Vászon
Népszabadság * Návai Anikó * 2006. november 10.
A londoni születésű, echte brit Sacha Baron Cohen (35) 191 centi és nem hajlandó angolul beszélni. Illetve jól angolul beszélni. Mert „karakterben” van. Még mindig Borat Sagdijev, a kazah riporter, aki dokumentumriportot készített arról, milyen kulturális csemegéket halászott össze Amerikában a dicsőséges kazah nemzet javára. Értsd: ő a világszenzációt (és a Fehér Házig menő nemzetközi politikai tiltakozást) kiváltott Borat írója, rendezője, főszereplője, akit múlt hétig csupán az MTV-ből (gyengébbek kedvéért Music Television) ismerhetett a magyar közönség.
– Bemutatná a kedves barátját?
– Nélküle nem mozdulok. Azmat Bagatov, a producerem. Kicsit dagi, de jó fej.
– Idehúzok neki egy fotelt, foglaljon helyet.
– Kösz a nevében, mert nem bírja az álldogálást.
– Zárjuk rövidre: összegezze amerikai tapasztalatait!
– Tanulni sok érdekes dolog. Az egyik, hogy tilos lövöldözni a piros indiánokra, tehát ezennel megragadom az alkalmat, hogy bocsit kérjek attól a nevadai kaszinótól. A másik, hogy Amerikában a nők is kapnak jogsit. Mifelénk Kazahsztánban azt mondják, nő a volánnál olyan, mint majom a pilótafülkében. Halálveszély. Mióta 2002-ben lezuhant az egyetlen gépünk, betiltottuk a majmokat. És még valami. Amerikában a nők szavazhatnak, a lovak viszont nem. Ilyet még életemben nem láttam!
– Pedig mintha Pamela Andersont kedvelte volna vagy nem?
– Jaj már! Az a csaj azóta üldöz. Épp ma reggel kaptam egy szerelmes levelet az ügyvédjétől, hogy 30 kilométeres körzetben nem mehetek a közelébe, ne küldözgessek neki szennyes alsógatyákat és ne mondogassam, mi mindent tudnék csinálni vele. Ha ismeri ezt a Pamelát, mondja meg neki, hogy hagyjon már békén. Most nősültem.
– Svájcból például mit vinne magával a dicsőséges kazah nemzet javára?
– Az egy olyan töpszli ország, hogy onnan nincs mit haza vinni. Amúgy szívesen bejárnám Európát, csak az a baj, hogy momentán nem akarnak beengedni az Európai Unióba, mert van egy kis szexuális balhénk. Tuti, hogy jól fogunk kijönni belőle, mert már bebizonyítottuk, hogy a szóban forgó ló nem volt kiskorú.
– Ezek szerint a lónak kiváló ügyvédje van. Mint gondolom, önnek is, különben nem engedne meg magának ennyi arcátlanságot Amerikában.
– Nem is tudtam, hogy az amerikaiak ilyen érzékenyek. Kivéve persze, ha egy akkora arc sértegeti őket, mint
ez a Mel Gibson. Hadd tegyem hozzá, egész Kazahsztán egy emberként vele fújja a követ, hogy a zsidók tehetnek az összes háborúról. Nekünk még arra is van bizonyítékunk, hogy a dinoszauruszokat is a zsidók nyírták ki.
– Amerikai riportkörútján egyszer sem fordult elő, hogy megdobálták vagy megfenyegették?
– Dehogyisnem. Ez az Amerika nagyon fura egy hely. Bármit csinálsz, rögtön ott a rendőr. Miközben forgattunk, legalább negyvenszer előfordult. Nálunk Kazahsztánban ez egész más, pedig nálunk is vannak hasonló dolgok, mint az USA-ban. Például a halálbüntetés. Akkor szoktunk kivégezni valakit, ha gyilkolt, a nemzeti színű zászlóval törölte ki a fenekét vagy zsemlét sütött. És ha véletlenül valakit ártatlanul akasztunk föl, azonnal kárpótoljuk. Egy táskarádióval vagy egy tejcsokival.
– Kazahsztánban betiltották a Boratot, viszont óriási erőkkel nyomják a Nomádot, melyben egy mexikói színész játszik.
