és hivatásos szocialistának valóban nehéz elfogadni hatvankilenc évesen a nyugdíjba menetel gondolatát. Pedig erről van szó. A Szocialista Párt megosztottságában, belső harcaiban a régi gárda tagjai (Mauroy, Jospin) legfeljebb retorikai színt képviselhetnek, de már nem róluk, nem az ő programjukról, mi több, már nem is az ő pártjukról van szó, bár kétségtelen, hogy a párt mind a mai napig szinte genetikai örökségként őrzi Jaurès, Leon Blum, Mendes France emlékét. Origónak viszont, ugyancsak eddig, az 1971-es epinay-i kongresszust tekintette, ahol François Mitterand-t választották főtitkárrá, aki a közép felé vitte a pártot, népfrontosabb jelleget adott neki, még markánsabban elhatárolódott a szektásságával egyre mélyebbre süllyedő kommunista párttól (amelynek szavazatait hálás köszönettel elfogadta, s amelynek győzelmét – részben – köszönhette 1981-ben).
Ma már Mitterand is a „nagy örökség” része. A Szocialista Pártnak más úton kell járnia. A „nagy elefántok”, Strauss-Kahn és Fabius szerint „a gyakorlat azt bizonyítja, hogy tapasztalt férfiú kell ahhoz, hogy az Élysée-palotába megválasszák”.
Ez hiba volt. Mit ér a tapasztalat, ha el van vágva a néptől – vágott vissza Ségolene Royal. (Csak zárójelben jegyezzük meg: a nagy elefántok nem csak óriási rutinnal rendelkeznek. Hatalmas francia tőkés csoportok állnak mögöttük. Kutatók hada értékeli esélyeiket, programozza szóhasználatukat, a reklámszakma legjobbjai tervezik imázsukat. Kiváló sajtókapcsolatokat ápolnak. Dominique Strauss-Kahn felesége az az Anne Sinclair, aki az egyik legnagyobb tévécsatorna remek riportere, az egyik legnépszerűbb műsor, a 7/7 (Sept sur Sept), a hétvégi összefoglaló rendkívül tájékozott műsorvezetője volt, s akit Le Pen a nyilvánosság előtt „La Schwarz”-nak titulált. A szélsőjobb vezére pert vesztett Anne Sinclairrel szemben, aki ettől függetlenül visszalépett a pályáról, amint férje miniszter lett.)
Most a szocialistáknál földindulás zajlik. Vagy több: a Le Monde Révolution Royalnak nevezi, királyi forradalomnak, élve a Ségolene vezetékneve adta szójáték lehetőségével.
Ségolene Royal nem kezdő, nem amatőr, nem Jeanne d”Arc, aki hangokat hall, bár küldetésének érzi a párt megváltoztatását, következésképpen elnöki esélyeit. „Nem változom, megmaradok saját értékeimnél: meghallgatás, figyelem, tekintet a realitásra, bármi legyen is az (…). A franciák nem fognak bennem csalódni. A francia nép most új lapot nyit történelmében. (…) A nép jelöltje vagyok, a be nem hódolás jelöltje. Engem nem nyelhet el az apparátus.” Most, a szavazatok hatvan százalékát megszerző elsöprő jelölési győzelme után is azt mondja, az utca zajára fog hallgatni. Ebben segítségére lehet Nathalie Rastoin, az Ogilvy-France óriás reklámcég igazgatónője. (Ő vezeti Ségolene agytrösztjének „brainstorming” üléseit.) Ám bizonyos, hogy az ötletek javarésze, s a kommentátorok által kiemelt „új nyelvezet” Ségolene-től származik, aki – a párt egyik szóvivője szerint – „nehezen tűrte a párt nyelvezetét”.
A most 53 éves Ségolene szereti a szabadságot. A szenegáli Dakarban született, apja, a hivatásos (és erőteljesen jobboldali) katonatiszt „úgy irányította feleségét és nyolc gyermekét, mint hadvezér a seregét” – írja a Le Figaro. Mindegyik gyermekének első keresztneve Marie, jelezve, hogy az apa a Szűzanya oltalmába ajánlja őket.
„Az élet arra tanított, hogy egyetlen esélyem a szabadságra, ha tanulok és mesterséget szerzek.” Ségolene korán kiszabadította magát a katonai szélsőjobboldalra szavazó apa parancsnoksága alól: két felsőfokú diplomája van: egyet az ENA-n, az École Nationale-on szerzett, a másikat a Science Po”-on, a politikai tudományok főiskoláján. Mindkettő káderképző. Így ismerkedik meg élettársával, François Hollande-dal, a szocialista párt jelenlegi főtitkárával, akivel nem házasodtak össze, viszont nagy egyetértésben nevelik négy gyermeküket: Thomas-t (aki már besegít a kampányba), Clémence-t, Julient és Florát.
