A kormányzósági palota másik oldalán áll Kitchener lord lovas szobra. Ő volt Szudán felszabadítója a kalifa rémuralom alól. Ettől az időponttól számítható Szudán újabb felvirágzása. (Almásy László: Autóval Szudánban)
Szudán még újabb felvirágzása néhány éve kezdődött, amikor észak és dél között teljesen abnormális helyzet alakult ki: béke. A függetlenség kikiáltása óta mindig háború volt, egy évtizedes szünetet kivéve 1972 és 1983 között, amikor Dzsafar Nimeiri diktátor elég autonómiát adott délnek, de aztán meggondolta magát, mert északon mindig is lehetett támogatottságot növelni egy déliek elleni háborúval. A háború, amelynek összesen kétmillió halottja volt, és négymillióan menekültek el, azért is sokkal természetesebb a békénél, mert a két országrészt a rabszolga-kereskedelem egyoldalú vonzalmán kívül semmi sem fűzte egymáshoz, a függetlenség kikiáltása előtt a déliekre támaszkodó britek gondolkodtak is, hogy a déli részt ne csapják-e az északihoz, de aztán mégsem így történt. A hatalomra került északiak pedig a következő csereajánlatban gondolkodtak: a déliek adják oda nekik az olajbevételeiket és cserébe megkapják az iszlám jogrendet, nagyjából a gyarmatosítók Biblia-nyersanyag tranzakciójának mintájára. Északon nehezen látják be, hogy vagy iszlám államot akarnak, vagy egységest a déllel, a kettő együtt nem megy.
A béke azért is különös, mert Basír elnök sem ezt ígérte: akár hazugságkampánnyal megnyert választásról is beszélhetnénk, ha nem puccsal került volna hatalomra. Az első nagygyűlésén egy Korán és egy Kalasnyikov volt a kezében, 1992-ben pedig vallási vezetők kiadtak egy fatvát, hogy aki akadályozza az iszlám terjedését, azt meg szabad ölni.
Ez persze nem akadályozta meg Kartúmot abban, hogy támogassa az ugandai kormány ellen küzdő szélsőséges keresztény szektát, az Úr Ellenállási Hadseregét. Uganda ugyanis a délieket támogatta. És Amerikától Líbián és Izraelen át Kínáig nem volt olyan hatalom, amelyik ne avatkozott volna bele a konfliktusba, ráadásul mindig más oldalon. Afrika szarván a nagyhatalmak gyakrabban váltottak szövetségest, mint a magyar kormány áfakulcsot. A legfontosabb fordulatot Amerika hajtotta végre, amikor az amerikai keresztény mozgalmaknak sikerült egy parádés marketingfogással úgy beállítaniuk a konfliktust, hogy muszlimok tartanak rabszolgaságban keresztényeket. Ez így erős túlzás, lévén – bár a misszionáriusok jól haladnak – alig van keresztény délen. Egész Szudán kétharmada muszlim, negyede törzsi vallású, és kevesebb mint egytizede keresztény.
A békés dél virágzó hely. „Az emberek negyvenéves korukig is elélnek, már ha megérik az ötöt – vázolja a helyzetet egy nyugati segélyes. – Nincs út, nincs egészségügy, nincs iskola. Viszont az emberek éppen ezért sokkal együttműködőbbek, mint az északiak.” Tehát a világ legrosszabb helye egyrészt, a lehetőségek hazája másrészt. Mind a nyersanyag-kitermelőknek, mind a segélyszervezeteknek. Érdemes kihasználni a lehetőségeket, mert ki tudja, meddig tart a béke, amely arra azért talán elég lesz, hogy mindkét oldal erőt gyűjtsön, s felfegyverkezzék.
Persze a háborúnak is vannak előnyei: a polgárháborús elszigeteltség például akadályozta az AIDS terjedését – hogy csak egyet mondjak a kevés közül. És nehéz vitatni, hogy a Kalasnyikov sokkal férfiasabb védekezési mód az óvszernél.
Sztankóczy András
