2006.10.22., 2006. évfolyam, 42. szám
szerző: Sándor Zsuzsanna forrás: 168óra
cimkék: Orbán Viktor, politika, Szelényi Iván, tüntetések
A Széchenyi-díjas szociológus, a Yale University professzora szerint Magyarországon „reformfáradtság” érződik: a társadalom vesztesei fáradtak ahhoz, hogy újabb áldozatokat hozzanak. Ugyanakkor arról is beszél, hogy Orbán Viktor rossz stratégiát választott az utcapolitikával.
Nincs kedve hazajönni, körülnézni, mi történik itt?
Nem tervezem. Részben azért is hagytam el Magyarországot, mert túlpolitizálódott az élet. Amerikában valahogy könnyebb elzárkózni a politikától.
Hogyan értesült az itteni eseményekről?
Mivel tévét nem nézek, a magyar újságokból. De az amerikai lapokban – például a New York Timesban is – megjelentek rövid híradások. Főleg arról: a reformok elégedetlenséget váltottak ki Magyarországon, és a miniszterelnök kiszivárogtatott beszéde feszültségeket okozott.
Hallottuk: amerikai magyarok is tüntettek Gyurcsány Ferenc ellen.
Alig van kapcsolatom az itteni magyar közösségekkel. Az én ízlésemnek ők túlságosan jobboldaliak. Persze élnek itt baloldali emigránsok is, ám ők kevésbé magyarkodnak, s nem szoktak mozgósítani. Egyébként nem lepődtem meg annyira azon, ami odahaza történt. Magyarországon „reformfáradtság” érződik annak ellenére, hogy még kevés valódi reform született. Több a retorika, mint az igazi lépés. Ugyanakkor a lakosság számottevő része rosszabbul él, mint 1988-ban. Nem csoda, ha a társadalom vesztesei fáradtak ahhoz, hogy újabb áldozatokat hozzanak. Ugyanakkor Orbán Viktor politikája nagyon meglepett. Már az önkormányzati választás előtt sem értettem, miért hajtogatja, hogy népszavazás lesz. Tudnia kellett: ez képtelenség.
Orbán később úgy módosított: a választás jogilag nem népszavazás, de kifejezi a népakaratot, hogy le kell váltani a kormányt.
Szamárság. Demokráciában így nem lehet kormányt buktatni. Okos ellenzék most nem is akarna hatalomra kerülni, inkább azt a stratégiát választaná: hadd vigye el a balhét a koalíció, csinálják meg a népszerűtlen intézkedéseket, aztán majd jönnek ők. Mostanában otthon mindenki arról beszél: a parlamenti választásokon eltitkolták az ország szörnyű helyzetét. Számomra világos volt, bárki kerül is hatalomra, nehéz időszak vár rá. Megeshet, túlbecsültem Orbán bölcsességét, de tavaszi erőtlen kampányukat látva azt hittem: valójában csak 2010-ben akarnak győzni.
Többször nyilatkozta: Orbán Viktor az egyik legtehetségesebb magyar politikus.
Így gondoltam. De ma már nem értem őt. Az utcai mobilizálással rossz stratégiát választott. Ilyet csak vesztes párt tesz kétségbeesésében. Csakhogy a Fidesz az önkormányzati választáson a vártnál is nagyobb győzelmet aratott. Orbán nyugodtan ülhetne a babérjain, ám belevágott a reménytelen utcapolitikába, amely ráadásul összezárta a szocialistákat. Pedig ekkora vereség után az MSZP-ben sokan fellázadhattak volna Gyurcsány ellen. Orbántól az lett volna a bölcs döntés, ha csendben várakozik.
Talán fölösleges racionalitást keresni ott, ahol mindinkább az indulatok irányítanak.
Heller Ágnes mesélte: annak idején Lukács György és tanítványai rengeteget spekuláltak arról, mit fog Brezsnyev vagy Hruscsov cselekedni. Egyszer Lukács megszólalt: „Nem értem, miről beszélnek. Úgy tesznek, mintha a vezérek racionálisak lennének. Holott nem azok.” De én nem mernék idáig elmenni. Szerintem Orbán maga sem érti, mit csinál: árt önmagának, a pártjának is. Tetteinek egyetlen magyarázata az lehet, hogy éleződnek a hatalmi harcok a Fideszben. Orbán sarokba szorítva érzi magát, s meg kell mutatnia: továbbra is ő a vezér, csak ő képes tömeget mozgósítani.
A Nyitott demokrácia nevű brit orgánum a hónap legrosszabb demokratájának választotta Gyurcsány Ferencet. Egyetért?
