Arató András, Klubrádió: A kérdés súlyos kritikát takar, egy kicsit több megbocsátás szükségeltetik. Ha tudják rólam, hogy alig fordul nálam elő a kritikus helyzetek helyes megítélése, nemcsak a válságokat értékelem tévesen, de gyakran a saját szerepemmel sem vagyok kellően tisztában, mi több, ebben a mi antik-zsidó-keresztény kultúránkban szokásos illemszabályok megsértése sem áll tőlem távol valami olyasminek a közlése érdekében, ami egyébként kizárólag rám tartozik; nos, ilyen előzmények után váratlanul érné önöket, ha pont egy kegyelmi kérvényt bírálnék el a várakozásaiknak megfelelően. Egyébként azt is kénytelen vagyok belátni, hogy hibás az a megközelítés, mely szerint ha Kunos Péter nem kapott kegyelmet, akkor ugyan ki kaphatna; viszont és amennyiben a Szálasi-éra figuráit rehabilitálják, akkor meg ki ne részesülhetne megbocsátásban.
Avar János, a Vasárnapi Hírek főszerkesztője: Kaya Ibrahimnak, Josip Totnak, Schlecht Csabának és mindenkinek, akinek szerepe volt a cégek fantomizálásában. Mert kegyelmet, ugye, már csak ítélet után lehet adni… S ezen felbuzdulva, szívesen kegyelmeznék meg – hasonló sorrendiséggel – mindazoknak, akiknek ügye már az ügyészi szakaszban elakadt, pedig a közvélemény nagyon számított a perekre. Milyen jó egy amerikai elnöknek: ő a hivatalából való távozása pillanatában még megkegyelmezhet elítélt embereinek. Akiket persze ehhez el kellett ítélni.
Bolgár György rádiós újságíró: Vagy mindenkinek, vagy senkinek. Például kegyelmet adnék minden politikusnak, függetlenül attól, hogy velejéig illegitim-e vagy egy személyben testesíti meg az egész rendszerváltást, sőt a Szovjetunió szétesését, valamint a kommunizmus végromlását is. És kegyelmet adnék a választópolgároknak, mert ők igazán megérdemlik, hiszen kibírják, amint a politikusok állandóan őket akarják megszólítani. Ezenkívül kegyelmet adnék minden elítéltnek, hadd élvezzék azt a köznyugalmat, amely körülvenné őket hőn szeretett zárt intézetünkben. Tudják, abban, amely az övéknél ugyan kétségtelenül szabadabb, viszont a formálisan szabad emberek számára egyre gyakrabban bolondok házának látszik. Úgyhogy megkegyelmeznék a szabadlábon lévőknek is, nem bánom, kérjenek nyugodtan menedékjogot itthon, hátha megbecsülik a menedéket adó otthont. Szóval röviden: kegyelmet mindenkinek! Vagy senkinek, de akkor az Európai Unió se nyújtson segédkezet senkinek!
Elek István közíró, a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány elnöke: Az ártatlanoknak, a jó szándékú vétkeseknek, azoknak a bűnösöknek, akik már megszenvedtek a bűneikért. De igazság szerint inkább csak reménykedem abban, hogy akinek hatalmában áll, a megfelelő pillanatban csakugyan gondol majd rájuk.
Falusi Mariann, Pa-dö-dő: Én senkinek, még ha meg is lenne hozzá a rangom, címem. Oldja meg mindenki úgy az életét, hogy ne legyen erre szükség, mert egy látványoskodós közjogi kegyelem, ami csak nevetséges, felszínes, formai megoldás, sem teszi meg nem történtté a múltat.
Farkasházy Tivadar, a Hócipő volt főszerkesztője: Azoknak, akik megszervezték a Szabadság téri zavargásokat. Már csak azért is, hogy tudjam, kik voltak.
Lang Györgyi, Pa-dö-dő: Ha csak az eseményt nézem, mindig azt gondolom, mint a Karádi Katalin, hogy nincs kegyelem, ha bent vagyok a börtönben, mert fellépünk, mindenkit sajnálok, aki ott van, és annak drukkolok, hogy bármit csinált is, megússza! Persze szerintem soha nem az igazi tettes bűnhődik, azt meg nem is tudom, hogy Magyarországon a felbujtó az ugyanolyan bűnöző-e, mint az elkövető, mert ha igen, neki biztos nem adnék kegyelmet!
