Utóellenőrzésen bukott le az élelmiszerek raktározásával, forgalmazásával is foglalkozó cégcsoport a törökbálinti raktárvárosban. A Pest Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás szakemberei az idei karácsony, illetve szilveszter előtti országos ellenőrzési akció eddigi legnagyobb fogására bukkantak a főváros határában. A sokféle és nagy mennyiségű áru miatt a vizsgálatok napokig vagy akár hetekig is eltarthatnak, s az ügyben a rendőrség is nyomozást indított.
A törökbálinti raktárváros hatalmas épületei között csak a jó helyismerettel rendelkező ember nem téved el. Virsinger György, a Pest Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás főállatorvosa éppen ilyen ember, igaz, nem először jár az élelmiszer-raktározással, -forgalmazással is foglalkozó cégcsoport raktárbázisán. A vállalat korábban engedélyt kért és kapott élelmiszer-raktározásra, amit az ilyen esetekben szokásos ellenőrzés követett – mondta a főállatorvos. – Kisebb szabálytalanságok miatt megismételtük a vizsgálatot. Az utóellenőrzés során az egyik kolléganőm, az irodaszinten, ahol egyébként ritkán fordulunk meg, acetonszagra lett figyelmes. Kinyittatta a helyiség ajtaját, ahol profi átcímkéző „üzemet” talált. Acetonnal lemosták az eredeti fogyaszthatósági dátumot és eredetinek látszó címkéken új időpont került a termékekre.
Erről magunk is meggyőződhettünk az egyik hűtőraktárban, ahol az egészséges életmódhoz elengedhetetlennek vélt félkész és konyhakész élelmiszereket tároltak. Az átcímkézésre váró készletek dobozain 2004. februári fogyaszthatósági határidők virítottak. Más mélyhűtött termékek csomagolására pedig talán a gyártó olyan festékkel vagy tintával tüntette föl az adatokat, amelyeket a mélyhűtőkamrából kihozva néhány ujjmozdulattal el lehetett tüntetni.
Ebben az esetben még vizsgálnunk kell, hogy ki követte el a hibát, de az átcímkézés egyértelműen a raktározó, élelmiszer-forgalmazó cég „sara” – fogalmazott a főállatorvos. A 2000 négyzetméteres raktárbázison a csokoládétól kenyéren, húsos tésztákon át a különböző fél- és konyhakész termékekig számos élelmiszerterméket talált az állatorvoscsapat. Virsinger György szerint többkamionnyi árut találtak, amelynek a súlya is csak tonnákban mérhető. A szakember úgy vélte, a karácsony, illetve szilveszter előtti országos ellenőrzési akció során ez a törökbálinti fogás a legnagyobb. A hatósági állatorvosok már korábban lepecsételték azokat a helyiségeket, ahol a gyanús termékeket tárolták, de a megyei főállatorvos nem tartotta kizártnak, hogy időközben a máshol bérelt raktárakból a cégcsoport jelentős mennyiségű hamisított fogyaszthatósági dátummal ellátott árut, illetve más szabálytalanságot bizonyító termékeket szállíttatott el. Ennek bizonyításához segítséget adhat a depo biztonsági rendszere, a térfigyelő kamerák képei.
A hatósági állatorvosok már megtalálták azoknak a cégeknek egy részét is, amelyek szállították és azokat az áruházláncokat, kereskedelmi vállalkozásokat, amelyek vásároltak a gyanús készletekből. Az állat-egészségügyi állomás kérésére a rendőrség is bekapcsolódott a vizsgálatokba, így az sem kizárt, hogy büntető ügy lesz az esetből. A nyomozástól, illetve a büntetőeljárástól függetlenül a hatósági főállatorvos természetesen felfüggesztette a vállalkozás tevékenységét. A szakember szerint ha bebizonyosodnak az eddigi feltételezések, a vállalat több millió forintos állat-egészségügyi és élelmiszerbiztonság-védelmi bírságot fizethet. Pontos összeget Virsinger György még nem tudott mondani, hiszen azt csak a többnapos vagy akár hetes vizsgálatokat követően lehet megállapítani, de nem kizárt, hogy több tízmillió forint a tét. A gyártók, feldolgozók, kereskedelmi láncok, üzletek továbbra is számíthatnak a hatósági ellenőrzésekre.
Természetesen szerettük volna megszólaltatni az érintett cégcsoport képviselőit is, de a telefonközpontban azt az információt kaptuk, hogy senki nem található a raktárbázison és a telefonközpontos a vezetők nevével sem tudott (?) szolgálni. Megtudtuk, hogy a cégcsoportot egy osztrák, egy izraeli, egy ukrán és egy magyar tulajdonos jegyzi.
*
A karácsony, illetve szilveszter előtti élelmiszer-ellenőrzések november 20-án indultak, s eddig az országban 1781 egységben 15 278 tételt vizsgáltak a hatóságok – nyilatkozta a Népszavának Süth Miklós, országos főállatorvos. Összesen 477 esetben tártak föl szabálytalanságot az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrzési állomások szakemberei. December elejéig 22 790 994 forint bírságot szabtak ki a hatósági állatorvosok és 18,3 tonna élelmiszer megsemmisítését rendelték el.
Akadt néhány kirívó eset is, mint például a Lehel téri csarnokban talált 3,2 tonna romlott hús vagy a Pest megyei Örkényben egy édesipari üzemben a rossz higiéniai állapotok miatt elkobzott 9,7 tonna szaloncukor. Ugyancsak jelentős fogás volt a Bács-Kiskun megyei Kiskunhalason talált 443 kiló romlott hús is. A növényvédelmi szakemberek 16 310 vizsgálatot végeztek. Az ellenőrzött tételek 9,3 százalékában találtak a megengedettnél nagyobb mennyiségben növényvédő szert. A határról 20 tonna ilyen csemegeszőlőt és grapefruitot fordítottak vissza a hatóságok.
Bihari Tamás
Keretes cikkek
Nyilvános lehet a vétkes cég neve
Az élelmiszer-kereskedelem, -előállítás és -szállítás során bizonyíthatóan szabálytalanságokat vagy esetleg bűncselekményt elkövető cégek nevét az adatgazda hatóságtól ki lehet kérni és nyilvánosságra lehet hozni – említette Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos, aki szerint jogszabályi változtatásokra is szükség lehet, hogy ez ne csak lehetőség, hanem kötelezettség legyen. Jelenleg a közigazgatási törvény rendelkezik erről a kérdésről. Az adatvédelmi biztos hozzátette, amikor a cégek jó hírnevük megsértése címén pert indítanak a nevüket nyilvánosságra hozó hatóság ellen – jelenleg is folyik egy-két ilyen per -, az csak akkor állhat meg a bíróság előtt, ha valótlanságokat közöl róla a hatóság. A bizonyított esetekben erről nem lehet szó. Természetesen egyetértünk a szigorú ellenőrzésekkel és a bírságokkal, a vétkesek nevének nyilvánosságra hozatalával is, de szeretnénk, ha a hatóságok arányosan döntenének, egyformán határoznának a különféle cégeknél az azonos súlyú esetekben – említette Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

