Forgács-Elszász Nóra
Jogállam, túl a Kossuth téren
„A legtöbb hiba nem az alkotmányunkban van, hanem saját magunkban”, ezt William Ramsey Clark, a polgárjogi mozgalmak harcosa, az USA volt igazságügy-minisztere 1970-ben mondta. Ha most feltámadna és eljönne közétek, ha Kossuth Lajos eljönne és rápillantana az 56-os megemlékezések évfordulóján a róla elnevezett térre, bizonyára elszomorodna.
Az október 23-i események döntő részben nem jogi színezetűek voltak, emberek egy csoportja az ünnep méltóságát elvette többek között tőlem és azoktól, akik a politikára nem mint háborús eseményre, hanem mint együttműködésre, tisztességes párbeszédre, eszmei rivalizálásra gondolnak. A huliganizmus nem jogi kategória. Talán azonban érdemes egy pillantást vetnünk az idáig vezető útra, a megemlékezés előtti alkotmányjogi helyzetre.
Bizonyos, a megemlékezést megelőző időszak kálváriáját sokáig fogjuk nyögni. A rendszerváltás alkotmánymódosításának egyik vívmánya volt, hogy a gyülekezés célját a hatóság nem vizsgálhatja, a gyülekezésről szóló 1989. évi III. törvény értelmében a rendőrség akkor tagadhatja meg az engedélyt egy tüntetésre, ha a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését ezzel súlyosan veszélyeztetné, vagy ha a demonstráció miatt a közlekedés rendje más útvonalon nem biztosítható.
A liberalizmus szellemében a gyülekezési törvényben csak lényegtelen módosítás történt, az is enyhítést hozott. Az ügyben döntő jelentőségű 55/2001. (XI. 29) Ab-határozat is fenntartotta a gyülekezési jog tág értelmezését.
És ekkor, 2006 őszén, emberek egy csoportja nyíltan alkotmányellenes célra, parlamentellenes követelésekkel permanens demonstrációt szervez az Országház elé. Amikor a Vér és Becsület nevű szélsőséges politikai szervezet várbeli tüntetését a rendőrség 2001-ben nem engedélyezte, majd más helyszínen mégis engedélyezte, világossá vált, hogy a politikai gyűlés részben antiszemita, részben a hatalom erőszakos megdöntését hirdető (alkotmányellenes) követelései alapot adnak – helyesen – az ügyészségnek, hogy kezdeményezze a szervezet betiltását, de nem adnak lehetőséget egy fegyvertelen, véleménynyilvánító gyűlés megtiltására.
A helyzet a következő. Meglepő, de egy vallási ünnep – mely szerves része a lelkiismereti és vallásszabadságnak -, mondjuk a karácsony a Vörösmarty téren a helyi önkormányzat engedélyétől függ, területhasználati díjat kell fizetni, az igénybe vett közterületen rendkívül szigorú környezetvédelmi, köztisztasági, járványügyi és egyéb feltételeknek kell megfelelni, addig a politikai célú tüntetések a gyülekezési törvény alapján csak bejelentéshez kötöttek (a rendőrségnél). Önkormányzati engedélyhez kötött bármilyen majális vagy más családi, sport- vagy kulturális rendezvény, mely nem politikai célú.
Számos alkotmányjogász kollégámmal szemben úgy vélem, a Kossuth téri helyzet megoldása nem kívánja a szabad véleménynyilvánítás határainak a szűkítését vagy a gyülekezés tartalmának ellenőrzését. Nyilván a gyülekezés céljának vizsgálata, a gyűlés engedélyezésének széles visszautasítási gyakorlata, mások érdekeinek a gyűlés jogával szemben előtérbe helyezése nem lenne jó. De erre szükség sincs.
Világosan elválasztható emberek egy csoportjának politikai gyűlése a majálistól, azért, mert a gyülekezési törvény emberek gyűléséről beszél, és nem kempingezéshez való jogról. Az előbbi lehetővé teszi, hogy mindenki tartalmi korlátozás nélkül elmondja a véleményét, az utóbbi kizárja, hogy ennek része legyen sátortábor felállítása, bográcsgulyás főzése, pavilonok emelése, szárítókötelek felhúzása és zoknik szárítása.
A határ ott van, hogy a tárgyak felállítása a közterület-használat általános szabályai szerint engedélyköteles kellene hogy legyen, míg a csoportos gyűlés továbbra is a gyülekezési törvény hatálya alá tartozna.
