Fekete leves
Az Európai Unió nem veszi komolyan Törökország csatlakozását
Egy évvel azután, hogy Törökország és az EU között megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások, úgy tűnik, a folyamat máris megfeneklett. Az Európai Bizottság november elején kiadott jelentése súlyos kritikát fogalmazott meg Törökország teljesítményéről, miközben a törökök csatlakozási kedve is jelentős mértékben megcsappant. Fogynak a csatlakozás európai politikai támogatói is: Silvio Berlusconi és Gerhard Schröder már távozott a hatalomból, és jövőre búcsúzik Tony Blair és Jacques Chirac is. Kérdés, hogy a Nyugat elutasítása milyen hatással lesz az amúgy is gyors ütemben iszlamizálódó Törökországra.
A meglehetősen kritikus hangvételű jelentés ugyan közvetlenül nem helyezte kilátásba a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését, de felszólította Ankarát, hogy a ciprusi probléma megoldására öt héten belül tegyen lépéseket. Mire az európai állam- és kormányfők december 15-én összeülnek, Törökországnak meg kellene nyitnia tengeri és légi kikötőit a Ciprusról érkező járművek előtt. Mint ismeretes, Törökország – amely 1974-ben szállta meg Ciprus északi részét – nem hajlandó elismerni a független ciprusi görög államot. A brüsszeli jelentés szerint Törökország diszkriminációt alkalmaz egy EU-tagállammal, azaz Ciprussal szemben, és nem hajlandó felszámolni az áruk szabad mozgása és a közlekedés útjában álló akadályokat sem. Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök (kis képünkön) azonban jelezte: amíg tovább folytatódik Ciprus északi – török fennhatóság alatt álló – részének gazdasági elszigetelése, addig a török politika sem fog változni.
A jelentés elégedetlen a Törökországban beindított politikai és gazdasági reformok ütemével. Az unió élesen bírálta Ankarát emberi jogi szempontból is, külön kiemelve az egyes írókkal és újságírókkal szemben alkalmazott kínzásokat és bántalmazásokat. Brüsszel szerint Törökországban nem valósul meg a szólásszabadság, és nincs előrelépés a kisebbségekre – elsősorban a nőkre és a kurdokra – vonatkozó bánásmód terén sem. A jelentés kifogásolta továbbá, hogy a Törökországban hagyományos „népbetegségnek” számító korrupció továbbra is nagyon elterjedt, valamint aggasztónak találták, hogy a katonaság változatlanul nagy szerepet játszik az ország politikai rendszerében.
Ha Ankara megmakacsolja magát, és a megjelölt határidőig nem nyitja meg kikötőit, az EU részlegesen vagy teljes egészében fel is függesztheti a csatlakozási tárgyalásokat, amire egyébként az unió eddigi történetében még nem volt példa. Ez viszont jelentős csapást jelentene a britek és az amerikaiak azon igyekezetére, hogy a hetvenmilliós Törökországot az EU-n keresztül a Nyugathoz kapcsolják.
Törökország több szempontból is fontos mind Amerika, mind Európa számára. Földrajzilag azért, mert az EU-t összeköti a Közel-Kelettel. Gazdasági szempontból a növekvő gazdasági termelés és a lakosság magas száma miatt fontos kereskedelmi és befektetési partnert jelent. Jelentős stratégiai és katonai szempontból is, mivel Amerika után a második legnagyobb hadsereggel rendelkezik a NATO-tagországok között. Ráadásul eddig jó példaként lehetett hivatkozni rá, mint olyan muszlim országra, ahol sikerült megvalósítani a szekuláris demokráciát. Washingtonban ugyanakkor aggodalomra adott okot, hogy az iszlamista párt élén 2002-ben hatalomra jutott Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök nyitottságot mutat Oroszország, Irán és Szíria irányában is, miközben a katonai szempontból a korábbi török kormányok által stratégiai partnernek tekintett Izraelt „terrorista államnak”, az iraki Falludzsában megölt szunnita lázadókat pedig „mártíroknak” titulálta. Ugyanakkor bátorító jelként értékelte a Nyugat, hogy Ankara ezer katonát ajánlott fel az ENSZ libanoni missziójának, és az Irakban állomásozó amerikai erőknek továbbra is az egyik legnagyobb beszállítója Törökország.
Mára már a törökök csatlakozási kedve is alábbhagyott: a támogatók aránya több mint harminc százalékkal csökkent, és egyre többen vélik úgy, hogy az EU túl sokat követel Ankarától, de cserébe keveset kínál. Ugyanakkor Brüsszelben sem egységes a Törökországgal kapcsolatos álláspont: leginkább Franciaország, Németország és Ausztria ellenzi a csatlakozást, Ciprus pedig bármely szakaszban élhet vétójogával. Mehmet Ali Birand török publicista felhívta a figyelmet arra, hogy Ankara négy korábbi fontos támogatója közül kettőt – Gerhard Schrödert és Silvio Berlusconit – már kiszavazták a hatalomból, két másiknak pedig – Tony Blairnek és Jacques Chiracnak – szintén meg vannak számlálva a napjai. Ugyanakkor mind török, mind európai részről elismerték már korábban is, hogy a tárgyalások lehet, hogy soha nem eredményeznek majd tényleges tagságot. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint a mai állás szerint a csatlakozásra tizenöt-húsz éven belül nincs reális esély.