*
1978-ban Ségolene és François együtt léptek be a Szocialista Pártba. Mitterand felfigyelt mindkettőjükre. 1982-ben nevezte ki Ségolene-t szociális és környezeti miniszterré, majd még két másik szocialista kormányban kapta meg a nevelésügyi és a családi-szociális tárcát. Nemcsak a témát ismeri kitűnően, de jól értelmezi a közvélemény-kutatási adatokat, és jó statisztikus. Jelenleg Madame Royal az egyetlen megyei elnöknő.
A szép, csinos és elegáns Ségolene feminista, de „nem egészen az”. Nem vett részt feminista rendezvényeken, kampányokban, ezért a különböző oldalon álló feministák nem kedvelték. Mostanáig. De most már ők is lelkesen támogatják. Ségolene Royal a nem most kezdődő kampányban nyomatékosan és harcosan szólítja meg a nőket. Elnyomott, a férfiakénál még mindig alacsonyabb bért kereső, a családon belüli erőszaknak kitett nőkről beszél, ingyentankönyvről, egyenlő tanulási esélyekről. Nem emlegeti a csadort, a muzulmán nők fejkendőjét, amelyet kitiltottak a világi iskolákból, de töretlen híve a világi államnak. A szó szoros értelmében rekedtre beszéli magát, hogy meggyőzze a nőket jogaikról. Nyilvánvaló, hogy ezzel a muzulmán nőket (is) megszólítja, hiszen ők vannak kitéve a legnagyobb családi terrornak, férfiuralomnak; a lányok nem önszántukból utasítják vissza a testnevelést, a sportot és tüntetnek a „foulard”, a kendő viselete mellett. „Minden vallás mindenkor elnyomja a nőt” – vallja Ségolene. (Viszont egy utazása alkalmából, a repülőgépen Anselm Grün német Benedek-rendi szerzetes bestsellerét olvasta, a Kis értekezés a hétköznapi spiritualitásrólt (Petit traité de spiritualité au quotidien).
Ségolene Royal „igazságos rendet” és „részvételi demokráciát” (démocratie participative) követel. Ez nem tolvajnyelv, ez teljesen érhető. Egyesek máris populistának minősítik.
A szocialisták új elnökjelöltje nem szónokolt kongresszusokon, nem vett részt kávéházi összejöveteleken, távol tartotta magát a klikkharcoktól. Talán ezért nem tekintették veszélyes vetélytársnak. Pedig az volt, kezdettől fogva. Másságával szerezte meg a szocialista többséget, írta a Le Monde vezércikke.
Sokan próbálják őt címkézni. Legtöbben Tony Blairhez hasonlítják, mondván, hogy a francia szocialisták is áttérnek a blairizmusra, ami azért nem igaz, mert Blair Thatcher és a Labour hibridje, Ségolene Royal viszont nem örököse senkinek. Egy francia szociológus szerint ő az első francia „posztideológus” szocialista vezető. Az (eddigi) szocialista gondolkodás szerint szocialistának lenni egyenlő egy ideológiához, referenciákhoz, értékekhez és szótárhoz való tartozással. Most ideológiai felfordulás lesz a pártban, jósolják párton belül és kívül. Sok az új belépő, sok a fiatal. Egyikük máris méltatlankodott: miért szólítjuk egymást elvtársnak, amikor nem is vagyunk kommunisták?
*
Különös dolog: az európai unió gondolata a franciáktól indult el. A közös pénz gondolata a franciáktól indult el. De minden francia politikus mégis elsősorban francia volt, csak azután uniópárti. Ma már egyre mérsékeltebben az. Ségolene Royal kevés szót fordít az Unióra. Igaz, a munkanélküliség, a bevándorlás, a fundamentalizmus fenyegeti a régi tagokat, de mindnek másként kell e problémákat kezelni. Hasonlóképpen a „nyolcakat”, bennünket, a szegény rokonokat. Mi egyelőre fekete pontot kaptunk Ségolene-től. Nemrég egy tévéinterjúban kijelentette: „Jó és rossz, igazság és hazugság mindig összeférhetetlen. Olymértékben, hogy a magyar miniszterelnöknek le kellene mondani, mert hazudott a választási kampányban. És annál rosszabb, hogy ez egy privát körben tartott beszéd kiszivárogtatása után derül ki” – idézi szavait a Figaro november 17-i cikke.
„Elég volt abból a politikából, amely rátelepszik a fejekre, megmondja, mit kell gondolniuk, mit kell mondaniuk, mit kell tenniük” – kiáltja az új elnökjelölt.