Az általam vázolt gondolatmenetet a jogalkalmazó sajnos nem követi. Kialakult az a rend, hogy politikai gyűlések kapcsán a pódiumot, a hangosítókat és minden egyebet a gyűlés részének tekintenek. A pártoknak ez a megoldás igen kényelmes, gondoljunk arra, milyen technikát igényel egy utcai Fidesz-rendezvény vizuális megrendezése. Ismereteim szerint nemcsak a Fidesz, de az SZDSZ legalább ennyire kedvére valóan értelmezte a gyülekezési törvényt, amikor a Kiskörúton, a Városháza téren felállították a Liberális sátrat, ahol kulturális és politikai rendezvényeket tartottak a választások alatt: nem kértek engedélyt és nem fizettek területhasználati díjat sem, mondván, céljaik politikai természetűek. Ezen bátorodott fel a MIÉP, amely a liberálisok árnyékában fel is húzta a jurtáját.
A Kossuth téri sátorkert felállítását az önkormányzat be is akarta tiltani, mondván, tárgyak felállítása közterületen engedélyköteles, és a közterület-felügyelet a köztisztasági és egyéb szabályokat ellenőrizheti. Ekkor azonban többen a fejükhöz kaptak: tulajdonképpen az eset miben különbözik a Liberális sátor ügyétől? Semmiben.
Azt csak kisbetűvel jelezném, hogy az engedélyhez (és díjhoz) kötött közterület-használatról komoly szerződés köttetik a területet használókkal. Ebben részletekbe menő kártérítési szabályok vannak a tisztaság, a környezet és minden más megóvása érdekében. Az engedélyt kérő, mint felelős személy, a szerződését magánál tartja, és bármilyen közterület felügyeleti vizsgálat vagy közegészségügyi vizsgálat esetén azonnal felelősségre vonható. Így fordulhatott elő, hogy az ÁNTSZ emberei, felelősök híján, mint a mérgezett egerek szaladgáltak a nem engedélyezett tüntetésen. Az objektivitás megkívánja, hogy hozzáfűzzem, a Kossuth téren a rendőrségi bejelentéshez kötött (az önkormányzat által nem engedélyezett) gyűléseknek is van felelőse, de a szabályok itt nagyon megengedőek.
Álláspontom, hogy szintén nem igényelné a gyülekezési (kétharmados) törvény módosítását, ugyanakkor tartalmi korlátozást sem jelent az, hogy a gyűlés idejét ne értelmezhesse senki visszaélésszerűen úgy, hogy korlátlan ideig tart. Ha a sarki fókák elleni embertelen bánásmód ellen – melyről a monopolkapitalizmus és a miniszterelnök tehet – nyugdíjaskoromig szeretnék tiltakozni, akkor ez jogszerűtlen. Ha ezt sátorban lakva a Kossuth téren teszem, különösen az.
Persze elismerem, a jogsértésre adható jogállami válasz kényes kérdés, ha alkotmányos jogok korlátozásáról van szó. Akkor is, ha a korlátozás formai. Erre jó példa a Pest Megyei Bíróság október 12-i döntése, amelyben megsemmisítette a helyhatósági választási eredményt Kerepesen, és új választást írt ki, mert Franka Tibor polgármesterjelölt a választások tisztaságát megsértette. Kérdés, hogy a jogállamiság elvével összeegyeztethető-e, hogy ugyanaz a polgármesterjelölt, akinek jogsértő magatartása miatt a választást meg kell ismételni, a hatályos magyar jogban nem szankcionálható azzal, hogy a megismételt és immár tisztességes választásokról kizárják. A jogállamiságba vetett választói bizalom gyenge lábakon áll egy olyan országban, ahol súlyos választási visszaélés elkövetői néhány hét múlva újult erővel kampányolnak azért a székért, amelytől a bíróság jogerősen fosztotta meg őket. A bíróság érvelésében a jogsértés nagyságát és a helyi rádió hallgatottságának tényét nem veszi bizonyítékként figyelembe, mielőtt az elvi kérdést tisztázná, hogy a jogsértés – akár kevés szavazatot hozott a konyhára, akár sokat – a választások tisztaságát sérti-e? A Kossuth térre vetítve ezt úgy fogalmazhatjuk meg, hogy minden tüntetőnek meg kell értenie, hogy jogszerűtlen eszközökkel nem lehet jogállamot építeni.
Forgács-Elszász Nóra
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 48. szám
