Hosszú és mozgalmas élet után ágyban, párnák között halt meg Markus Wolf, az NDK kémszervezetének egykori legfőbb vezetője. A halál éjszaka, álmában érte. A kémfőnök megítélése mindig is ellentmondásos volt: egyesek csak a zseniális hírszerzőt látták benne, mások viszont az NDK elnyomó apparátusának egyik jellegzetes képviselőjét. A maga módján mindkét vélekedés igaz.
Wolfot 1993-ban, Düsseldorfban állították bíróság elé, és a fő vád ellene hazaárulás volt. Ám az egykori kémfőnök csak nevetett bíráin: miféle hazát árult el ő? Ő a Német Demokratikus Köztársaság polgára volt, azt pedig nem elárulta, hanem minden erejével szolgálta.
Ezt lényegében a bírák is belátták, s ezért a per második részében azokat a vádakat helyezték előtérbe, melyek szerint a Wolf irányítása alatt álló keletnémet hírszerzés önkényesen, bírósági eljárás nélkül fosztott meg szabadságuktól vagy gyilkolt meg embereket. A vádlott ezt nem tudta cáfolni, de tagadta, hogy a bűntettekre ő adott volna parancsot. Ő – mondta – ugyanolyan kémfőnök volt, mint nyugatnémet kollégája, Klaus Kinkel, a későbbi külügyminiszter. Ha ő bűnös, akkor nyilvánítsák bűnösnek Kinkelt is!
A bírák nem tudták bebizonyítani, hogy Wolf köztörvényesnek tekinthető bűntettekre adott parancsot – ahhoz túlságosan alapos volt az iratmegsemmisítés -, ezért első fokon ugyan hat évre elítélték, de óvadék ellenében szabadlábon maradhatott. Később fel is mentették.
Az „arctalan ember” – így nevezték, mert sokáig nem volt fénykép róla – 1923-ban, a dél-németországi Hechingenben született. Apja, Friedrich Wolf orvos volt és híres író, fivére, Konrad később filmrendező lett. Wolf 11 éves volt, amikor a család a nácik elől a Szovjetunióba emigrált. Az apának erre két oka is volt: az egyik az, hogy mindenki ismerte mint kommunistát, a másik pedig az, hogy – legalábbis származására nézve – zsidó volt.
Wolf a Komintern pártiskoláján tanult, majd 1945-ben a győztes szovjet hadsereggel az elsők között tért haza. Rádiós újságíró lett, később diplomata, 1951-től részt vett a keletnémet felderítő szolgálat kiépítésében. 1953-ban a szolgálatot az állambiztonsági minisztériumhoz, a hírhedt Stasihoz csatolták. Wolf a felderítési főosztály főnöke lett, és tisztségét 34 éven át megőrizte vezérezredesi, illetve miniszterhelyettesi rangban.
Különös évtizedek voltak ezek. Az NDK, amely gazdasági fejlettség vagy nemzetközi elismertség dolgában reménytelenül az NSZK mögött kullogott, kémügyekben vetélytársa fölé kerekedett. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszottak Wolf kiváló képességei is.
Legnagyobb sikere az volt, hogy ügynökét, Günther Guillaume-ot sikerült magas beosztásba juttatnia a bonni kancellári hivatalban. Ily módon Kelet-Berlin – és Moszkva – első kézből tájékozódhatott a nyugatnémet politika berkeiben. De „vakondot” juttatott a fő nyugatnémet pártok vezetőségébe, sőt a NATO-központba is. Kedvelt módszerei közé tartozott, hogy csinos fiatal nőket küldött a politikusok nyakára, hogy ezekből titkokat csaljanak ki s beszervezzék őket. Fontos nyugati politikusok és szervezetek titkárnőit külön e célra kiképzett keletnémet „Rómeók” környékezték meg, sokszor ugyancsak sikerrel.
A nyugatnémet államot dezinformációkkal próbálta megrendíteni. A hatvanas évek elején a kelet-berlini Stasi-központban például olyan iratokat fabrikáltak, melyek szerint Willy Brandt kancellár, a korábbi antifasiszta emigráns a Gestapo ügynöke volt. Ezzel kivételesen kudarcot vallottak, ám Brandtot később – akkor már akaratuk ellenére – mégiscsak sikerült megbuktatniuk: a politikus lemondásában nagy szerepet játszott Guillaume lelepleződése.
1986-ban Wolf leköszönt tisztségéről, és íróként törekedett babérokra. Mivel jól látta az NDK bajait, írásai reformszelleműek voltak. Az NDK bukása és a német újraegyesülés után Moszkvába menekült, jóllehet, állítólag az amerikaiak felajánlották, hogy dolgozzon nekik. Nem fogadta el, inkább visszament Németországba. Pere és felmentése után sűrűn szerepelt televíziós beszélgetőműsorokban. Egyszerre volt népszerű és gyűlölt ember.
Kepecs Ferenc
