Dés László és zenekara, Gerendás Péter együttese és Varnus Xaver vasárnap este hat órától a Dohány utcai zsinagógában ad jótékonysági koncertet Az Élet Menete Alalpítvány javára. A művészek közös produkcióval is készülnek. Az est házigazdája Frölich Róbert főrabbi, a koncert fővédnöke Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke lesz, műsorvezetőként Szellő Istvánt hallhatjuk. Az Élet Menete Alapítványt Kézdy György és Székhelyi József színművészek attól a felismeréstől vezérelve hívták életre, hogy támogassák a holokausztról való évenkénti megemlékezéseket. Az alapítvány működésének célja, hogy az emlékezés napján minden évben megtartott nemzetközi megemlékezéseken minél több fiatal vehessen részt, valamint a zsidó őszi ünnepek után minden évben tarthassanak egy magyarországi „Az Élet Menete” emlékestet. Emellett a szervezet tanulmányi, ismeretterjesztő eseményeket is támogat általános és középiskolákban.
(Népszava)

