Látja, tábornok úr, fentiek okán tartom kizártnak, hogy lehetséges volna áthallás 1938 és 2006 eseményei között
Tábornok úr, Ön 1938 decemberében Madridban volt követ, de naplójában azért ott a hazai történések lenyomata is. December 2-án például feljegyezte: „A tegnapi nyilas tüntetést a rendőrség igen keményen intézte el.” Pesten maradt barátai közül Pethő Sándor is említi december 4-i cikkében, hogy egy bizonyos mozgalom „először mutatkozott be a pesti utcákon a maga alkotmányos inkognitóját levetkőző énjének igazi arcával”, s persze ő is az árpádsávos lobogók alatt fölvonulók mozgalmáról beszél, amely (a Népszava szerint) „arra utasította híveit, hogy vonuljanak ki az utcára, és úgynevezett néma tüntetést rendezzenek”. Tábornok úr, naplójában egyetlen szónyi a kommentár: „végre!”
Vagyis: Ön helyeselte a kemény rendőri intézkedést.
Tudja-e, hogy 2006-ban ez kompromittáló lehet? Hiszen nem történt több, csak – a korabeli sajtót idézem – annyi, hogy „nagyobb zárt osztag vonult fel zászlókkal a Hősök terére, majd egy 300 főnyi csoport megindult Buda felé, de a Várba nem jutottak fel, mert a rendőrség minden utat elzárt. Az Andrássy úton, a Vilmos császár úton, a Blaha Lujza téren a tüntetők ütemesen ezt kiáltozták: Éljen a vezér! Hungarista államot akarunk! A karhatalom a tömeget oszlásra szólította fel, melynek során gumibotot, kardlapot és néhány esetben karabélytusát alkalmaztak. A munkát nagyban akadályozta, hogy kiváncsiskodókból alakult csoportok is összeverődtek, s nem lehetett megállapítani, hogy kik tartoznak a tüntetőkhöz. Amikor az oszlatás nem ment szép szóval, a rendőrségi beavatkozás következtében sebesülések is történtek. A mentők 41 sérültet részesítettek elsősegélyben, tizenhatot kórházba szállítottak, ezek közül háromnak az állapota súlyos, és több rendőr is megsérült. A rendőrség 310 egyént előállított, ellenük engedély nélküli fölvonulás címén indult eljárás. Az utca közönsége kifejezést adott felháborodásának, azt hangoztatva, hogy a tömeges rendbontás nemcsak Budapest lakosságát nyugtalanítja, hanem arra is alkalmas, hogy az ország érdekeinek ártson.”
Higgye el, Uram, ezek nem 2006 októberének, hanem 1938 decemberének az eseményei, és ez vonatkozik az előzményekre is, hiszen csak 1938 novemberében történhetett meg, hogy napokon át szélsőjobboldali érzelmű tömeg randalírozzon a Kossuth téren, Kornis Gyula házelnök lemondását, Sztranyavszky Sándor képviselőnek a politikai életből való távozását követelve, mert nevezettek a jobboldal céljait parlamentáris úton kívánják elérni. A nekik szóló, ütemesen skandált rigmus szerint „Kornis, Sztranya egy zsákba, dobjuk be a Dunába!” A rendőrség az ellen sem lépett fel, hogy november 24-én „a tüntetések rombolássá fajultak. Este fél hét tájban nagyobb csoport egyetemi hallgató megtámadta a 8 Órai Újság kiadóhivatalát és utazási irodáját, és három hatalmas kirakati ablaktáblát bezúztak”, de amikor a Turul Szövetséghez tartozó bajtársi egyesületek tiltakozó nagygyűlést akartak tartani, azt már nem engedélyezte. Így következett el a december elsejei demonstráció, amely után a hungarista Hubay Kálmán interpellációt intézett a belügyminiszterhez: „Van-e tudomása arról, hogy 1938. december 1-jén este a Nagykörúton hadiállapotszerű készültségbe helyezett, szuronyos katonai lőfegyverrel ellátott, gyalogos és lovasrendőrség az utca járókelői ellen valóságos rohamot rendezett? A rendőrroham szenvedő részesei békés járókelők, asszonyok és gyermekek voltak. A vérontásra a rendőrség politikai osztályvezető helyettese előre készült, amennyiben még a tüntető csoportok feltünése előtt figyelmeztette a mentőket, hogy a legnagyobb felkészültséggel álljanak készen! Mindazokon a helyeken, ahol a rendőrlegénység más parancsot nem kapott, a felvonuló mintegy tízezer főnyi tömeg oszlatása a legtapintatosabb formában ment végbe. Brutalitásra, szuronyrohamra, lovasrendőrattakra és a Blaha Lujza téren rendőri lövöldözésre akkor került sor, amikor erre a zsidó származású vagy zsidó összeköttetésekkel rendelkező rendőrtisztek parancsot adtak. Hajlandó-e a kormány az esetet kivizsgálni, a brutalitások értelmi szerzőit példásan megbüntetni, és odahatni, hogy hasonló brutalitások a jövőben elő ne fordulhassanak?”
Látja, tábornok úr, fentiek okán tartom kizártnak, hogy lehetséges volna áthallás 1938 és 2006 eseményei között. Védené ma bárki azzal a tüntetőket, amivel akkor Hubay Kálmán érvelt a T. Házban, hogy ti. „ezek az emberek azért kapták ezeket a sebeket, mert alkotmányos jogaikat gyakorolták”? Előfordulhatna-e, hogy az illetékes miniszter így kényszerüljön védekezni: „Ahol a tömeg erősnek érezte magát arra, hogy a rendőri erővel szembeszálljon, támadólag lépett fel a rendőrséggel szemben, és a nála lévő gumibotok, boxerek, vasbotok és hasonló eszközök segítségével nekitámadt a rendőröknek, s egyúttal nekimentek a közel található kirakatoknak és autóknak is. Nemcsak a zavargók között voltak sebesültek, hanem számos esetben szenvedtek sérüléseket ütő-, illetve szúróeszközöktől a rendőrség tagjai is. Ha a képviselő úr ezt békés tüntetésnek nevezi, akkor nem tudom, mit nevezhetek én lázadásszerű zavargásnak?”
Ma közmegvetésben volna része annak az orgánumnak is, amelyik úgy próbálna gúnyolódni, ahogyan 1938-ban a Bethlen István befolyása alatt álló 8 Órai Újság: „A nyilas interpelláció beállításában a tüntetés úgy szerepel, mintha a közrend fenntartására hivatott rendőrség tervszerűen, előre megfontolt szándékkal véres rohamot intézett volna utcai járókelők ellen, mialatt bárányszelíd tüntetők fegyelmezett formában éppen csak a maguk politikai meggyőződésének akartak szerény kifejezést adni…” Ugyan ki merné ezt ma nyilas érvelésnek nevezni? Olyan konklúzió pedig még napjaink legvadabb szoclib tollforgatójától se telne ki, mint amilyenre a 8 Órai Újság jutott: „A felelősség nem azokat terheli, akik igyekeztek megvédeni a rendet, és gátat vetni a javarészt kiskorúakból és heves vérű hölgyekből verbuvált tüntető csoport nekivadult garázdálkodásának. A felelősség azokat terheli, akik a tüntetőket arra utasították, hogy hangos kiáltozásokkal dicsőítsék az államfelforgatás bűnét, akik azt parancsolták, hogy szegüljenek szembe a rend hivatalos őreivel.”
Nyerges András író
