Forrás: 168 Óra

2006.11.09., 2006. évfolyam, 45. szám

szerző: Pilishegyi Noémi • forrás: 168óra

cimkék: politika, Sólyom László

Barikádok nőttek a hidak előtt, Budapest belvárosát könnygáz lepte el, gumilövedékek röpködtek, a Madách teret lánckerék taposta. Így „ünnepelte” Magyarország 1956. ötvenedik évfordulóját. Milliók várták, hogy a köztársasági elnök megszólal azon az éjszakán, hogy hitet tesz jogállam és törvényesség mellett, nyugalmat hirdet, békességre int. Ám Sólyom László néma maradt. Csak két nappal később, a strasbourg-i megemlékezés után talált módot értékelésre. Úgy vélte: „Nagyon sok pozitívum is volt az idei évfordulón.”

A köztársasági elnök úgy látta, „a tévé képeivel ellentétben, otthon is volt méltó ünneplés”. Mi úgy láttuk, nyilaszászlók alatt randalírozók, a demokratikusan megválasztott kormányt Dunába kívánók gyalázták meg az ünnepet.

„Nem maradhat meg csak a rossz…” – hangsúlyozta az államfő. Bennünk nem a rossz maradt meg, hanem a szégyen. Mert demokratának hittük önmagunkat, működőnek a jogállamunkat, pártatlannak az elnökünket. Csalódnunk kellett.

„Tartozom annyival a Magyar Köztársaság elnökének, hogy becsülhessem őt. Ez az én személyes, morális obligóm, és ő ezt a megbecsülési lehetőséget többszörösen eljátszotta” – fakadt ki néhány napja az ATV-n Friderikusz Törzsasztalánál Gerő András történész. Indulatos mondatait legott magyarázta: Sólyom szerinte megbukott mint politikus, mert az önkormányzati választások napján elmondott beszéde semmiféle arányt nem tartott. „Nem azt mondta, hogy igen, vannak morális problémák egyrészt, másrészt nagyon nem helyes, hogy zsidóznak az utcákon, és rendszerváltást követelnek.” De megbukott az elnök értelmiségiként is, hiszen „elment a Magyar Tudományos Akadémiára… és közölte a történészekkel, hogy írjanak objektívan „56-ról”.

Az objektivitást egy munka soha nem tükrözheti – magyarázta a történész -, a valóságot csak a nézetek ütköztetésével lehet feltárni. Javítóvizsgára szorul Gerő szerint az államfő emberileg is, amiért nem vett részt október 23-án az „56-os emlékmű avatásán. „Mert a zavargások el fognak tűnni a süllyesztőben, az emlékmű ott marad. És arra hivatkozva, hogy biztonsági rizikó van, nem megy el, miközben a 93 éves Kosáry Domokos elmegy oda.”

Sólyom működése nem először osztja meg a közvéleményt.

„A köztársasági elnök személye a nemzet egységét testesíti meg” – mondta az államfő március 15-én a parlament díjátadó megemlékezésén. Majd nem nyújtott kezet az egyik kitüntetettnek. Utóbb sajnálkozott az eset miatt, ám gesztusával „össznemzeti tradíciót teremtett”. Az október 23-i ünnepségen már kilencen nem fogadták el valamelyik közméltóság kinyújtott jobbját.

A jogászprofesszor – aki 1989-ben „alkotmányozó atyaként”, majd kilenc éven át az Alkotmánybíróság elnökeként játszott kulcsszerepet a magyar jogállam intézményeinek kiépítésében – békés tüntetőknek nevezte azokat, akik árpádsávos zászlók alatt zsidónak vélt közszereplőket listáztak a Kossuth téren. Úgy vélte, e megmozdulások „az emberek egészséges erkölcsi érzékét bizonyítják”.

Megszólalt az önkormányzati választások estéjén, és állást foglalt a miniszterelnök leváltása mellett, ám hallgatott október 23-a gyomorszorító éjszakáján.

Mit gondol a mi elnökünk az ő népéről?

Legszívesebben őt kérdeznénk erről, ám beiktatása óta elutasítja interjúkérelmeinket. Alkotmányjogászokat, történészt, közírót faggattunk hát az államfő lehetséges mozgatórugóiról.

„Ringathatjuk magunkat az illúzióban, hogy Sólyom a civil szféra elnöke, de nem győzhetett volna, ha a jobboldal nem támogatja. Az SZDSZ úgy látta, Szili mellett ő a kisebbik rossz, a baloldal pedig megosztott volt, ostoba és ügyetlen” – mondja egy alkotmányjogász. „A jobboldaliság nem lehet magyarázat a sorozatos szakmai hibákra – véli másik forrásunk, egy történész. – A köztársasági elnök feladatkörének ellátása magas szintű professzionalizmust kíván. Szerep és foglalkozás egyszerre. A tisztség lényegét az alkotmány rögzíti: „Az elnök kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.” Nem releváns, hogy betöltője jobb- vagy baloldali. Az államfő beszélhet moralitásról emelkedetten, de a morális válság komplex jelenségére nem adhat egyetlen okot, nevezetesen a miniszterelnököt. Ha így tesz, politikai elfogultsága egyértelművé válik.”

Pedig Sólyom megválasztása után hitet tett az elnöki szuverenitás mellett: „Autonómiámat meg fogom őrizni, tudom, mit akarok, s ehhez igyekszem majd mérni minden lépésemet.” Mégsem tartotta fontosnak a köz elé tárni a tényt, hogy a Kossuth téri tüntetés a gyülekezési törvény értelmében kezdettől jogellenes volt. (A rendezvényt nem jelentették be törvényes határidőben az illetékes rendőri szervnél.) Folyamatosan „békés tüntetőkről” beszélt, holott a tömeg jól hallhatóan rendszerváltást követelt, s ha a demokratikus jogállam rendszerét megváltoztatjuk, az már nem lehet demokrácia.

