Giró-Szász András, agenda@hetivalasz.hu
Az elmúlt évek azt bizonyították be, hogy a politikai elit tagjai – azon belül is kiemelkedő felelősséggel a koalíciós politikusok – nem tudják háttérbe szorítani egyéni és pártérdekeiket akkor, amikor nemzetstratégiai döntések kapcsán egyetértést kellene tanúsítaniuk. Hosszú távon a legfontosabb, hogy közös gondolati alap alakuljon ki azokban a magyarságot érintő kérdésekben – Trianon, holokauszt, 1956, a rendszerváltás, az Európai Unióhoz való viszony -, amely nélkül a törésvonalak csak tovább mélyülnek, s nem erősödhet meg a mindezt felülíró közösségformáló erő, a nemzet.
Ahhoz azonban, hogy a társadalom, a társadalomformáló értelmiség minderre nyitott legyen, pártpolitikai érdekeket háttérbe szorító kormányzati cselekvés szükséges, melynek hatásaként nem zilálódik tovább a társadalom. Elengedhetetlen, hogy a társadalom – politikai trükkök és pártérdekek nélküli – áttekintést kaphasson arról, hogy a jelenlegi helyzet következtében melyek azok a folyamatok, amelyeket mindenképpen fel kell vállalni magunk, gyerekeink és unokáink érdekében.
Olyan nemzeti stratégiai érdekeket képviselő szakértői anyagnak kellene készülnie, amely meghatározza a jövő gazdasági cselekvéseit, amely a helyzet leggyorsabb, legeredményesebb megoldásán, s az ehhez szükséges legkevesebb társadalmi feszültség társításán alapul. Mindez azt jelentené, hogy az erkölcsi válságjeleket mutató országban az egyetértésre esélyt adó kezdeményezést kellene elindítani, aminek nem csak jelképes, hanem tartalmi eredménye is lehet. A kezdeményezés alapján megszülető elképzelés nyugtatóan hatna a gazdaság szereplőire is, és megteremtené azt a ciklusokon túlmutató cselekvést, amely kiszámíthatóvá tenné a gazdaság szereplői számára a hazai környezetet.
A kialakult politikai klíma miatt a parlamenti erők nem engedhetnék meg maguknak, hogy szétszedjék és támadják a javaslatokat, sőt lehetőséget teremtene számukra, hogy beálljanak a gazdasági és társadalompolitikai elképzelések mögé. A hazai politikában, s ezen belül a hazai szakpolitikai elképzelésekben eddig megmutatkozó „különböző alapok – különböző célok – különböző utak” hármasát az „azonos alapok – hasonló célok – különböző utak” hármasa válthatná fel, amely lényegében a politikai és gazdasági kiismerhetőség és folytonosság bázisa, s a társadalmi biztonságérzet alapja lehetne.
Azt is látnunk kell azonban, hogy a miniszterelnök erkölcsi, illetve hitelességi válsága nagymértékben megnehezíti a társadalom bármiféle, egzisztenciális kérdésekkel és jövőképpel kapcsolatos egyetértésének, támogatásának kialakulását. Ebből adódóan a kérdés nem az, hogy mit kellene tenni, hanem hogy kinek vagy kiknek kellene ezt véghezvinni. Kik azok a mai magyar közéletben, akiknek a nevével összekapcsolt gazdasági-társadalmi cselekvéssorozat-javaslat mögé felsorakozókban felülíródna az eddigi politikai-ideológiai döntési és állásfoglalási dominancia.
Egy azonban bizonyos: egy ilyen kezdeményezés elősegítheti a – jelenlegi politikai elit erkölcsétől elszakadó – felelős társadalmi gondolkodás megindulását, melynek meggyökereződése nagymértékben hozzájárulhat egy egészségesebb, felelősségteljesebb, nemzeti alapon összetartóbb közösség kialakulásához.
Mi van akkor, ha mindez nem következik be? Minden megy tovább úgy, ahogy eddig, csak az a baj, hogy nagyjából az út végén járunk. A kormány által képviselt gazdasági csomag(ok) kivitelezésének sikere, s ezáltal az eredményessége megkérdőjeleződik, miközben számtalan társadalmi és politikai konfliktus kialakítója és felerősítője lehet. A mostani politikai erőtérben nem valószínűsíthető olyan – akár kezdeményezője, akár témája alapján – ügy, amely egységteremtő hatása révén akár az eredményesség, akár a hitelesség terén pozitív elmozdulást eredményezne a társadalom politikai elitről alkotott képében. Végképp elmosódik a pártpolitikust és az államférfitól megkülönböztető képletes, de a társadalom számára jól érzékelhető vonal, amely a hitelvesztés mellett egyre csökkenő társadalmi támogatást, a szélsőséges nézetek megjelenése és felerősödése mellett fokozódó instabilitást eredményezhet. Mindez hazánk nemzetközi érdekérvényesítő képességének folyamatos csökkenését, illetve versenyképességének radikális romlását jelentheti.
