WAGNER ISTVÁN
Bajor zsinagóga magyar bronzkapuja
Tárlat
Amikor az utolsó simítások idején ott jártam, szinte egymást ütötték el a munkagépek a tereprendezés finisében, ám a monumentális ajtó ünnepélyes hatásán ez mit sem változtatott. A rusztikus terméskő falba ágyazva komolyan sötétlett a bronz relief a nyersszínű környezetben, a maga közel hatméteres magasságával. Az impozáns méretek mellett a lényegretörő díszítés is szerepet játszik abban, hogy a betérni szándékozót eleve megállásra készteti és tiszteletre inti. A kapu homloklapján az öntött, gravírozott, csiszolt, majd patinázott fémtáblák Mózes tízparancsolatának számait idézik dekoratív héber írással, háromszögekből álló rasztermezőben. Az ajtó belső felületén a tízparancsolat első szavai olvashatóak hasonló stílusban, mivel az egyenlő szárú háromszög a legkülönfélébb variációkban alapmotívumnak számít a zsidó kultúrában, hogy csak a Dávid csillagot említsük. A kétfelé nyíló szárnyak vastagsága arasznyi a bronzlapok alá rejtett merevítő vasvázak miatt, összsúlya pedig öt tonna, így akarva-akaratlan is csak kellő méltósággal hozható mozgásba. Lehoczky János iparművészt és fiát, Lehoczky Tivadart december elején kereste meg szentendrei műtermében a magyar származású dr. Robert Guttmann, a müncheni zsidó hitközség elöljárója (civilben a DeutschlandRadio tanácsának elnöke), hogy erre a megtisztelő munkára felkérje őket. Ezt helyszíni terepszemle követte. Félévi előzetes tervezés alatt három különböző variáció született és öt bemutatóval kísért egyeztetés történt, majd négyhavi megfeszített fizikai munka következett. Szeptember végén aztán, a Barackos úti műhely udvarán megtartott ünnepélyes búcsúztatás után a kultikus rendeltetésű nyílászáró-kolosszus megérkezett végső rendeltetési helyére, München óvárosába, a Szent Jakab térre, a vadonatúj zsinagóga elébe.
Az előzmények jóval régebbre nyúlnak vissza… Charlotte Knobloch, a Németországi Zsidók Tanácsának elnök asszonya már 1985-től szorgalmazta a bajor metropolis új zsinagógájának felépítését. A peresztrojka idején, majd a Szovjetunió széthullása után lábra kapott antiszemita tendenciák miatt több hullámban érkeztek orosz zsidó bevándorlók az utódállamokból német földre. A maga mintegy kilencezres tagságával a müncheni zsidó közösség így hovatovább országos viszonylatban is a második legnagyobbá nőtte ki magát. Ezért döntött úgy 1999-ben a városi tanács, hogy saját tulajdonából reprezentatív területet biztosít ingyen és bérmentve egy hármas épületegyüttes részére, amely magába foglalja az új zsinagógát és közösségi központot éppúgy, mint a leendő zsidó múzeumot. A választás a város szívének számító Marienplatztól néhány mellékutcányira lévő St. Jakobsplatzra esett, ahol a szomszédság szinte szimbolikus. Itt ugyanis már az 1200-as évek előtt állott egy mezei kápolna Jakab apostol tiszteletére, amely a XIII. század derekán egy román stílusú templomnak adott helyet. Ennek nyugati része 1404-ben beomlott, ezért a következő esztendőkben gótikus hajó váltotta fel, amelynek belső dekorációja a barokk korban szertelen rokokóra váltott, majd a XIX. században a klasszicizmus hűvös eleganciája következett. 1944 karácsonya előtt viszont az egész bombatámadás martaléka lett. Tíz évre rá a mai, modern vöröstégla-templomot Friedrich Haindl kormányzati építész tervei szerint építették fel, és pont fél évszázaddal ezelőtt, 1956 októberében szentelték fel. A második világháborús sebhelyek közül az egyik utolsónak számított a közvetlenül mellette ásító üres tér, amelyet a Münchner Stadtmuseum egykor fegyvertárként szolgáló késő gótikus csarnokának bástyás és tornyos sziluettje zár le a maga várostörténeti gyűjteményével. Itt helyezték el ünnepélyesen 2003. november 9-én az architektonikus trió alapkövét, és kereken három évre rá az új kulturális központ épületegyüttesének avatását is a zsinagógák felgyújtásáról elhíresült „birodalmi kristályéjszaka” (Reichskristallnacht) évfordulójára tűzték ki.
A kultikus és művelődési épületegyüttes tervezője Saarbrückenből dr. Rena Wandel-Hoefer építész aszszony, aki az új zsinagóga natúr színű termésköveit a maguk rusztikus mivoltában, faragatlan felülettel illesztette egymás mellé, míg a teljesen külön álló múzeum kocka alakú tömbjének azonos alapanyagú falait simára polírozta. Első és második emeletén – egyenként ötszáz négyzetméteres tárlatfelületen – időszaki kiállítások válthatják egymást, amelyekhez tanulmányi részleg, olvasóterem, illetve kézikönyvtár csatlakozik. A földszint az állandó gyűjteményé, amely a müncheni zsidóság sorsának alakulását a város történetének integráns alkotórészeként pertraktálja, sokféle szemszögből kínálván rálátást. Mint ahogy a körbefutó folyosó nagyvonalúan üvegezett falai már kívülről hívogatólag hatnak a könyvüzletbe és a kávézóba való betérésre, és a nyitottság mellett az eleven kommunikációs centrum jelleget erősítik. A vadonatúj művelődési központ tárt kapukkal várja a münchenieket és a vidékieket éppúgy, mint a külföldi látogatókat – zsidókat, nem zsidókat egyaránt – baráti párbeszédre.
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 44. szám
