Háttér 2006-11-05 21:54
Szórakoztató kampány folyik Texasért
Nemcsak a kongresszus tagjaira, hanem új kormányzóra is szavaznak
Volt már zenész, író és komikus, most pedig Texas állam kormányzója szeretne lenni. Kinky Friedman hadat üzent a politikai korrektségnek és az unalomnak, és függetlenként próbálja megtörni a két nagy párt politikusainak az uralmát. A texasiak eddig jól szórakoztak.
Kinky Friedman a kilenc hónapos Madisonhoz beszél, de a mama voksára van szüksége (fotó: MTI-AP – David J. Phillip)
Texas egyike annak a harminchat amerikai államnak, ahol a november 7-i időközi választásokon nemcsak a kongresszus tagjaira, hanem új kormányzóra is szavaznak majd. Ez a poszt korábban arról volt híres, hogy az idősebb George Bush elnök fia, George W. Bush foglalta el egészen 2000-ig, amikor már nemcsak egy államot, hanem egy egész országot bíztak rá az amerikai választók. Az idén azonban Texas egy rendkívül mulatságos, a kormányzói sztereotípiáktól fényévekre lévő, a politikai korrektség bejáratott szabályait felrúgó jelölt miatt keltette fel egész Amerika érdeklődését.
Hogy miért akar egy a konvenciókat felrúgó ember egy olyan konvencionális állást megpályázni, mint a kormányzói? Kinky Friedman – aki csaknem százötven év után az első, aki azzal próbálkozik, hogy függetlenként szerezze meg a kormányzói posztot Texasban – lényegre törő szlogenje erre is magyarázatot ad: „Mi a fenéért ne?” A válasz persze sokkal bonyolultabb, az amerikai újságírók pedig egymást taposva tolonganak, hogy ennek megfejtése érdekében elkísérhessék Friedmant a kampánykörútján. A lelkesedésnek a kíváncsiságon túl van egy másik oka is: Friedmannel kampányolni roppantul szórakoztató. Egyebek között azért, mert Friedman átlátja, mennyire abszurd, hogy valaki két évet tölt el az életéből azzal, hogy a kampány idején meggyőzze az embereket, szeressék őt, és bebiztosítson magának egy olyan állást, amelyben a választóknak legalább a fele utálni fogja. A rendszerint fekete kalapban, cowboycsizmában, szivarral a kezében megjelenő kormányzójelölt programja első látásra meghökkentőnek tűnhet, ám van benne rendszer. Legalizálná a kaszinókat, hogy a bevételek egy részéből finanszírozza az oktatást.
Legalizálná a marihuánát is, így enyhíteni lehetne a börtönök telítettségén. Politikai hitvallása liberális és konzervatív slágertémákat is felölel. Az abortusz kérdésében támogatja a nők jogát, kiáll a melegházasságok mellett („Mint mindenkinek, nekik is joguk van ahhoz, hogy nyomorúságos életük legyen”). Nem állnak távol tőle a klasszikus republikánus elvek sem: fellépne az illegális bevándorlás és a bűnözés ellen, csökkentené az adókat, szorosan fogná a költségvetést.
Öntörvényű múlt
A lázadás és a polgárpukkasztás gyökereit Friedman gyermekkorában kell keresni: kívülállóként nőtt fel – egy zsidó gyerek, akit szabadelvű szülők neveltek a konzervatív keresztény Texasban. Édesanyja logopédus volt, édesapja pszichológiaprofesszor a Texasi Egyetemen.
Először a Kinky Friedman and the Texas Jewboys nevű együttesben lépett a nyilvánosság elé, és az óvatoskodó politikai korrektségnek már ebben a társaságban hátat fordított: a zenekarnak mindig volt valami a tarsolyában, amivel mindenkit megbánthatott.
Ezt megelőzően a békehadtest kötelékében megjárta Borneót, az ottani kaland kölcsönösen kifizetődőnek tűnt: ő megismertette a helyieket a frizbivel, a helyiek pedig bevezették őt a tudatmódosító szerek világába. Kreativitását később íróként is kiélte: írt önéletrajzi indíttatású könyveket, publicisztikái pedig a Texas Monthly magazinban jelentek meg. A 61 éves életművész soha nem nősült meg, azt azonban mindig mindenkinek nyomatékosan a tudtára adja: ő egyértelműen heteroszexuális. Öt kutyával él együtt, valamint több tucatnyi négylábúval, amelyeket az Utópia névre keresztelt állatmenhelyen fogadott be.
Szokványos ellenfelek
Republikánus színekben a jelenlegi kormányzó, Rick Perry indul, a demokratákat pedig Chris Bell képviseli a texasi versenyben. Friedman mellett ugyancsak függetlenként jelöltette magát Carole Strayhorn, akit mindenki csak Nagyinak szólít, és akinek ezen felül a legnagyobb érdeme az, hogy Bush elnök volt szóvivőjének, Scott McClellannek az édesanyja.
Amikor Friedman 2005 elején beindította a kampányát, mindenki jól szórakozott, azt azonban kevesen tudták eldönteni, hogy mennyire kell komolyan venni a komikus-zenészből lett politikust. Később aztán megjelent róla egy írás a New Yorker magazinban, ami Amerikában megkérdőjelezhetetlen jele annak, hogy számolni kell valakivel. A texasi sajtó is rájött arra, hogy jót tesz a példányszámnak, ha a sótlan, bejáratott jelöltek helyett a poénos Friedmannel foglalkoznak, és ez olyan népszerűséget hozott neki, amelyet fizetett politikai hirdetésekkel aligha érhetett volna el.
Friedman kampánystábja most arra számít, hogy a texasiak közül sokan elmennek szavazni, ebben az esetben ugyanis meglephetik a biztos győztesnek tűnő Perryt, valahogy úgy, mint a birkózóbajnok Jesse Ventura, aki 1998-ban ütötte ki a nyeregből a két nagy párt politikusát a minnesotai kormányzóválasztáson.
A tapasztalatlanság előnye
Bármilyen különcnek tűnik is Friedman, az esélyt senki nem vitatja el tőle, különösen, ha abból indulunk ki, hogy az Egyesült Államokban hagyománya van a szórakoztatóiparból érkező politikusok sikerének: Ronald Reagan a filmvászonról került be a Fehér Házba, csakúgy, mint Arnold Schwarzenegger a kaliforniai kormányzói székbe, vagy a zenész Sonny Bono a képviselőházba.
Kinky Friedman eddigi kalandos életéből a politika egyelőre kimaradt, ezt azonban egyáltalán nem tekinti hátránynak a kormányzói versenyben. Szerinte a politikusé az egyetlen olyan szakma, amelyben minél több tapasztalatot szerez az ember, annál rosszabbul végzi a munkáját. A másik három jelölt összesen nyolcvankilenc évnyi politikai tapasztalatot tudhat maga mögött, mégsem voltak képesek változtatni Texas siralmas társadalmi és gazdasági mutatóin: az állam legtöbbször az utolsó helyeken kullog az oktatás, az egészségügy vagy az idősgondozás területén, míg első a kivégzésekben, élen jár a magas útdíjak és ingatlanadók területén. Ha senkit nem sértünk meg, semmit nem érünk el – szól a kormányzójelölt hitvallása.
Vándor Éva
