A Közép-európai Egyetem (CEU) professzora a Die Presse című konzervatív osztrák napilap hétfői számában megjelent elemzésében egyebek között megállapította, hogy sok posztkommunista országhoz hasonlóan a magyar baloldal ma nyugatibb mint a jobboldal.
2006.11.27 13:45 MTI
A konzervatív napilap vélemény oldalán megjelent írásában a szerző emlékeztetett arra, hogy a magyar EU-belépésről tartott 2003-as népszavazás idején az MSZP korlátlanul az igen mellett állt, míg a jobboldali pártok közül a legfontosabbnak, az Orbán Viktor volt miniszterelnök vezette Fidesznek figyelemmel kellett lennie saját soraiban a nacionalista neheztelésekre is. A kormány takarékossági programját ellenezve pedig a Fidesz nem több takarékosságot, hanem több kiadást követel. A cikkíró hozzáfűzte, hogy amikor a 2006-os választási kampányban az MSZP sokat ígért, a Fidesz azt megpróbálta a saját ígéreteivel (végül sikertelenül) túllicitálni.
A Baloldal a jobboldal – vagy esetleg fordítva címmel megjelentetett írás szerzője felhívta a figyelmet arra, hogy 1990 óta öt parlamenti választást tartottak Magyarországon, amelyek közül kétszer az antikommunista jobboldal, három alkalommal pedig a szabaddemokratákkal szövetségben a posztkommunisták szereztek többséget. – Senki nem kétli, hogy valamennyi választás szabad és fair volt – húzta alá a cikkíró. Úgy értékelte, hogy Horn Gyula és a következő (szocialista) generációk a Kádár utáni kádárizmus rugalmasságát testesítik meg.
Véleménye szerint Kádár János – akit a szerző Nagy Imre hóhérának nevez – nem maga vezette be a rendszerváltozást, őt ugyanis túlságosan is terhelte 1956-os magatartása. Azonban Kádár pragmatizmusa tette le az alapkövet a magyar kommunizmus alkalmazkodóképességéhez, és ezzel a párt továbbéléséhez új névvel és egy új, nyugati mintájú programmal.
Az osztrák professzor úgy vélte: ahogyan Lengyelországban, úgy Magyarországon is zavarja a jobboldalt, hogy az átalakulás után a baloldalt nem igazán büntették meg szabad választásokon. Lengyelországgal kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy Aleksander Kwasniewski 1995-ben legyőzte Lech Walesát, az egykori ifjúkommunista a Szolidaritás hősét. És az exkommunista Horn Gyula pedig 1994-ben kiütötte kormányzati pozícióból Magyarország első nem kommunista kormányát.
Néhány jobboldali folyamatosságot lát a kommunista diktatúra és a posztkommunista pártok választási győzelme között. Orbánnak azonban – másképp, mint Lengyelországban – sikerült stabilizálnia a jobboldalt. A Fidesznek – amely 1990-ben a közép liberális pártjaként indult – sikerült csaknem teljes monopóliumot biztosítani magának a középtől jobbra levő valamennyi szavazat fölött. A szerző szerint a 2006-ban megválasztott parlamentben a jobboldali ellenzék 175 mandátumot birtokol, és ebből 164 a Fideszé. Pelinka úgy értékelte, hogy amíg a lengyel jobboldalnak 1989 óta a szakadás, a széttöredezés és az újrakezdés állandó folyamatában kell járnia, addig a Fidesz ma Magyarország politikai jobboldala. Ennek viszont az az ára, hogy Orbán gondoskodott arról: a Fidesztől jobbra nincs hely.
A Fidesz gyűjtőpárttá vált, amelyben a nyugat-európai mintát követő kereszténydemokratáknak ugyanúgy helyük van, mint a nacionalistáknak, akik a királyság határait gyászolják, és választójogot adnának Románia, Szerbia és Szlovákia magyar kisebbségeinek.
A szerző szerint a nacionalizmus lényeges motívum a két hónapja tartó kormányellenes tüntetésekben, amelyek csúcspontja október 23-án volt. Túl egyszerű lenne azonban a nacionalista nosztalgiát – amely pólókon, zászlókon, plakátokon és röplapokon az 1920 előtt magyar határok feltüntetésével jelenik meg – pusztán a szélsőjobbra szabott reflexként látni. A Trianonra és ezzel a mai határokra kimondott nem ugyanis a része a – csaknem összmagyar – nézőpontnak egy olyan világgal kapcsolatban, amely összeesküdött a magyarok ellen.
A cikkíró arra hivatkozott, hogy történelmi vitákban Horthy Miklós szerepével kapcsolatban csúcsosodik ki ez a problematika. A jobboldaliak azért védik,, mert véget vetett a Tanácsköztársaság vörös terrorjának, Magyarországot pedig – viszonylag – stabil szigetté tette a két világháború közötti időszakban a kelet-közép-európai káoszban, és 1944-ben ki akart szállni a hitleri Németországgal kötött szerencsétlen szövetségből.
A baloldaliak azért bírálják, mert félfasiszta volt rendszerének a jellege, és Németország oldalán hagyta magát bevonni először a Jugoszlávia, majd a Szovjetunió elleni támadó háborúba. Egyesek a javára írják, hogy 1944 márciusáig sikeresen ellenállt a magyar zsidók haláltáborokba küldésének. Mások a szemére vetik, hogy az ő felelőssége alatt már 1938-ban zsidóellenes rendelkezéseket vezettek be, és 1944 tavaszán mégis megtörtént a holokauszt Magyarországon is.
A szerző szerint a múltról szóló vitában legalább még világos, hogy a jobboldal az jobboldal, a baloldal pedig baloldal.
