Népszabadság * Varga Zoltán * 2006. november 22.
Úgy alakult, hogy egyazon kisvárosból ment fel szeptember 18-án Budapestre két csapat: a rendőröké, hogy a munkájukat végezzék és a civileké, hogy tiltakozzanak. A tévé székházának lépcsőjénél találkoztak. Két hónapja ennek. Most egyazon asztal várta őket – mondja el mindkét fél a baját. Nem jöttek el. Külön-külön kellett beszélnem velük. Pedig ismerik egymást.
Károly szeptemberben szerelt fel, rendőr akart lenni világéletében. Azt hitte, révbe ért az élete. Egy hónapra rá a székház lépcsőjén találta magát.
– Megdöbbentő volt – idézi fel az eseményeket. – Ott álltunk a legelső sorban, hallgattuk a tömeg szidalmait. Nem féltünk. Bíztunk a felkészültségünkben és a parancsnokainkban. Nem is értettem, mit akarnak az emberek. Miért akarnak bejutni az épületbe. Azután repült az első palack, majd egy sörösüveg robbant szét a pajzsomon. Egyre közelebb jöttek a tüntetők, oldalról egy kovácsoltvas pad repült közénk. A mellettem állóval hanyatt zuhantunk. Neki a válla sérült meg, őt hátra is vitték, nekem a lábam zúzódott, de nem éreztem a fájdalmat. Akkor már záporoztak a kövek.
Nem értettem, miért dobálnak, miért tépik le a pajzsunkat, miért szidják az anyánkat – néz rám a fiatal rendőr, akit még mindig felkavarnak az akkor történtek. – Egy kollégát kirántottak a sorból, s amikor a földre került, rugdosni, ütni kezdték. Úgy tűnt, bármi megtörténhet – folytatja -, vártuk mikor dobnak közénk is Molotov-koktélt. Az autók már lángoltak, és a tűzoltók sem merték kockáztatni az életüket. A mellettem álló társamnak a sokadik utcakőtől szétrobbant a pajzsa, de hátulról azonnal kapott másikat. Repült felénk vascső, betontalpú kuka és kő – folyamatosan. A lépcsőt már nem tudtuk tartani, beszorultunk a székház aulájába. Próbáltuk elbarikádozni a kaput, amikor benzin szagát éreztem a kezemen. A következő pillanatban belobbant a kapu és az általunk belülről épített barikád.
A legszörnyűbb nem ez volt – komorodik el -, hanem az ismerős arcok a tömegben. Az az ember, aki nem is olyan rég még a fair play szabályait tanította nekem az iskola után, akivel bajnokságot nyertünk, most az öklét rázta és bennünket szidott. És a többi városbéli, akikkel nap mint nap találkozhatunk a piacon, a templomból jövet vagy ha bemegyünk hozzá a boltjába. A Himnuszt énekelték, és azt kiabálták nekünk rendőröknek: „Nem vagytok magyarok!” – A zúzódásaim, úgy-ahogy, rendbe jöttek – mondja – de néha még mindig ezzel a képpel ébredek.
Zsolt a tüntetők között volt, ő másképp emlékezik. – A rendőrök meg mit kerestek ott, minek védik Gyurcsányt? Megérdemelték, amit kaptak! Járhattak volna rosszabbul is. Rendőrállamban élünk, békés tüntetőket bántalmaznak, ők a székházostromnál földön fekvő rendőrbe nem rúgtak bele. És amikor a locsolókocsi belsejét felgyújtották, kihúzták a bent ragadt rendőröket. Mert tovább már nem lehet bírni, hogy Gyurcsány hazudott. Elcsalta a választást is. Az ismerősök közül senki nem szavazott rájuk, mégis a Gyurcsányék nyertek. Csalás volt! Ezt is elhallgatják az újságok, kommunista bérencek, minden újság hazudik!
– Nem akartunk mi semmit a székháznál, csak beolvasni a petíciót – magyarázza -, de a Gyárfás nem vette át. A Toroczkait meg a két társát, aki vele ment, az inkalosok nem engedték ki a TV-székház épületéből. Őket akartuk kiszabadítani. Hajnali két óra körül kerültek elő, és bennünket nyugtattak. Ők csináltak a három petícióból egyet. Mert Toroczkai nagyon művelt ember, nagyon jól ismeri a magyar történelmet.
– Október 23-án én nem voltam ott, itthonról tartottam a többiekkel a kapcsolatot telefonon. Hogy tudják, merre van a másik, meg ha baj van, értesítsem az ügyvédeket.
– Mert elnyomják a magyart – bizonygatja. – Eladta az MSZP az országot. A kommunisták. Meg a zsidók. A cigányok meg felélik a magyarok jövőjét. Mert itt mindenkit támogatnak, csak a magyar nem mehet tüntetni árpádsávos zászló alatt. Ez egy kommunista összeesküvés. Miért kérdezi mindenki, hogy Orbán jobb lenne-e? Nem lenne jobb. De miatta volt stabil a gazdaság, nem a Bokros-csomag miatt. Orbán gazdag országot adott át Medgyessynek. Nem szórta ki az államkasszát, csak kiürítette a zsidók elől, és szétosztotta a magyarok között. De ő se lenne jó. A vármegyéknek kellene küldötteket küldeniük. Megint.
Úgy alakult, hogy egyazon kisvárosból ment fel Budapestre két csapat. Kinél kő volt vagy zászló, kinél pajzs, gumibot. Akkor sem beszélgetni akartak egymással.
