David Duke Győrben járt
Papp László Tamás 2006. november 17. 10:45
Zsidóellenes sztereotípiáktól hemzsegő könyvét népszerűsítő magyarországi dedikáló-körútjának utolsó állomásaként Győrbe érkezett David Duke amerikai neonáci. A Ku Klux Klan (KKK) egykori aktivistája, volt louisianai képviselő Zsidó szupremácizmus című kötetét mutatta be – a judeofób turné utolsó hazai rendezvényén a Hírszerző is ott volt.
Tanácstalan rajongók állnak a Petőfi Sándor Művelődési Ház előtt Győr belvárosában. Mint az tudni lehetett, a bemutató nem itt, hanem a városházával szembeni Rába Hotelben lesz, mivel a kultúrház menedzsmentje – a hivatalos indoklás alapján szervezéstechnikai okokból – lemondta a terembérletet.
Átgyalogolunk a nem messze lévő szállodába. Útitársaink idősödő, átlagember-kinézetű férfiak, szolid utcai ruhában. Bőrfejű egy sincs köztük. A portán viszont már beleütközünk néhány bombázódzsekis fiatalba, tekintetünk megakad egyikük tarsolylemezzel megbolondított szerelésén.
A néhány tucat fő befogadására alkalmas konferenciahelyiséget nem ők dominálják. Többségben vannak a MIÉP-nyugdíjasok és az ünnepi alkalom tiszteletére öltönyt húzó középgenerációs szimpatizánsgárda. Nagy tumultus van a könyvárusasztalnál, szinte mindenki vesz a nyomdaszagú kötetből, sokan egyszerre három-négy darabot is. Biztosnak látszik a vidéki előadótúra rentabilitása.
Nyersen délies
A hungarista Gede Bt. hirdetése a Lelkiismeret 88 honlapján „Honnan jött ez?” – mordul fel a nemzeti oldal egyik reprezentánsa, meglátván a kamerával a vállán lavírozó operatőrt. „Az MTV-nek forgat” – suttogja valaki, mire halk, dühös moraj fut végig a hallgatóságon. Ám a jelenlévők az illusztris vendégre koncentrálnak, aki már be is lép.
Egyenes tartású, mosolygó, sötétszőke férfi. Dörzsölt porszívóügynökre emlékeztet, a nagymenő fajtából. Kádár Györgyként bemutatkozó újságíró ragadja magához házigazdai jogon a szót. Röviden vázolja hősünk pályafutásának stációit, műveinek címét – a többek közt az anális szexről női álnéven írt alkotása kimarad a listáról.
Utána a Blikket lobogtatja a közönség felé véres rongycafatként, az újság bűne az, hogy megírta a hajdanvolt klántagról, hogy klántag volt. (Louisiana a Klán szülőföldje, az 1861-65 közötti polgárháború után hosszú évekig uralták, és rettegésben tartották az államot.) Aztán jön Duke, a fehér csuklyások valahai reorganizátora.
A sztárrasszista nyersen délies tájszólással „karóval szíven döfött vámpírnak” nevezi, majd karácsony örve alatt lezsidózza a vele interjút készítő Friderikuszt, mondván: a riporter aligha ünnepli Jézus szülinapját. A jövőbeni hűséges olvasók persze veszik a lapot, cinkos nyerítéssel díjazzák a szerzői poént.
Zsidó komcsik és neokonok
Kijut a verbális csapásokból a teljes „cionista” médiagépezetnek, aztán rátér a könyv fejezeteire. Tolmácsa nem valami penge, a szupremácisták helyett szupermacistákat fordít, zsidók helyett időnként oroszokat mond, többször belezavarodik, de a lelkes áhítatot soha nem töri meg röhögés.
A Tanácsköztársaságtól a Rákosi-diktatúrán át a Kádár-rendszerig mindig a zsidók irányítottak – mondja -, de természetesen a szovjet bolsevizmusnak is ugyanilyen az eredete. A tény, hogy a pártállamnak zsidó áldozatai is voltak, hogy a „30-as évek tisztogatásai zsidó kommunistákat és pártonkívülieket ugyanúgy sújtották, hogy az állítólag filoszemita Szovjetunió lepaktált Hitlerrel, hogy a vasfüggönyön túli államokban elnyomták a zsidó vallást és üldözték a cionizmust, Izraellel szemben a palesztinokat támogatták, itt nem számít.
