Népszabadság * Návai Anikó * 2006. november 11.
A tizenéveseknek tartozom azzal, hogy megszerettessem velük James Bondot Karcsú, fekete, fényes limuzin fékez a New York-i Regency Hotel bejárata előtt. A didergő fotósseregből összesen egy szemfüles riporter kattan az utasra, majd megnyúlt képpel kommentálja a kollégáknak a leeresztett kameráját. „A francba! Nem is a Craig, csak a Britney Spears!” A hollywoodi valutaárfolyam sokkolóan új realitása határozottan ínyére van Daniel Craignek (38), akit a Sorstalanság nézője áttűnő amerikai katonának, a München című film miatt elterelt belbudapesti lakos meg izraeli csapatjátékosnak ismer, ha egyáltalán megjegyezte a nevét.
Szőke. Kék szemű. Mokány. Egy mosolya nincs. Vagyis echte brit akcentusán kívül a földön semmi nem predesztinálta arra, hogy az elegáns, sármos, jó humorú és barna Sean Connery, Roger Moore, Timothy Dalton és Pierce Brosnan szmokingjába bújjon, mint James Bond.
– Amit ráadásul az első körben kapásból visszautasított.
– Stimmel. És nem is egy, hanem két dolog miatt. Egyrészt azért, mert mikor felajánlották, még egy sor sem volt a forgatókönyvből, másrészt, mert nem éreztem, hogy kész vagyok rá. De Barbara Broccoli (a sorozat producere – a szerk.) régi motoros a szakmában. Olyat ajánlott, aminek nem tudtam ellenállni. Beígért egy fantasztikus forgatókönyvet, ami minden színész álma, és megígérte Martin Campbell rendezőt, aki önmagában garancia. Ígéretekre persze nem muszáj mindig mérget venni, de öt év múlva biztosan nem bocsátottam volna meg magamnak, ha ezt most kihagyom.
– Viszont pontosan ezért nem ön volt az egyetlen Bond-jelölt.
– Ez érthető, mert hihetetlenül sok pénz forgott kockán. Másfél évvel az első tárgyalás után olyan forgatókönyvet küldtek, hogy csettintettem. A próbafelvételemen Barbara nagyokat kacsingatott, amitől még jobban megjött az önbizalmam, mert a napnál is világosabb volt, hogy én vagyok a jelöltje. De az utolsó szót most is, mint mindig, a stúdió mondta ki. Hollywoodban addig totojáztak, hogy már majdnem letettem róla. Aztán egyszer csak jött az égi szó, hogy enyém a szerep. Nem tudom, hány vodka-martinit nyomtam le, mert csak napokkal később fogtam föl, hogy James Bond leszek.
– Az interneten kirobbant tiltakozáshadjárat kicsit sem bizonytalanította el?
– Hazudnék, hogy nem bántott. Megszoktam dolgozni a filmjeimért, megpróbálok tisztességes munkát tenni az asztalra. Premier után simán lenyelem a rossz kritikát, és persze kiugrom a bőrömből, ha dicsérnek. De hogy még egy árva kockát se láttak és máris nekem esnek, hogy mi az, hogy szőke Bond?! Most őszintén, ezzel mi a francot tudtam volna kezdeni? Ha védekezem, csak rontok. Az egyetlen egészséges reakció az volt, hogy jól összekapom magam a forgatáson, és majd meglátjuk, ki nevet a végén.
– Mivel kezdte az „összekapást”?
– Kétszer-háromszor megnéztem az összes eddigi Bond-filmet, csontig kielemeztem őket, és megpróbáltam levenni a híres Sean Connery-féle kikacsintást. Aztán felhívtam Barbarát, hogy mostantól elkezdek edzeni, mert minél kevesebbszer használom a dublőrömet, annál jobb. Gondoltam, az ingemet is le kell kapni majd néha, és hogy nézne ki egy puhány tengerészparancsnok, aki mellesleg szuperkém? Tehát hetente ötször vallásosan gyúrtam az edzőteremben, közben még egy másik filmet forgattam.
– Ha már szóba hozta Sean Connery-t, nem volt nyomasztó az örökébe lépni?
– Dehogyisnem! Ha valakinek, neki aztán tényleg oroszlánrésze volt abban, hogy máig ez a legsikeresebb filmsorozat. De úgy voltam vele, ezen nem érdemes görcsölni. Jó filmet kell csinálni, amire beülnek az emberek.
– Kik? Akik a szokásos Bond-élményt várják a pénzükért?
