Népszabadság * Deák Péter * 2006. október 30.
Több hete vívódom azon, hogy mi történik 56-tal. És itt nem csupán arra gondolok, hogy ennek az ürügyén milyen, ettől teljesen eltérő gondolatokat, populista torzításokat próbáltak kifejezetten hatalmi harci célokra felhasználni, mert ez nem is sikerült. Október 23-án ugyanis elvesztek azok a mai korra rekonstruálni próbált jelszavak a napi erőszaktörekvések, szélsőséges megmozdulások felajzásához felhasznált szélsőséges, mocskos, irredenta, antiszemita, Nagy Imre ellenes, ultimátumszerű és a haza érdekeit kifelé sértő szlogenjei mögött, de zsúfolva voltak hamisításokkal és félreértelmezésekkel. De a forráspontot talán az jellemzi legjobban, hogy a Budai Várban, a magyar méltóság egyik kiemelt szimbólumán a galíciai jöttmenteket mocskoló, most egy hatósági személyt görénynek nevezve, 56-ról meg sem emlékezve ismét előkerült a radikális rasszista szélsőség ma már vezéralakja.
Egy hónapja azon meditálok, hogy tisztelt történészeink – fejbólintás a kivételnek – tények mögött néhányszor nem látnak valódiságot, néhol kihasznált eseteket, torz indulatokat a valóban jelenség szintű, nagy folyamatokat bagatellizálják. Nem akarok sokat írni, én bennem periodizálódik 1956. október – november fordulójának időszaka, és ebbe beillesztem a megelőző eszmeáramlási folyamatot, amit ma a demokrácia tudat felismerésének nevezünk. A Petőfi kör 12 vitája, az intellektuális publicisztika szerves elemei, pontosabban szülési folyamatai voltak október 23-ának, amely napot méltán tekintünk egy demokratikus forradalom csúcsának, és szerintem nem is kezdetének. Ott voltam néhány Petőfi vita után (szabadnapos katonaként) a Petőfi téren, néztem a felvonulást, olvastam a pontokat, később a Parlament előtti beszéden, ahol a tömeg békés figyelmeztetéssel honfitársakra javította ki az előhívott Nagy Imre szavait. Feleségemmel ott voltunk a Sztálin szobor ledöntésénél, ahol már forró, de nem tüzet okádó volt a hangulat és érződött az összefogás. Ezeken az eseményeken nem voltak durva, szélsőséges, főleg nem árpádsávos, vagy akár horthysta jelképek és közbeordítások, kialakult a tömegkonszenzus.
Szerintem a szabadságharc és forradalom ezen a napon volt, zajlott le, ez fejezte ki lényegét és kényszeríttette ki a változást, függetlenül attól hogy másnap reggel megjelentek a tereken a szovjet tankok. A sorrend nálam azért fordított, mert én az elsődleges célnak a szovjet megszállás megszüntetésének követelését tekintem, minden más forradalmi, hatalmi és gazdasági, emberi jogi változásnak ez volt az előfeltétele, és a teljesülés után ezek elemei meg is teremtődtek. Azok a beszédek, azok a követelések, azok a 12, majd 16 pontok pedig, amelyek nem az utcán, hanem a méltóságos köztereken elhangzottak, pontosan, de modernizálva belehelyezhetők a rendszerváltás folyamatába és a mai progresszív magyar politikai erők programjaiba.
A napjainkra kialakult, kiprovokált, erőszakba fordított, és kimondom: demokráciát nem akaró, azt sértő, a mai Európától idegen, a gonosz múlt jelszavait a szövetséges szerzés érdekében eltűrő puccsszándékok palackból való kieresztése (és nem kitörése), a hatalmi erőszak utcára vitele tervezett volt. Sajnos ennek közhangulati alkalommá válásához a mai magyar kormányzati koalíció hibái, politikájában jelentkező következetlenségek, híveitől való bizonyos elszigetelődése, néhol a tisztesség felrúgása is hozzájárult.
56 szellemét azonban azok árulták el, akik alig várták, hogy 23-át kihasználják az erőszak megjelenítésére. És miután tudják, hogy ennek a korszaknak az igazi hívei nem lehetnek a partnereik, a hősiesség rangjára akarják emelni azokat a személyeket, azokat az eseményeket, amik a későbbi napokban eltértek az 56-os gondolattól, ahol és akik által elszabadult a méltatlan erőszak és lincselés – a 23-i gondolat megvalósítását megzavaró, néhol blokkoló – erőszakformái. Ezek ellen szervezte Király Béla, aki 23-a szellemében kijőve a kórházból kiemelkedő alakja lett 56-nak, a belső rendészeti célra szánt Nemzetőrséget Mindezek a jelenségek megzavarták a nemzetközi támogatást és szabadabbá tették a 20. század második felének legagresszívebb, katonailag túldimenzionált, kegyetlen és álságos intervencióját egy nem ellenséges nemzet ellen.
Úgy gondolom, a progresszív, méltóságteljes, hazafias, nemzetszerető és européer magyar embereknek, állampolgároknak, az erőszak elvetőinek, a békét és előrehaladást kívánó, akaró közéleti embereknek, politikusoknak, értelmiségieknek most méltóságteljesen az október 23-i szabadság és forradalom eszméit vérbefojtó gyász ünnepére kell gondolniok, és ahogy szándékuk, hajlamuk motíválja, gyertyával, fáklyával, táblák és szónoklat nélkül, netán illő zenével, halk szavalattal, nem az utcán, hanem a méltó köztereken ligetekben illenék kifejezniük 56-hoz való igazi érzéseiket.
Deák Péter