Duke közli: „56-ban éretlen sihederként gyűlölte az oroszokat, hogy bevonultak szép fővárosunkba. Ma viszont tudja, a Szovjetuniót akkor nem az orosz nép, hanem a zsidó uralmi törekvések képviselői vezették. Hamarosan már a neokonokat csépeli, Irvin Kristol, Paul Wolfowitz és a többiek mind a zsidó uralom megtestesítői.
És természetesen a bevándorlás is a zsidók miatt van: a Közép-Amerika irányából a fehér rassz hegemóniáját veszélyeztető migráció rémképét a török uniós csatlakozással állítja párhuzamba. Mert persze a mozlim betelepülés is a szupremácista körök bűne. Ők propagálják az európai vért felhígító vegyesházasságokat is.
Persze saját maguk nem gondolják komolyan a fajok keveredését, mivel Izraelben ügyelnek legjobban a vér tisztaságára, amely lényegében egy terrorista állam – így Duke, idézve egy állítólagos rabbit, aki azt tanítja, a gójok nem tekinthetők embernek. A Duke-féle rabbi szerint, ha egy zsidó májbeteg lesz, joga van kioperáltatni bármelyik gój máját. A transzplantációs etno-horror borzongva szórakoztatja a közönségét.
Antiszemita bolhapiac
Duke puskaporának javarészét az Izraelen és azon kívüli zsidó társadalom két marginális szélső pólusa, a fundamentalisták és az öngyűlölők szolgáltatják. Mind többször ismétli önmagát, a sulykolásos-ráolvasó stílus leginkább egy direktmarketing-kurzus és bolhapiaci termékbemutató összeturmixolt hangulatát veszi fel.
Érveinek nyomatékot adandó közli, hogy ő a történettudomány doktora, számos patinás egyetem invitálta vendégtanárnak, ám konkrétan csak a csurkista Bocskai Szabadegyetem felturbózott verziójának tekinthető antiszemitaképzőt, a kijevi MAUP Egyetemet hozza fel.
Gondolatvilágát ismertető expozéja végéhez közeledve, summázatot mond. A jelenlévőknek immár világos, hogy zsidók rángatták dróton mindkét szuperhatalmat, övék a tömegmédia, Hollywood, a gengszterrap is az ő lelkükön szárad, ebből a törzsből verbuválódnak a moszkvai oligarchák és keresztapák, de kezük még Fekete-Afrikáig is elér. Utolsó mondataiban az elmúlt hetek dicső tetteit magasztalja, arra biztatva a magyarokat, hogy ne hagyják abba.
„Az olasz maffia csak egy fogpiszkáló lenne a Duna hullámaiban, de a zsidó uralom egy hatalmas óceánjáró. Hát tegyünk róla, hogy Titanic legyen a rajta ülők számára!” – fejezi be a zsidófelismerő mesterkurzust, rutinos mozdulattal nyugtázva a felcsattanó tapsot, dedikálására invitálva olvasóit, akiket nem is kell sokat biztatni.
Fehér és fekete rasszizmus
Duke mozgalma korántsem az egyetlen árnyalat az USA szélsőjobboldalának palettáján. Elég csak a George Lincoln Rockwell által létrehozott Amerikai Náci Pártra vagy a William L. Pierce megalapította National Alliance (NA) szervezetére gondolni. Az 1974 óta létező NA élén national chairman gyanánt álló Pierce a Turner diaries című könyvével vált a white power emblematikus alakjává. A naplóformátumban papírra vetett fajüldöző bestseller lényegében egy jövőbeni rasszista hatalomátvétel krónikája. A dolog iróniája, hogy a véresszájúan antiszemita, 1978-as Pierce-regény jogait „96 óta Lyle Stuart zsidó kiadó birtokolja, akinek maga Pierce adta el a copyrigthtot. Számos ultrajobbos militáns olvasta, köztük az oklahomai robbantásért kivégzett Timothy McVeigh, időközben a paramilitáris fajvédők egyfajta Bibliájává vált. Pierce kiadói birodalma politikai újságoktól rasszista képregényeken át digitális rádióadásokig terjed.
Ugyanakkor megszületett a fekete rasszizmus politikai képviselete is. A második világháború után Elijah Muhammad gründolta Islamic Nation afroamerikai harcosai abban hittek, hogy „minden fehér ember ördög – egy gonosz fekete tudós teremtette őket, és világuk el fog pusztulni az eljövendő faji Armageddon, a népek csatája során”. Innen lépett az etnikai szupremácia hirdetésének útjára Malcolm X, Louis Farrakhan és más, Martin Luther King mérsékelt, békés kezdeményezéseivel szemben a drasztikus megoldásokban hívő fekete vezető.
