Forrás: Népszava

A több mint százéves mozgalom magyarországi történelme tükrözi, hogy a honi közéletnek szüksége van az 1890-ben megalakult MSZDP-re. Annak idején például a szociáldemokraták nem szavazták meg a zsidótörvényeket, nem értettek egyet a második világháborúban való részvétellel, folyamatosan szembehelyezkedtek a fasizálódás folyamatával. Kapolyi László szerint pártja közvetíthetne a szakszervezetek és a politika között, ez is hagyományosan a szociáldemokraták feladata volt. Ehhez azonban ma nem elég erős az MSZDP, de a szakszervezetek sem látják el megfelelően feladatukat. Az elnök politikai kultúraváltásról beszélt, arról, hogy az utóbbi években tagságuk elfogadta, aki a szocialistákat elutasítja, megbélyegzi, az a baloldalnak árt. Ez a párton belüli váltás tette lehetővé azt is, hogy az MSZDP-t ismét rendes tagjai közé emelje az Internacionálé. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenben egyetértenek a szocialistákkal, de mert a fennmaradás mellett döntöttek, ezért szövetségesként együttműködnek a kormánypárttal.

Comments are closed.