– Pontosan azért néztem végig és olvastam rongyosra az összes eddigi Bondot, hogy a figura csínját-bínját ellessem. Aztán rájöttem, hogy nem hagyom magam nyomasztani ettől az örökségtől. Valami homlokegyenest mást, újat kell csinálni. James Bondnak hatalmas filmtörténelme van, amely generációkon húzódik át. A mostani apukák, akiket annak idején a szülők vittek a Bondra, ma a gyerekeiket viszik moziba, és én ezeknek a tizenéveseknek tartozom azzal, hogy megszerettessem velük Bondot. Hogy aztán majd ők is elvigyék a gyereküket a következő Bondra. Persze ez részben jól csengő ideológia, mert alapjában véve azt szeretném, hogy mindenkinek tessen. Akár nő, akár férfi, akárhány éves és akárhol él.
– Igaza van, mert a lelke mélyén minden férfi James Bond szeretne lenni és minden nő James Bondról álmodik. Csak vajonmiért?
– Mert minden kultúrában van egy magányos harcos, aki leszámol a gonosszal. James Bondban az a fantasztikus, hogy mindig pontosan tudja, kik a célpontjai, miért és hogyan kell elkapni őket. Közben tud élni, inni, kártyázni, csajozni. Hogy a nők miért bolondulnak érte? Mert megfoghatatlan és behálózhatatlan. Vagyis ellenállhatatlan. Lobogó fáklya. Univerzálisan.
– Nem azt akarta mondani, hogy hős?
– Óvatosan bánnék ezzel a szóval. Mert máris elkezdték rám olvasni, hogy negatív hőst csináltam Bondból, aminek egyébként részben örülök, ugyanis meggyőződésem, hogy a legjobb embernek is meg kell mártóznia a sötétben, ha piszkos munkát végez. Vagyis nem baj, ha a néző megkérdőjelezi Bond morálját. Rendkívül szubjektív, hogy kinek mit jelent a hős. Nekem történetesen azt, aki a legnehezebb körülmények között is talpon marad.
– Vallja be, hogy gyerekkori álma vált valóra.
– Nem mondanék teljesen igazat. Szupermen, Pókember, Láthatatlan ember akartam lenni, mikor kicsi voltam, de egyik se tűnt föl a radaromon, mióta színész lettem. Igaz, én is ludas vagyok, mert nem hajtottam egyik képregényfigurára sem.
– Most Bond lesz egy darabig. Hány filmre szól a szerződése?
– Háromra. Persze attól függ a következő, hogy a mostanit mennyire veszi be a közönség.
– Akkor is megkapja a további filmekre a gázsiját, ha ezzel vége?
– Pénzről ne beszéljünk. Legalábbis nyilvánosan ne. Ha kérhetem.
– Eljátszaná annyiszor, ahányszor Sean Connery és Roger Moore?
– Csak annyiszor, ahányszor jónak érzem. Ez az egyetlen mércém. Most azt mondom, hol a következő, de ha fél évvel ezelőtt kérdez, hallani se akartam volna róla, annyira kimerített fizikailag.
– Kicsit sem fél, hogy beskatulyázza magát?
– Nem gondolja, hogy luxusproblémát feszeget? Minden kollégámnak kívánom, hogy az legyen a legnagyobb baja, hogy beskatulyázzák, mint James Bondot! Az összes átkával és áldásával együtt. Egyelőre ugyanis csak az áldását érzem. Ha majd az átok is sújt, csak kislisszolok belőle valahogy.
New York, 2006. november
DANIEL WROUGHTON CRAIG
1968. március 2-án Angliában, a fallal körül vett történelmi Chesterben született. Szülei – apja hajózási kereskedő, majd vasmunkás, anyja képzőművész-tanár – korán elváltak. Craig, akit festő nevelőapja és anyja nevelt fel, Liverpoolban nőtt fel, és 16 éves korában a londoni Nemzeti Ifjúsági Színházban szerezte első színpadi tapasztalatát, majd a Guildhall művészeti főiskolán diplomázott. Több BBC- és amerikai PBS-tévéfilm után első kis filmszerepét abban az Erzsébet királynőről szóló filmben kapta, melyért Cate Blanchettet Oscar-jelöléssel jutalmazták. Több epizódalakítás után a Love and Rage (1999) című filmben megformált skizofrén hős megformálásáért elnyerte a Brit Független Filmesek díját, s ezzel felhívta magára Hollywood figyelmét. A Lara Croft (2001) című filmben Angelina Jolie partnerét alakította, a Kárhozat útján (2002) című filmben szerepelt, majd Ted Hughes-t játszotta Gwyneth Paltrow oldalán a Sylvia (2003) című filmben. Több kisebb-nagyobb hollywoodi produkció és független brit film (A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső, Blöff) után Steven Spielberg Budapesten is forgatott München (2005) című filmjének egyik főszerepét bízta rá. 2005-ben hosszas keresgélés után őt választották ki, mint a következő James Bondot a Casino Royale főszerepére. Craig Londonban él, 1992-ben született kislányát elvált felesége neveli.
