Forrás: MNO

Harmadszor rendezték meg a Verzió dokumentumfilm-fesztivált Budapesten

2006. november 10. (14. oldal)

Varga Klára

Harmadik alkalommal rendezték meg idén a Verzió nemzetközi dokumentumfilm-fesztivált, amelynek vetítései vasárnap estig a Toldi moziban, az Örökmozgóban, a Centrális Galériában és a Holokauszt Emlékközpontban zajlanak. A kortárs programban negyvenhét új film szerepel, tizenöt pedig a retrospektív vetítéseken a spanyol polgárháború témáját járja körül.

A fesztivál négy napján „öt és fél” magyar filmet vetítenek, köztük kolozsvári Lakatos Róbert Moszny című alkotását, amely egy magányos, a nagyvárosi élettel megbarátkozni nem tudó férfiról szól. Dobray György Gólyameséje egy nyílt örökbefogadás története, Kékesi Attila oknyomozó filmje A forradalom arca címmel egy a Paris Matchban megjelent fotón szereplő „56-os magyar szerelmes pár forradalom utáni sorsát kutatja. Szalay Péter Határeset című filmje egy 1989-es történetet dolgoz fel: egy hónappal a vasfüggöny megnyitása előtt egy magyar határőr megölt egy keletnémet disszidenst… Németh Gábor Péter Végállomások című tényfeltáró alkotása azokról az egykori boszniai elmeszociális ápoltakról szól, akik tíz évvel a délszláv háború után is a debreceni menekülttábor lakói. Levetítik a holland-skót magyar produkciót is, amely A komp nem üzemel címmel a tiszazugi arzénes gyilkosságok történetét eleveníti fel – sajátos nézőpontból. A nemzetközi mezőnyben szerepel a Koka – A csecsenek emlékezete című koprodukciós film, amelyben a nemrég meggyilkolt Anna Politkovszkaját is láthatja a közönség. Daniel

Schweizer Fehér terror című filmje a radikális szélsőjobboldali „kultúra” előretöréséről szól, s arról, milyen erők állnak mögötte.

Több film foglalkozik a nemi identitás kérdéseivel: nem marad transzszexuális, transzvesztita történetek nélkül az erre fogékony közönség. Megnyitóbeszédében Jancsó Miklós a Toldy moziban – amelynek környéke két hete még a véres rendőrattak tanúja volt – Salman Rushdie-ról szólt, akire a Sátáni versek miatt kimondták a fatvát, ám Angliában még mindig él, s azokról a török írókról, akikre – miután azt követelték, hogy Rushdie művét adják ki Törökországban is – a tüntető tömeg rágyújtott egy épületet. Harminchat író halt meg akkor – mondta a rendező. A továbbiakban „jó szerencsét és semmi mást” kívánt azoknak, akik manapság mások mernek lenni, és úgy gondolják, azért születtek, hogy az igazságot mondják.

A megnyitó estéjén Hanna Polak és Andrzej Celinski 2005-ben Oscar-díjra jelölt A pályaudvar gyermekei című filmjét vetítették, amely szentpétervári hajléktalan gyermekekről szól, akiknek többsége szüleik vodkafüggősége miatt menekült el otthonról, s lakja az utcát, aluljárót, a hővezetékek környékét. Hanna Polak nem csupán filmet készített róluk, hanem tartja is velük a kapcsolatot, és alapítványt hozott létre támogatásukra. Mint mondta, ha annyit ér el, hogy a néző a saját országa gyermekeire jobban figyel, már nem dolgozott hiába. Amerikában több cikkíró is nekitámadt, mondván, hogy miért nem vette el a gyerekektől a vodkás üveget, ragasztós zacskót, cigarettát, ha a helyszínen volt. Ő erre azt felelte, amit tud, megtesz értük, de ha a cikkírók szerint ez nem elég, dobják el a tollat, és utazzanak Pétervárra maguk is. A vetítést és a beszélgetést követő fogadáson némi meghökkenésemre Finlandia vodkával, savanyú uborkával és barna kenyérrel kínálták a rendezők a nemzetközi vendégsereget. (Nem mintha a ragasztós zacskó osztogatását hiányoltam volna.) Bár nem versenyfesztivál a Verzió, idén három díjat is osztanak: egyet a közönség szavazhat meg, egyet a legjobb magyar film kap, egyet pedig a Duna Televízió jóvoltából a legjobb film.