„A köztársasági elnök igyekezete, hogy az MTV székházának ostroma után elkülönítse egymástól a Kossuth téri „békés és törvényes eseményeket” a Szabadság téri „köztörvényes bűncselekményektől”, teljesen ellentmondott a tényeknek – állítja Debreczeni József politikai közíró. – A Szabadság téri erőszak a Kossuth térről indult, és oda tért vissza. A támadók a Parlament előtt közzétett követeléseiket akarták nagyobb nyilvánosság elé vinni, erőszakos fellépésükhöz onnan kaptak tömegtámogatást, győzelmük hírével oda mentek vissza. A közjogi félrelépés tipikus példája volt az is, amikor az államfő október 23-a előtt hivatalába kérette a rendőrséget felügyelő minisztérium első emberét, Petrétei Józsefet, és óva intette attól, hogy a rendőrség erőszakot alkalmazzon a tüntetőkkel szemben. Sólyomnak tudnia kell, hogy az elnök minisztert közvetve sem utasíthat, politikai felelőssége nincs, nem interpellálható, döntési jogosítványai épp ezért nem is lehetnek.”

A szakértők veszélyesnek tartják, hogy az államfő az államszervezet működését veszélyeztető, súlyosan rendbontó, erőszakos események láncolatából egyes helyzeteket kommentált, másokról hallgatott.

„Ha elhiteti a tömeggel, hogy megtörténik, amit mond, nem csoda, hogy várják, mikor hirdet végre forradalmat – mondja egy kollégája. – Amikor az állam első embere megszólal, bármit mond, annak közjogi tartalma lesz, befolyásolja a politikai történéseket. Ha azt állítja, erkölcsi válság van, arra hivatkozni lehet, amögé odabújhat a Fidesz, hisz az elnök úr is megmondta.”

„A köztársasági elnök valódi súlyát morális fellépése adja meg. Az a kötelességem, hogy az értékek tiszteletére hívjam fel a figyelmet” – hirdetett ars poeticát Sólyom megválasztása után. Mégsem tisztázta, hogyan történhetett, hogy az októberi ünnep előestéjén a Rákóczi Szövetség által szervezett történelmi fáklyásmenetből, amelyet ő vezetett, folyamatosan a kormány leváltását követelő jelszavakat lehetett hallani. Az elnöknek az sem tűnt fel, hogy a menet élén haladó teherautón tábla volt a következő felirattal: „Hazugok! Rablók! 1956 nem eladó!”

„Nem célja egyik párt támogatása sem, de érezhető, hogy szimpátiája a jobboldalé – hallunk egy alkotmányjogászi értékelést. – Szerintem hibás elgondolás, hogy erkölcsi etalonként kíván megjelenni. A társadalom nem dedósok gyülekezete, nincs szüksége arra, hogy folyamatos iránymutatást kapjon. Jó, ha egy államfőt lehet tisztelni, de az ehhez szükséges személyes kisugárzás vagy van, vagy nincs. Göncznél elég volt, hogy megjelent bizonyos helyeken, és mindenkit letegezett. Szerették, pedig ő is politizált, hibázott, szenvedett. Az emberek bizalmát nem lehet deklarációkkal megszerezni.”

Városszerte terjed a nyilván alaptalan pletyka, miszerint egy személyes találkozón Orbán minősíthetetlen stílusban támadt az elnökre, amiért nem áll ki elszántabban Gyurcsány menesztése és a Fidesz mellett. (Az államfő hivatala tagadja ezt.)

„Sólyom megválasztásának körülményei jelezték, hogy felettébb ambicionálja a posztot – véli az államfő egy volt munkatársa, aki szintén értesült az állítólagos pengeváltásról. – Ám ha volt orbáni dühkitörés, az nem maradhatna következmények nélkül.”

A megválasztás körülményeiről emlékeztetőül csak annyit, a Fidesz ez alkalomból új értelmet adott a titkos szavazás fogalmának: képviselői egymást ellenőrizték a szavazólapok kitöltésekor és leadásakor. Az elnök így reagált: „A procedúrának nem alanya, hanem elszenvedője voltam… csak arra vigyáztam, ne történjen semmi, ami a választás alkotmányosságát megkérdőjelezheti.”

„Megdöbbentő, hogy a köztársaság első embere nem emelte fel szavát az olaszliszkai tragédia ügyében sem – mondja a történész. – Hatszázezer magyar állampolgár érdekében kellett volna megszólalnia, ami nem jutott eszébe. Itt ez az ember, aki a történelem szeszélye folytán megszerezte ezt a tisztséget, és most azt próbálgatja, meddig mehet el. Az értelmiség és a sajtó feladata, hogy tudtára adja, elérte a határt.”

Sajtónál és értelmiségnél bátrabban mond ítéletet az utca embere. A hozzánk érkező levelek arról beszélnek, a polgárok elemzik elnökük tevékenységét, és sokan nem értik hallgatását.

Egyikük így írt: „Az egységbontók, a béke ellen ténykedők oldalára állt. Amit nem mondott és amit mondott, amit nem tett és amit tett: egyértelműen önös politikai célját szolgálja. Hivatali kötelességét folyamatosan megszegi.”

A „népnél”, úgy tűnik, elérte a határt a köztársaság elnöke.