Igaz ugyan, hogy az Európai Unióban akadnak szélsőséges tanokat hirdető csoportok, de az eddigi tapasztalatok azt mutatták: a szervezet van annyira erős, hogy felülkerekedjen az extremitásokon. Nem könnyű meghatározni azt sem, mit nevezünk szélsőjobbnak és szélsőbalnak. Ennél még nehezebb megadni a választ arra: mely politikai erőre gondol az, aki posztkommunistákat emleget? Netalán az olasz kormányra, amelynek első embere Romano Prodi, az Európai Bizottság volt elnöke? Tény, hogy kabinetjében helyet kap az egykori „kommunista” politikus, Massimo D”Alema. Túlzás lenne Prodi kormányára ráfogni, hogy „üzleti monopóliumokkal, csalásokkal, hazugságokkal” tartja fenn magát, különösen, hogy elődje nem volt más, mint Silvio Berlusconi, akinek kétes üzelmeiről már könyvek és cikkek garmadája jelent meg.
Franciaországban 2002 óta nincs kormányon baloldali párt, s ugyan Lionel Jospin kabinetjében szóhoz jutottak a kommunisták is, Brüsszel kiválóan együtt tudott működni a balközép kormánnyal. Hagyományos szélsőbal létezik Németországban, igaz, a kormány létét, a közéletet nem fenyegeti jelenléte. A német alkotmányvédelmi hatóság szélsőbaloldali szervezetnek minősíti az Antifasiszta Akció (AA) országos ernyőszervezetét. Hivatalosan úgy értékelik, hogy az AA helyi milíciái akár erőszakos cselekményekre is készek, amint azt május elsejei akcióik is tanúsítják. Az 1980-as évek óta rendez demonstrációkat Berlinben az AA, a tüntetések során nem ritkák a súlyos zavargások. 1987. május elsején az akkor még megosztott város Kreuzberg negyedéből a rendőrségnek hosszú órákra ki kellett vonulnia, mert képtelen volt szavatolni az állomány testi épségét. Az első komoly „fellángolást” követően a kivezényelt rendőri csapaterő már minden évben képes volt kezelni a kilengéseket, a néhány ezer tüntető ennek ellenére rendre komoly anyagi károkat okoz.
Sokkal inkább aggasztó a szélsőjobb európai megjelenése. Németországban a fasizmus bukása óta eltelt évtizedekben a szélsőjobboldalnak számos pártja volt, de különösebb politikai súlyra egyik sem tudott szert tenni. A jelenleg is létezők közül a Német Nemzeti Demokrata Párt (NPD) a legrégibb és legjelentősebb. Az NPD a lehető legszokványosabb szélsőjobboldali-neonáci párt. Az 1964-ben alapított szervezet a nem német származásúak kiutasítását, a németek minden szempontból való előnyben részesítését szorgalmazza. Antikapitalista, de gazdag vállakozók támogatják, antiszemita, bár ezt az érvényben lévő törvények miatt csak módjával hangoztatja. A NATO-ból és az unióból való kilépést követeli és a német márka újbóli bevezetését. „Természetesen” a halálbüntetés újbóli bevezetése mellett van, fellép az „egyoldalú történelmi bűnbánat”, vagyis a német fasizmus megbélyegzése ellen. Az egyoldalúság emlegetésébe persze belefért, hogy képviselői a szász parlamentben nem voltak hajlandók egyperces néma felállással tiszteletet adni a II. világháború összes áldozatának, és csak az 1945-ös drezdai bombázás német halottairól kívántak megemlékezni.
Jóllehet, Franciaországban már most mindenki a jövő évi elnökválasztásra figyel, s arra, valóban Nicolas Sarkozy vív-e majd ádáz küzdelmet a szocialista Ségolene Royallal, távolról sem mellékes, miként szerepel a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen, aki a legutóbbi elnökválasztáson második lett. Nem valószínű ugyan, hogy megismétli akkori szereplését, de figyelemre méltó, hogy népszerűsége meghaladja a 18 százalékot, ami az utóbbi tíz év legjobb eredménye. (2001 júniusában, az elnökválasztás előtt egy évvel 9 százalékon állt!!) Hogy lehet ennyire népszerű a 78 éves politikus? Sokan még ma is úgy vélik, ő az egyedüli, aki hatékony választ tud adni a bevándorlás problémájára. Más szóval kiutasítaná az országból a menekülteket, s szigorítaná az állampolgárság megszerzésének feltételeit. Az idegengyűlöletre építő populizmusa mellett a politikai elittel szembeni támadásai is kedvező visszhangra találnak egyes – szegényebb – rétegek körében. Bár 36 százalék szerint jövőre is bejut a második fordulóba, erre várhatóan azért nem kerül sor, mert Sarkozy a kampányban valószínűleg ugyancsak igen szigorú törvényeket szorgalmaz majd a bevándorlókkal kapcsolatban.
