Ha győzni akarsz középre tarts Időpont: 2006-11-14 07:01:26
Talán soha ennyi előrejelzés nem jelent meg az amerikai választásokat várhatóan befolyásoló legfontosabb kérdésekről, mint most.
A demokraták radikálisainak vesszőparipája évek óta Irak, de arról utólag kiderült, hogy a választóknak csak 36 százaléka tartotta fontos szempontnak. Ezt megelőzte a gazdaság helyzete, a korrupció és a republikánusok botrányainak megítélése. A New York Times ennek ellenére kitartott „az iraki háború, mint végső ok” teóriája mellett, amivel hosszú ideje a demokraták mellett „kampányolt”, de a kép ennél árnyaltabb. Az amerikaiak többsége – pártszimpátiától függetlenül – hasonlóan ítéli meg az szerepét a világban. Az eredményről többet elárul az, hogy kik nyertek: Hillary Clinton, aki inkább a demokraták jobbszárnyához tartozik, és nyitott egyes republikánus értékekre. A másik oldalon Schwarzenegger, aki több mindenben elhatárolta magát az ultrakonzervatív Bushtól. Aztán Joe Lieberman szenátor, aki viszont demokrata létére támogatta Bush iraki háborúját, és zsidó lévén inkább Izraelt, mint a palesztinokat pártfogolta (emiatt a demokraták nem is őt indították, de Lieberman függetlenként is nyerni tudott). A pártok radikálisai, jobb és bal szélei, valamint a szalonképtelenség elutasításra találtak. A republikánus fellegvárnak számító Virginiában is tudott veszíteni Allen szenátor, aki a kamerák előtt majomnak nevezett egy indiai származású férfit, ellenfele stábjának egyik tagját. A demokrata párti Keith Ellison személyében viszont Minnesotában megválasztották az amerikai képviselőház első muzulmán tagját. És ez csak úgy volt lehetséges, hogy a zsidó szervezetek is őt támogatták. Az illető sajnálta, hogy nem a megújuló energiaforrásokra vonatkozó zseniális elképzelései kerültek a figyelem középpontjába, hanem a vallása, pedig örülnie kellett volna: energiával még sokan foglalkoznak rajta kívül, de a terror elleni háború közepén muszlimként még senkit nem küldtek a választók a törvényhozásba.
Az amerikaiak többsége belefáradt a hosszú republikánus kormányzásba (legalább annyira, mint maguk a republikánusok), a levegőben lógott a változás: egy újraválasztott elnök második ciklusában a pártja általában amúgy is veszít a félidős választásokon. A konzervatívok népszerűsége azonban a nyáron radikálisan csökkent azzal összefüggésben, ahogy a benzin ára nőtt. De ősz elején a benzin ára zuhanni kezdett, ám a republikánusok ettől nem lettek népszerűbbek. A baloldal győzelme várható volt, de a demokraták stratégiaváltása is kellett hozzá: ez nagymértékben elősegítette, hogy jó szívvel szavazhasson rájuk az, aki akar. Sok helyütt kifejezetten „republikánusokat” állítottak csatasorba, és a két republikánus érzelmű jelölt közül a választók inkább a demokratára szavaztak. A józan többség most is a centrumot támogatta.
Ellenpéldák mindig vannak, de nem számosak. Ilyen volt például a sokat emlegetett Michael J. Fox-féle reklám, amelyet a Vissza a jövőbe című film Parkinson kórban szenvedő sztárja dobott be a politikai arénába. Fox az alig egyperces hirdetésben azt állította, hogy Missouri republikánus szenátora kriminalizálja az államilag támogatott embrionális őssejtkutatást, amivel megakadályozza, hogy a hozzá hasonló betegek meggyógyulhassanak. Ezért felszólított mindenkit, szavazzon a demokrata jelöltre. A jobboldali sajtó felhördült, hogy ez etikátlan zsarolás, s még az is kiderült, hogy Fox a felvétel előtt túlgyógyszerezte magát, hogy nagyobb szimpátiát ébresszen a szavazókban. Ennek ellenére a demokrata Claire McCaskill győzött.