Fő témái: nevelés-oktatás, harc az erőszak ellen, vásárlóerő, környezet. Gazdasági, társadalmi kérdésekben, metodikában egyaránt inspirálja a globalizációt ellenzőket, mint az északi országok híveit. Nem titkolja, hogy a megoldás(ok) kulcsát valahol az északi modellben keresi. (Lásd a svéd modellt, amely – ellentétben a hazai, többnyire önigazoló véleményekkel – nem bukott meg.) Polgári esküdtek bírálják felül a választottak cselekedeteit; „elérkezett az idő, hogy a franciák összefogjanak a szakértők fölött” – mondja. A szocialistáknak a „népi osztályok” felé kell fordulniuk, amelyek elhanyagoltnak érzik magukat. Biztonságos munka: a vállalat elbocsáthat, az államnak kell a képzésről, a továbbképzésről gondoskodnia. Eddigi ellenfele, Strauss-Kahn élesen tiltakozott a „szociálliberális” címke ellen, amely anatéma a francia Szocialista Pártban, de végső fokon a blairizmus felé hajlik, mondván, hogy a szociális állam 1945 óta elérte végső határait. Ségolene Royal jelöléséről a nálunk oly tárgyilagosnak tartott és oly sokat idézett brit Financial Times ezt írja: „Franciaország vörösben lát. A Szocialista Pártnak meg kell értenie a modern világot.”
Franciaország hihetetlenül nagy problémákkal küzd. Royal még nem rangsorolta ezeket, s receptet sem javasolt valamennyire. Viszonylag kezelhető a munkanélküliség. Nehezebben, vagy sehogyan a bevándorlók, illetve a „papír nélküliek”, az illegálisok problémája. (Személyes megjegyzés: Párizs tizedik kerületében szinte Tuniszban érzi magát az ember. A szállodában „papír nélküli” család lakik, az állam költségén, majd el kell költözniük egy bevándorlószállásra, onnan haza kell települniük. Ez utóbbit nem fogják megtenni. A legolcsóbb áruházlánc üzletében, a Barbes-Rochechouart-on, a Tatiban egymásba ütköznek a babakocsik. Fekete lepelbe öltözött fejkendős asszonyok, több gyerekkel, következő gyermeküket várva vásárolják kosárszámra a nagyon olcsó gyermekruhát, kiegészítőket. Itt nem gyújtogatnak autókat, nem rombolnak üzleteket, még nincsenek antiszemita feliratok. Jön a munkanélküli-segély és a magas családi pótlék.)
*
Ségolene Royal megyéje nem párizsi külváros. A belügyminiszterre hárul, hogy felszámolja a lázongásokat, „kezelje” a futballmeccseket követő antiszemita tüntetéseket. Valamit tenni kell az erőszak és az iszlám fundamentalizmus terjedése ellen, de nem szabad elfelejteni, hogy az ötmillió francia muzulmán közül több millió elmegy szavazni. Franciaország morális és demokratikus válságban van – állítja Ségolene Royal. A megoldás viszont tetteket, törvényeket követel az új elnöktől.
„Olvasóinkat mindenekelőtt a személyisége érdekli” – nyilatkozta a választás után az olasz La Repubblica párizsi tudósítója. Ségolene Royal személyisége valóban meghatározó lehet a tavaszi elnökválasztáson. Nicolas Sarkozy bevallotta, hogy „klasszikusabb” ellenfelet remélt. S az olasz Corriere della Sera szerint Chirac elnök úgy utálja Sarkozyt, hogy még egy nőt is szívesebben látna az Élysée-palotában.
*
2007 izgalmas évnek ígérkezik Franciaországban. (Nem csak ott). A jobb- és a baloldalon sok jelölt indul az elnökségért, zöldek, liberálisok, trockisták, bevándorlás-ellenesek. Ők az első fordulóban elvéreznek. Ha a szocialisták valamelyik ultragazdag, ámde tapasztalt és szocialista elefántot jelölnek, Nicolas Sarkozy csaknem biztos befutó lehetett volna. A feszültség nő, a fentről vezényelt lázongások nem szűnnek, az antiszemitizmus erősödik, a munkanélküliség, főként a bajt okozó rétegekben nem csökken. Azon értékeket, amelyeket a francia társadalom oly szenvedélyesen akar megőrizni, a bevándorolók vagy már „bennszülöttek” (muzulmánok, muzulmán fundamentalisták) jelentős hányada nyíltan elutasítja.
Tehát Sarkozynek, aki egyre izmosabb szociális liberalizmust hirdet, vannak esélyei. Ségolene Royal viszont nagy rivális; ha valóban új lapot nyit a történelemben és a francia szocializmusban, ugyancsak esélyes: köztársasági elnök lehet, és teremthet egy új Szocialista Pártot.
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 49. szám