– Tudok róla, a Nomád, ez az a film, ami arról szól, mikor Kazahsztánban még kis sátrakban laktunk, és nyereg alatt puhítottuk a húst. Ez nem a mai Kazahsztán. Már legalább harminc éve nem. De az, hogy a filmemet betiltották, merő hazugság. Ellenséges propaganda. Üzbegisztánban terjesztik a kazahok legnagyobb ellenségei, akiknek csont van az agyukban. Figyelmeztetni is fogom az üzbégeket, ha nem hagyják abba, a producerem katonai támadást indít ellenük.
– Mielőtt még jobban belelovalná magát, térjünk vidámabb témára. Önnek kifejezetten jó érzéke van a divathoz. Miért nem nyit divatházat?
– Ha arra a fürdődresszre gondol, amit a kazah úszócsapat viselt a 2004-es olimpián, azt mellúszásra tervezték, mert ha pillangózásra használnák, lecsúszna.
– Mondja, miről ábrándozott kisfiú korában? Már akkor is filmsztár akart lenni?
– Folyton amerikai szuperfilmeket zabáltam. Tele voltak szebbnél szebb csillagocskákkal, mint például Elizabeth Taylor, akivel feltétlenül akarok találkozni, most, hogy itt vagyok. A másik meg az a vicces ember, az Edward Murphy vagy ahogy itt hívják Eddie Murphy. Imádtuk bámulni a moziban és jókat derültünk, hogy milyen fekete. Akarom mondani csoki. Szokatlan, nem? Mindig arról ábrándoztam, hogyha felnövök, idejövök, és csupa híres emberrel parolázok, de hallom, hogy John Wayne már kipurcant. Kár. A legkedvesebb amerikai filmem a Robotzsaru, a Titanic és a Vádlott című szexkomédia Jodie Fosterrel.
– Mint hallom, nemrég lőttek fel egy második szatelitet Kazahsztánból. Gondolom, büszke rá.
– El se tudom mondani, mennyire. Kazahsztán rettentően modern ország és még annál is sokkal, de sokkal dicsőségesebb ország, és teljesen olyan, mint az összes finom ország a világon. Legalább olyan civilizáltak vagyunk, mint maguk. Különösen a 2004-es reformok óta, mert most már a nők is fölszállhatnak a buszra, a melegeknek sem kell kék sapkát viselniük és a tizenkét éven felülieknek is teljesen legális a nemi élet.
– És miért fütyülték ki, mikor a nemzeti himnuszt énekelte?
– Az egy nagyon rossz pillanat volt. Nem is tudom, miért akartam megénekeltetni a stadiont, de biztos, hogy a lelátó tele volt üzbég kémekkel.
– Maga a mérleg jegyében született. Mi billentette ki legutóbb?
– Megmondom. Megpróbáltam leszólítani egy-két itteni csajt. Ettől rendesen ki is borultam. Mert a szőkéket szeretem, tudja, akiknek sárga a hajuk és nincs lökött a családfájukban. De igazán attól vagyok ki, hogy nem tudom, hogy fogom megcsinálni a következő tévéshow-mat, mert az ország egyetlen kamerája másfél évre foglalt. Ami azt jelenti, hogy másfél évig lőttek a dokumentumfilmezésnek. A szóban forgó kamerával most éppen a Túlélő valóságshow kazah változatát forgatják, aminek az én drágalátos producerem, Azamat a producere. Ez már a harmadik szezonja. Ő gyártotta a leghíresebb epizódot is, amiben egyszerre mind az öt csaj terhes lett. Nem semmi! Mondanom se kell, Azamat ötlete volt, hogy telepítsük őket egy lakatlan szigetre.
– Ön azért jött Amerikába, hogy hazavigye az itteni tapasztalatokat. Mit hozna hozzánk Kazahsztánból, amit érdemes megtanulnunk?
– Például a nemzeti ételünket, a paprikás rántott lógerincet vagy azt, hogy hogyan kell szépen bánni egymással. Mert mindenki egyenlő. Nálunk Kazahsztánban mindenkit egyformán tisztelünk. Például tavaly májusban megnyitottuk a mozgássérült központot. 300 vadonatúj ketrecet adtunk át, hogy legyen hol lakniuk, és építettünk egy gyönyörű múzeumot, ahol a legfurábbakat kiállítjuk, és 20 tengéért, ami a nemzeti valutánk, még maga is megdobálhatja őket krumplival.
Hollywood 2006. november
