Forrás: UNO

A Gázai-övezetben hét palesztint, köztük egy tinédzsert és legkevesebb három fegyverest öltek meg szombaton az izraeli csapatok. Ezzel 42-re emelkedett a halálos áldozatok száma az elmúlt négy napban.

Három ember egy helikopteres támadásban vesztette életét, köztük egy tinédzser is, öten pedig megsérültek, köztük egy gyerek is, akit súlyos sérülésekkel kórházba vittek. Az áldozatokról egyelőre nem lehet tudni, hogy fegyveresek voltak-e. Egy emberrel golyó végzett. Korábban a Hamász fegyveres szárnyának egyik helyi vezetője vesztette életét egy gázai légicsapásban, négy másik ember megsérült. Két ember Bét-Hanúnban vesztette életét, ahol az izraeli hadművelet szerdai kezdete óta a legtöbb akciót hajtották végre. A zsidó állam így próbálja megfékezni, hogy területére rakétákat lőjenek ki a fegyveresek. Az áldozatok száma eléri a 42-tőt, köztük van 19 fegyveres és egy zsidó katona is.

Comments are closed.