Forrás: UNO

Egy ember meghalt, ketten pedig megsebesültek kedden Libanonban, amikor egyikük kezében működésbe lépett egy fel nem robbant izraeli bomba. A nyári offenzíva óta nagyjából húszan haltak meg a nagy mennyiségben az országra dobott és még mindig éles kazettás bombáktól.

A 35 éves teherautósofőr egy iskola közelében pillantotta meg a kis bombát, ami akkor lépett működésbe, amikor megpróbálta arrébb vinni. A robbanás azonnal megölte, és megsebesített két közelben álló embert is. Az úgynevezett kazettás bomba, amit „fürtös bombának” is szoktak nevezni, több kisebb töltetet tartalmaz, amelyek száma háromtól akár kétezerig is terjedhet. A Hárec című izraeli újság szerint Tel-Aviv legalább egy millió ilyen kisebb töltetet vetett be a libanoni konfliktus alatt. Ezeknek a bombáknak a használatát nem tiltja egyetlen nemzetközi egyezmény sem, bár az ENSZ és több emberi jogi szervezet ellenzi bevetését, mert használatakor nagy az esélye, hogy civilek is megsérülnek. Egy ilyen bomba hatóterülete akár három futballpálya nagyságú is lehet, és a fel nem robbant töltetek is veszélyeztetik a lakosságot. (FH)

Comments are closed.