Forrás: HVG

Az ellenzéki szocialista elnökjelölt kiválasztása után Nicolas Sarkozy belügyminiszter is bejelentette, amiben mindenki biztos volt: harcba száll a francia államfői posztért.

A France 2 csatornán fő műsoridőben sugárzott, több mint háromórás élő adásban mutatkozott be hivatalos elnökjelöltként Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter november utolsó napján. Az ambícióit soha nem rejtegető 51 éves politikus előzőleg 61 regionális és megyei lap több mint 18 millió olvasójához eljutó interjúban jelentette be hivatalosan, hogy a kormányzó Unió a Népmozgalomért (UMP) színeiben jelöltetni kívánja magát a jövő tavasszal esedékes elnökválasztáson. A bombahírnek szánt bejelentés remélt hatása azonban elmaradt, mert a Sarkozy-interjú kiszivárgott: a Libération című párizsi baloldali napilap internetes honlapja már november 29-én este lehozta a teljes szövegét. Amikor tehát egy nappal később Sarkozy a tévékamerák elé állt, már országszerte ismerősen hangzott szájából az új kampányszlogen: „Nyugodt szakítás”.

A 12 év után leköszönő Jacques Chirac elnök örökségével való szakítás, a rupture régi vesszőparipája Sarkozynek. A nyugodt jelző azonban újdonság, tanácsadói ezt Francois Mitterrand korábbi államfő legendás, kommunikációs telitalálatnak bizonyult 1981-es jelmondatából, a „Nyugodt erő”-ből kölcsönözték. Merthogy Sarkozy taktikát váltott. Elnökjelölti minőségében első, programadó megnyilatkozásával mindenekelőtt azt üzente: a szakítás csak azt jelenti, hogy másképp kell a politikát csinálni. Vagyis nem áll szándékában a múlt megtagadása, miként Chirac támadása sem. Az UMP chiracista szárnyának leszerelésén túl Sarkozy mondandóját és viselkedését is szemlátomást annak a célnak rendelte alá, hogy megnyugtassa a változásoktól félő választókat. A közvélemény-kutatók szerint a francia társadalom zöme egyszerre érzi, hogy szükség van reformokra, de tart is tőlük, ezért – vélik legalábbis az elemzők – erős, ugyanakkor oltalmazó kézre vágyik.

A keménység eddig sem hiányzott a belügyminiszter retorikájából, amikor közbiztonságról vagy bevándorlásról volt szó. Sarkozy azt a szándékát sem titkolta, hogy vissza akarja hódítani a szélsőjobbhoz, főként Jean-Marie Le Pen Nemzeti Frontjához átpártolt szavazók egy részét. Az UMP-elnök azonban most a kisembereket leginkább foglalkoztató gazdasági és szociális problémákról, így a vásárlóerő megőrzéséről, a lakáspolitikáról, a közszolgálatról és a munkanélküliségről sem feledkezett meg, és nem fukarkodott a jól hangzó ígéretekkel. Az amúgy ellentmondást nem tűrő, szinte katonás Sarkozyt semmivel sem lehetett kihozni a sodrából, még akkor is széles mosolyt erőltetett az arcára, amikor Élie Cohen közgazdászprofesszor megjegyezte: az UMP nemrég jóváhagyott gazdasági programja óvatos becslései szerint is legalább évi 45 milliárd euróval növeli az államháztartás kiadásait.

Pár nappal a szocialista elnökjelölt, Ségolű¨ne Royal ünnepélyes beiktatása után (HVG, 2006. november 25.) a maratoni televíziós szereplést Sarkozy arra is igyekezett kihasználni, hogy a legkülönfélébb témákban bizonyítsa, felkészültebb ellenfelénél. A párizsi OpinionWay közvélemény-kutató felmérése szerint sikerrel: az adás után megkérdezettek 70 százaléka meggyőzőnek találta a jobboldali politikust, 77 százalékuk pedig úgy vélte, képes legyőzni Royalt, akinek kudarcot vallott párton belüli kihívói is szemére vetették, hogy számos kérdésben nem elég járatos, nincs saját elképzelése, csak megy a közvélemény után. Amikor például Royalt nemrég a török EU-tagságról faggatták, sokak megrökönyödésére azt válaszolta, hogy a majdani népszavazás eredményére hagyatkozik. Sarkozy viszont egyértelműen kijelentette, Törökországnak semmi keresnivalója az EU-ban, meg kell szakítani vele a csatlakozási tárgyalásokat. Royal a hét végén azért is kapott a fejére az UMP korifeusaitól, mert minapi libanoni látogatása során olyan találkozón vett részt, ahol a Hezbollah parlamenti képviselője párhuzamot vont Izrael politikája és a nácizmus között.

Kiforrottabb politikus és rutinosabb vitapartner ugyan Sarkozy, mint szocialista ellenfele, ám a közvélemény-kutatások szerint a szavazók Royalt modernebb és megnyugtatóbb személyiségnek találják. A hagyományos elitista pártpolitikához szorosabban kötődő Sarkozynek tekintélyuralmi vonásokat, hatalomvágyat tulajdonítanak, amit belügyminiszteri ténykedése csak felerősített. A szocialistákkal szemben – akik a francia politikában úttörőnek számító demokratikus eljárással választották ki elnökjelöltjüket – az UMP-ben nincs valódi vita. Sarkozy alig két év alatt teljesen ellenőrzése alá vonta Chirac pártját, és mivel őt támogatja a tagok túlnyomó többsége is, semmi kétség, hogy a belső voksolás után január derekán az UMP őt keni fel elnökjelöltjének. Elemzők ugyanakkor nem zárják ki, hogy felbukkanhat egy chiracista rivális, ám kizárólag a kormánypárton kívül – mondjuk egy másik női politikus, Michele Alliot-Marie védelmi miniszter személyében -, miközben Royal mögött a szocialisták váratlan egységet mutatnak.