Forrás: RTL Klub

Négy hónapon belül Irán ünnepelni fogja nukleáris fűtőanyag programjának befejezését. Ezt az Iszlám Köztársaság elnöke közölte újságírókkal Teheránban.

Kijelentésével az elnök megerősítette a hírt, hogy Iránban háromezer nukleáris centrifugát szerelnek fel rövid időn belül az urándúsításhoz.

„A Nyugat tudomásul fogja venni, hogy együtt kell élnie egy atomerős Iránnal” – mondta az iráni államfő, és hozzátette: hajlandó Amerikával tárgyalni, ha az tisztességesen viselkedik.

Az izraeli védelmi miniszter-helyettes vasárnap közölte: nem tartja kizártnak a katonai megoldást Iránnal szemben, ha atomfegyverei lesznek, még ha súlyos következményekkel is járhat ez.

Comments are closed.