Napok, sőt talán hetek óta is immár, hogy kedélyeket dúl föl egy olyan történelmi figurának a rehabilitálása, akinek a nevét a mai társadalom többsége még hírből sem ismeri. Kisbarnaki Farkas Ferenc tábornokról van szó, akit Sólyom László köztársasági elnök Szekeres Imre honvédelmi miniszter előterjesztésére visszahelyezett vezérezredesi rangjába.
A tisztet a háború után már az új antifasiszta rendszer fokozta le, egyszerűen azért, mert Szálasi Ferenc léptette elő és nevezte ki kitelepítési kormánybiztosnak, Nyugatra menteni a nyilas rezsim híveit. Akkor ez a lefokozás egyértelmű volt, miért kellett volna egy éppen kamaszodó demokráciának a „nemzetvezető” parancsát szentesítenie? Azóta szerencsére jogállam lettünk, mi több, pedáns jogállam, buzgón bújjuk a paragrafusokat. Így írta alá éppen a szocialista Szekeres Imre a Kisbarnaki Farkas-aktát.
Magyarázkodásra található kibúvó. A tábornok, egykori főcserkész nem volt tagja a nyilaspártnak, viszont tagadhatatlanul a magyar-német „fegyverbarátság” tántoríthatatlan híve, eszébe sem jutott szembeszegülni a náci megszállással. Szálasi – így most a pedáns paragrafusmagyarázók – állítólag csak azért léptette elő, hogy személyén keresztül megvásárolja a horthysta tisztikar rokonszenvét, különben is Kisbarnakinak személy szerint nem volt része a rezsim borzalmaiban. Sólyom László és Szekeres is, ifjú jogászok buzgalma szerint, állítólag „alkotmánysértést” követett volna el, ha megtagadja a rehabilitációt. Ha igaz a legenda – mondják -, hogy Göncz Árpád annak idején visszadobta az előterjesztést, ezzel „lábbal tiporta” az alaptörvényt.
Régi igazság, hogy paragrafust lehet így is, úgy is magyarázni. Kemény tényeket mellőzni azonban akár történelmi vétek is lehet. Márpedig tagadhatatlan, hogy Kisbarnaki Szálasi által kinevezett vezérezredesként Sopronban olyan horthysta tisztek halálos ítéletét hagyta jóvá, akik igaz hazafiságból megtagadták az együttműködést a hitlerista Németországgal. Ezzel háborús bűn terheli a lelkiismeretét, és nem is zsidók gyilkolása. Hisztériát szítani néhány mai újnáci rokonszenvéért, udvarolni a szélsőjobboldalnak: vajon megéri-e olyan hajdani tiszt váll-lapját fényesíteni, aki ha a részletekre is figyelemmel vagyunk, egyáltalán nem érdemli meg azt? Sőt!
Várkonyi Tibor
