Mesék-e a mesék?
NOL * Népszabadság Online * 2006. december 5.
Sándor Krisztián, Für Emil és Ilauszky Tamás kiállítása nyílik december 6-án, szerdán este 6 órától az Inda Galériában.
A nyolcvanas évek óta, mikor meglett férfiak pólóján is megjelent a Donald Kacsa, már nem szégyen mesékben utazni, az avantgárd felnőtthéroszok után polgárjogot nyertek a gyermekkorról mesélő kegyetlen vagy nosztalgikus reflexiók is. A fiatal magyar képzőművészek körében sem ismeretlen a naiv történetmondás. De vigyázat, nem árt felkészülni: lupus in fabula – a mesék végénél valódi farkasok ólálkodnak.
Sándor Krisztián (1975) bár még nem szerezte meg diplomáját az MKE-n, máris összetéveszthetetlen festői stílust mondhat magáénak, a számos elismerő díj mellett. (Hogy csak párat említsünk: Amadeus Ösztöndíj – 2004, Ludwig Ösztöndíj – 2006). A kacskaringós, vaskos kontúrok és a homogén színfoltok a féléves thaiföldi tartózkodás egzotikus koloritban fürdő, paradicsomi világát idézik. Bármit fest, nyüzsgő repülőteret, szirénázó thai rendőrautót, vadvízi evezőst, tornádóba keveredő vidámparkot vagy vízben tükröződő kikötőt, a motívumot jellegzetes egzotikus-dekoratív látásmódjához igazítja. Sándor Krisztián ugyanis par excellance festő: akinek minden látvány végső soron nem más, mint látvány. Élvezettel mártózik meg a tarka-barka dekorativitás, már-már absztrakt szépségében, szín- és formaélménnyé oldva a mesés jeleneteket.
Für Emil (1973) kalandos életű, örökmozgó festőművész, aki különféle főiskolai és egyetemi tanulmányok után a napfényes Izraelben talált rá saját formanyelvére. Képein, a vakító homokot idéző narancssárga alap és az érdes faktúrájú fehér háttér előtt egyszemélyes mesebirodalom éli mindennapjait, sugárfertőzött kutyákkal, a Tóratekercset cipelő bohócrabbival és az ördögök között mobiltelefonáló angyalokkal. Für Emil játékos figurái a klasszikus élclapok nagyorrú, elrajzolt szereplőit idézik. De szó sincs itt viccekről! A festő belsejéből rafinált komolysággal sereglenek elő a különös kreatúrák, helyet keresve maguknak az úgynevezett hétköznapi valóságban is. A mese itt ironikus, komoly, metaforikus köntösbe öltöztetett – bár olykor szürreálisnak tűnő – személyes analízis, kibeszélés, megállíthatatlan „belső drive”.
Ilauszky Tamás (1970) a pécsi egyetemen végzett fiatal szobrászművész. Posztkonceptuális, „Stone and Go” stílusú munkáiban a hagyományos kőfaragási technikákat ötvözi az elvont gondolatisággal. 2003-ban a Stúdió Galériából indulva hordozta körbe a városon saját mintázású mozgó szobrát, a Lapis Mobilist. 2006 nyarán egy szinte észrevétlenül kicsiny emlékművet emelt a Gellért-hegy (és a Szabadság-szobor) monstruózus árnyékában, Minimentál címen. Különös találmányát, a comics-szobor műfaját pedig a hagyományos képregény és a sírkőfaragás összeházasításával teremtette meg. A nyelvi eredetű poénokból apró mesék kerekednek, a mészkőre faragott párbeszéd-buborékok, a képkockák és a rajzfilmfigurák segítségével. Bár az elbeszélés fonala, tautologikus önutalásként, minduntalan magába csavarodik – Ambíció és Pozíció bármilyen magasra hág, végül mindketten visszapottyannak a földre.
A kiállítás megtekinthető: 2006. december 7 – 2007. január 13.
Inda Galéria: Budapest, VI. Király u. 34. II. 4.
