Az Egyesült Államok csak akkor vonja ki 2008 elejéig harcoló katonai alakulatait Irakból, ha azt a körülmények valóban lehetővé teszik – közölte George Bush. Az amerikai elnök Tony Blair brit miniszterelnökkel csütörtökön Washingtonban folytatott megbeszélése után nyilatkozott erről. Bush kizárta a közvetlen tárgyalások lehetőségét Iránnal, amíg Teherán ellenőrizhető módon nem szünteti be urándúsító tevékenységét.
Izrael csütörtökön elutasította, Szíria viszont üdvözölte a washingtoni kétpárti bizottság által egy nappal korábban közzétett jelentést, amely javaslatokat ajánl megvalósításra az amerikai kormány számára az iraki és a közel-keleti helyzet vonatkozásában.
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök közölte, hogy nem ért egyet a James Baker volt külügyminiszter és Lee Hamilton volt demokrata párti képviselő által vezetett amerikai bizottság ajánlásaival. Ezek értelmében közvetlen tárgyalások lennének szükségesek Izrael és szomszédai – Szíria, Libanon és a palesztinok – között. Olmert szerint az, hogy Szíria destabilizálni próbálja Libanont és támogatja a Hamászt, jelzi, hogy a közeljövőben kevés az esély a tárgyalásokra.
Szíria üdvözölte a bizottság jelentését. „Különösen objektív abban a részében, amely szerint az Irakkal szomszédos országoknak nagy szerepet kell játszaniuk az iraki helyzet stabilizálásában” – mondta a damaszkuszi külügyminisztérium egy munkatársa.
Száeb Erekát palesztin főtárgyaló üdvözölte, hogy az amerikai szakértői bizottság átfogó közel-keleti békerendezést javasolt.
Vezető német politikusok üdvözölték csütörtökön a washingtoni kétpárti bizottság iraki jelentését, illetve az abban foglalt ajánlásokat.
Népszava-összeállítás
Keretes cikkek
Irakban leginkább az irakiak pusztulnak
Nem csak irakiak pusztulnak a mindent elárasztó terror következtében – igen magasak az országban állomásozó amerikai hadsereg veszteségei is. Mint tegnap hivatalosan közölték, szerdán, egyetlen nap alatt különböző harci cselekményekben összesen 11 amerikai katona esett el. Ami viszont az irakiakat illeti, közülük szerdán több mint hetvenen lettek a terror áldozatai. Csütörtökön – még messze nem végleges adatok szerint – hét iraki személy vesztette életét, köztük egy Bagdadban szolgálatot teljesítő magas rangú rendőrtiszt és két testőre.

