Forrás: HETEK

Az iraki politikai alternatívákat felvázolni hivatott kétpárti amerikai szakértői bizottság, amelyet James Baker volt külügyminiszter és Lee Hamilton volt demokrata képviselő mint társelnökök neve fémjelez, a tervek szerint holnap nyújtja be jelentését Bush elnöknek. A jelentés feltehetően az amerikai harci egységek zömének 2008 elejéig történő kivonását javasolja majd.

A jelentésből eddig kiszivárgott hírek szerint, a bizottság feltehetőleg azt fogja javasolni, hogy az USA kezdjen diplomáciai tárgyalásokba Iránnal és Szíriával a térség stabilizálása érdekében. Izraeli kormánykörökben erősen megoszlanak a vélemények arról, hogy mindez milyen hatással bír majd Izraelre.

Elképzelhető, hogy ha az USA Szíriával fog tárgyalásokba bocsátkozni, ők cserébe azt kérik majd, hogy ne alakuljon vizsgáló bizottság Rafik Hariri meggyilkolásával kapcsolatban, és ez túl magas ár lehet az USA számára.

Az izraeli külügyminisztérium becslése szerint a Golán-fennsík visszaadása a harmadik helyet foglalja el a szíriai fontossági listán.

Ha a Baker-bizottság az Iránnal történő tárgyalásokat is javasolni fogja az Irakból történő kivonulás miatt, akkor Irán esetleg kérheti cserébe, hogy az USA ne ássa alá az iráni rezsimet, és hunyjon szemet az iráni atomfegyverkezési program fölött. Mindez azt jelentené, hogy Izrael magára marad az iráni nukleáris fenyegetés megállításában.

Más elemzők úgy gondolják azonban, hogy Irán játsza a kulcsszereplő a libanoni és a gázai helyzet megoldásában is, és a Teheránnal folytatott tárgyalások nélkül ezeket a kérdéseket lehetetlen volna megoldani.

Comments are closed.