– Hová lesz a séta? – kérdi az egyenruhás a Szabadság tér felé sétáló fiatalembert. – Úgy hallottam, tíztől itt tüntetés lesz – így valász. A rendőr segítőkész: – Hát, talán fél egytől, ha lesz egyáltalán. Nem nagyon járnak erre emberek, a színpadot pedig csak most kezdték el felállítani. (A Magyarok Világ- szövetsége tíztől éjfélig kért területfoglalási engedélyt.) A fiatalember biccentéssel nyugtázza a magyarázatot, majd pár hajtűkanyarral elhagyja a teret, azt ugyanis minden irányból kordonnal zárták el. A környéken, az Arany János utcában, az Alkotmány úton, a Nádor utcában szinte minden bolt és vendéglátóhely zárva.
Tüntetőket még délben sem látni, a rendőri jelenlét azonban már látványos. Az MTV-székház mögött számtalan rendőrautó, legalább öt busz, és ugyanennyi teherautó parkol. Nyugodt a délelőtt: a rendfenntartók is csak kávéznak, szendvicset esznek, és egymással, vagy éppen az arra tévedt turistákkal beszélgetnek.
Nem sokkal egy óra előtt már zene hallatszódik a Szabadság térről, megjelennek a közvetítőkocsik, az árusok, a tér közepi gombába a sajtó munkatársai gyülekeznek. A közeli parkolóban a Budaházy Baráti Kör táblákat szegel. „Budaházy megtette, amit mindannyian szerettünk volna” – olvasható az egyiken. „A szovjet emlékmű erőszakot gerjeszt. Izrael fel- állítana egy emlékművet a náci katonáknak? Követeljük, hogy bontsák le!” – így a másikon.
Fél kettőkor hivatalosan is megkezdődik a tüntetés, amelynek fő üzenete – mint az Novák Előd szónoklatából kiderült – a szovjet emlékmű ledöntése. A téren ekkor becslések szerint száz-százötven ember tartózkodhatott, köztük rengeteg gázálarccal, és megkülönböztető mellénnyel felszerelt újságíró. Kisvártatva Tomcat is megjelent a maga „csőcselék” feliratú megkülönböztető mellényében. A téren magyar és árpádsávos zászlók lengedeznek.
Később többen csatlakoztak a tömeghez, amely késő délutánra háromszáz-négyszáz fősre hízott. A színpadon közben bemutatták azokat a hivatalosan transzparensnek számító táblákat, melyeket „Budaházy küldött, s használható pajzsként jogos önvédelemre a rendőrökkel szemben”. Mindegyik „pajzson” egy betű volt, s amikor helyesen egymás mellé álltak a fiatalok (ez egyszer sikerült a színpadon, amikor este elindultak, teljesen összekeveredtek a betűk), kiolvasható volt az emlékműre való utalás: „Bontsák el”. A téren didergő tüntetőket kevésbé melegítette fel Budaházy húgának, Eddának a szónoklata, nagyobb tapsot kapott viszont bátyja magnóról bejátszott üzenete. Sokan gyújtó hangú beszédre számítottak a rendőrök elől bujkáló, a téren istenített Budaházytól, ám ő beszédében elvont fejtegetésbe kezdett a népmesék szakrális üzenetéről. A többi szónoklat is fáradtnak tűnt, persze a téren állók lelkesedését bizonyára letörte a rossz idő és a szemerkélő eső. A helyzeten csak rontott a szirupos karácsonyi dallamok stílusában előadott Himnusz. Igazából csak akkor tért vissza az emberek „harci kedve”, mikor elindult a tömeg az Astoria irányába, hogy „rácsatlakozzon” a Fidesz fáklyás menetére.
Bialkó László Gergő, Lengyel Tibor