Egyáltalán nem. De Nádas Péter is túloz, amikor a „retorika csúcsának” tartja a kiszivárgott őszödi beszédet. Államférfi szűk körben sem használhat ilyen stílust. És Gyurcsány Ferencnek nem kellett volna hazugságról beszélnie, ha valóban tizenhat év mulasztásaira gondolt. Felteszem, azért használt ilyen kemény, közvetlen hangot, hogy a pártján belüli ellenzékének mutassa: mennyire elszánt saját reformpolitikája mellett. Valószínű, hogy a frakció népnemzeti szárnyának nem tetszik Gyurcsány politikája. Mellesleg egy népnemzetibb miniszterelnök a Fidesznek is jól jönne. De efféle váltással biztosan lassulnának a reformok. Igaz, így viszont megjelentek az utcán a legradikálisabb csoportok. Félelmetes, milyen kitartók és szervezettek.
A radikálisok „népfelkelést” emlegetnek. A tévé ostromakor lyukas zászlókat lengettek, „rohadt ávósoztak”. Ötvenhat torzója volt ez?
Lehet, sokan meggyűlölnek azért, amit mondok, de ötvenhat sokkal összetettebb, mint ahogy azt megpróbálják beállítani. Reformkommunista mozgalomként indult, emberarcú szocializmus volt a célja. De később másféle körök is bekapcsolódtak, olyan protofasiszta erők is, amilyeneket most láttunk. A Köztársaság téren 1956-ban nem az „emberarcú jövő” hívei akasztottak fel a pártfunkcionáriusokat. Nem ők zsidóztak. De a szovjet megtorlás mindenkit megrázott, sokakkal feledtette, ami az előző napokban történt. És az emlékezés egyre egyoldalúbbá vált. Ezt az egyoldalúságot mutatta a mostani szélsőbboldali megmozdulás is a Szabadság téren.
De miért a radikalizmus ad ma mintát annyiaknak?
Amit Nagy Imre annak idején képviselt, az ma már teljesen idegen. A szélsőjobbnak azonban most is vannak követői.
Ott vannak hetek óta a Kossuth téren árpádsávos zászlókkal, s antiszemita jelszavakat kiabálnak. És a köztársasági elnök békés tüntetőknek nevezte őket.
Ez nagyon aggasztó. Azzal nincs gond, ha politikusok nyilvános gyűlést tartanak, tüntetéseket szerveznek. Ám ami Budapesten történik, az egészen más. Parlamenten kívüli eszközökkel akarják megdönteni a parlamenti demokráciát. Ez protofasiszta taktika, így került hatalomra Mussolini is. Katasztrófa, hogy a Fidesz ezt a fasisztoid utcapolitikát választotta.
Még Haider vagy Le Pen sem tette meg, hogy a tömegek élére állva az alkotmányos jogrend ellen forduljon. Egyesek szerint Orbán veszélyesebb, mint a nyugat-európai populisták.
Ezzel egyetértek. Szerencsére az igazán radikális magyarok mögött nincs valóságos tömeg. A Fidesz szavazói sem akarják ezt a radikalizálódást. Ezért árt Orbán saját pártjának, és használ a mérsékeltebb MDF-nek.
A legújabb felmérések szerint a lakosságnak valamivel több mint tíz százaléka vall szélsőjobboldali nézeteket. Ez nem a társadalom radikalizálódását jelzi?
Szerintem ez az arány nem tér el a magyar hagyományoktól. Úgy gondolom, Magyarország alapvetően mindig is jobboldali volt. Az a csoda, hogy a szocialista párt többször is nyerni tudott. A Fidesz-kormányzás legnagyobb haszna az volt, hogy a kormányváltással a szavazók kiszorították a MIÉP-et a parlamentből. De a Fidesz a jobbfelé nyomulásáért nagy árat fizet. Ha megpróbálják a szélsőjobbot is „lenyelni”, túl messzire mennek, és középen fognak veszíteni. Amúgy arra számítottam, hogy tavaszi választási veresége után Orbán belátja: visszavonulásával használna legtöbbet magának, pártjának és Magyarországnak is. De görcsösen ragaszkodik pozíciójához.
Bár Gyurcsány miniszterelnökként újra bizalmat kapott, továbbra is nagyon mély a politikai megosztottság. Egyre több csoport tüntet a megszorítások miatt. Ekkora prést kibírhat a kormány?
Nem látok a jövőbe, még a jelent sem értem igazán. Az persze nem kétséges: csökkenteni kell a tízszázalékos költségvetési hiányt. Ha a Fidesz győzött volna tavasszal, most Orbán-csomag lenne. De hogy a társadalom tűrőképessége mekkora – nem tudom. Kifejezetten aggasztónak tartom, hogy az értelmiségi elit sem akar semmit feladni a szocializmusban „elnyert” privilégiumaiból. Pedig nekik kellene példát mutatniuk azzal, hogy lenyelik a keserű pirulát, és alkalmazkodnak a piacgazdaság feltételeihez. Legalább saját tudományos, felsőoktatási, egészségügyi intézményeikben merjenek reformokba kezdeni. Ha még ők is makacsul védik előjogaikat, hogyan lehet elvárni millióktól, hogy újabb áldozatokat vállaljanak?