Ezúttal sem maradtak el az „October surprise” néven ismertté vált hagyományos akciók, amelyek rendszerint a kampányok eldurvulásához vezetnek. Mindkét párt októberre tartogat néhány kommunikációs „gyújtóbombát”, amely majd árt az ellenfélnek. Ilyen volt Szaddám Huszein halálos ítéletének időzítése, vagy Mark Foley, floridai republikánus képviselő szexuális botránya. Foley obszcén internetes csevegéseket folytatott kongresszusi gyakornokokkal. Igaz, hogy már 3 éve, de ez volt a legmegfelelőbb pillanat, hogy kiderüljön. Azt korábban mindenki tudta, hogy Foley homoszexuális, kivéve a választókat. A demokraták jól kalkuláltak, hogy a vallásos szavazók ettől majd otthon maradnak. Hasonló hatást váltott ki Ted Haggard, teljes evangéliumi lelkipásztor botránya. Ő egy tízezres karizmatikus gyülekezet élén harcolt elszántan a melegházasságok és a homoszexualitás ellen, miközben – derült ki a kampány finisében – pénzért tartott homoszexuális szeretőt. Ezzel erősítve azt a vélekedést, hogy a karizmatikus pásztorok általában az ellen küzdenek nagy vehemenciával, ami a személyes problémájuk. Az „October surpises” egyik szép darabja volt Bob Woodward, az egykori Watergate-botrányt kirobbantó riporter Bushról és az iraki háborúról szóló könyve, amely a demokraták bibliája lett. A könyv üzenete az: Bushnak be kellene ismernie, hogy elkúrta a háborút.
A republikánusoknak viszont John Kerry szállított egy kellemes meglepetést, amikor egy iskola diákjainak azt mondta: ha lusták lesznek és nem tanulnak, Irakban végzik. Az Irakban szolgáló katonák azonnal hatalmas felirattal fotóztatták magukat: „mi vagyunk a lusta idióták, akik Irakban végezték”. Ezután Kerry összes programját le kellett mondani. Főleg, hogy javítani szeretett volna az imázsán, és vesztére azt mondta: nem a katonákra, hanem Bushra gondolt. Erre a republikánus stáb előkereste a Yale egyetemen (ahol Kerry és Bush is végzett), a tanulmányi eredményeket, és kiderült, hogy Bush valamivel jobb tanuló volt, mint ő.
Hogy az amerikai politika megcsontosodott Irakban, és több fantáziára és rugalmasságra lenne szüksége, azt Donald Rumsfeld lemond(at)ása is bizonyítja. Bush kész lenne egy demokrata párti Irak-politika élére állni, de ilyen nincs. A demokratáknak nincs Irakra vonatkozó programjuk, csak az elutasítás. Bush ahelyett, hogy a következő két évet a demokrata többségű kongresszussal és szenátussal való viaskodással töltené, kész lenne egy közmegegyezéses tervet végrehajtani, de a demokraták nem akarnak osztozni a felelősségben. Az iraki kártyára még két év múlva is szükség lesz, amikor majd elnököt választanak Amerikában. Az arabok persze örülnek, hogy veszítettek a republikánusok, de abban tévednek, hogy ettől hamarabb kivonulnak az amerikaiak Irakból.
A magyarok szempontjából nem közömbös, hogy a demokraták győzelmét jelentősen támogatták a feketék (88 százalékuk) és a spanyolajkúak (72 százalék). Utóbbiak főleg azért, mert többet várnak a demokratáktól az bevándorlási politikájának enyhítését, és az illegálisok helyzetének megoldását illetően. Ha a demokraták meg akarják tartani ezeket a szavazókat, akkor valamilyen gesztust kell tenni feléjük a kongresszusban, amely kedvezően érintheti a az Amerikában élő illegális magyarokat és az otthoni vízumigénylőket is.
forrás: Amerikai Magyar Népszava Szabadság
