Forrás: Népszava

Utcai zavargásokkal telt a nemzeti ünnep, a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky úton a tüntetőket csak könnygázzal és vízágyúval sikerült megfékezni. Tegnap hajnalban még úgy tűnt, hogy különösebb erőszak nélkül sikerül biztosítani a rendet, a Kossuth teret ugyanis nem sokkal éjfél után – miután a tüntetők nem tartották be a megállapodást – a rendőrök kiürítették. Utcai megmozdulások percről percre.

Hajnali három óra: A rendőrség megkezdte a tömegoszlatást a Kossuth téren.

Hajnali negyed négy: A rendőrség kiürítette a Kossuth teret. Több embert előállítottak a rendőrök, a tömeget az Alkotmány utca és a Bajcsy-Zsilinszky út felé terelték.

Reggel hét óra: A Kossuth tér közelében maradt tüntetők folyamatosan provokálják a felsorakozott rendőröket.

Reggel negyed nyolc: A rendőrség újabb tömegoszlatást hajtott végre a Nádor utca elején, miután az tartózkodók nem hagyták el a helyszínt.

Reggel háromnegyed kilenc: Vascsöveket, szúró- és vágószerszámokat, kalapácsokat, vasgolyókat, zoknikba csomagolt faszenet talált a rendőrség a Kossuth téri demonstráció helyszínén, miután átvizsgálták a teret.

Délelőtt tizenegy óra: Mintegy száz tüntető leállította a forgalmat a Szent István körúton. Időközben a Parlament épületétől délre fekvő utcákban összegyűlt néhány ezer ember előbb a Lánchíd pesti hídfőjéhez, a Roosevelt térre ment, majd onnan a Szent István-bazilikához indult.

Délután fél négy: Könnygázt vetettek be a rendőrök a budapesti Alkotmány utcában, valamint a Nyugati téren a tüntetőkkel szemben. A Bajcsy-Zsilinszky úton, nem messze a Podmaniczky utcától egy 15-ös autóbusz keresztbe fordult, ezt használják barikádnak.

Délután háromnegyed négy: A rendőrök folyamatosan könnygázgránátokat lőnek az Arany János utcában barikádot emelt tömeg felé.

Délután négy óra: Vízágyút is bevetettek a rendőrök a Bajcsy-Zsilinszky úton a tüntetők ellen.

Délután fél öt: Állítólag figyelmeztető lövéseket adtak le a rendőrök az Andrássy út és a Bajzsy-Zsilinszky út sarkán összegyűlt tüntetők felé. A BRFK nem erősítette meg a hírt.

Délután öt óra: Könnygáz után paprikaspray-t és gumilövedékeket is bevetettek a rendőrök. A tüntetők az Erzsébet teret borító márványlapokat szedték fel és törték össze, s ezekkel a darabokkal dobálták a rendőröket. Emellett elbontották a Károly körúton felállított Budapest – a szabadság városa felirat mintegy kétméteres kőbetűit, amelyeket szintén összetörtek és barikádként, illetve lövedéknek használtak a rendőrökkel szemben.

Délután háromnegyed hat: Az 1956-os forradalomra emlékeztető járművek közül egy kiállított páncélautót, egy löveget és egy Csepel teherautót toltak az útra a tüntetők. Egy harckocsit sikerrel be is indítottak és azzal indultak a rendőrök felé. Végül egy vízágyú vetett véget a menetelésnek.

Este negyed hét: Lovas rendőrök szorították a tüntetőket a budapesti Erzsébet térről a Dohány utcáig. A tüntetők kordont emeltek a Károly körút teljes szélességében és összetörtek egy rendőrautót, betörték a szélvédőjét és kiszúrták a kerekeit. Többen megsérültek a Dohány utcai Zsinagógánál.

Este fél hét: A Kossuth téri tüntetők megpróbálnak visszatérni a Parlament elé. Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője bejelentette: ma pártok feletti mozgalmat indítanak Gyurcsány Ferenc lemondását követelve.

Este hét óra: A Fidesz rendezvénye után néhány ezren továbbra is ott maradtak az Astoriánál. A zavargók és a fideszes szimpatizánsok vonalai összeértek. A rendőrség az Astoriáig tolta vissza a tömeget.

Este negyed nyolc: A hivatalos források szerint huszonheten sérültek meg az összecsapásokban.

Vasárnap délután a Műegyetem előtti megemlékezést követően először a Bem-szoborhoz vonult a tömeg, ahol a beszédek elmondása után felkerekedtek, hogy a Margit hídon keresztül a Kossuth tére vonuljanak. Indulás előtt a feltorlódott autók a Külügyminisztérium környékén hosszú-hosszú dudálásba kezdtek. Ennek a dudaszónak a kíséretében haladt át a két teherautót követő tömeg Budáról Pestre. A felvonulás elején és végén rendőrségi gépkocsik biztosították a tüntetőket. A Kossuth tér elé érve, az Alkotmány utca torkolatánál meglepetésre a rendőrök kinyitották a kitisztított teret körbe vevő kordont, és a két teherautót, platójukon a zászlót lengető tüntetőkkel, beengedték az 1956-os fáklya elé. A gépkocsik begördülése után azonnal visszazárták a kordont, és a gyalog érkező tüntetőket kívülrekesztették a villamossínekre. Körülbelül negyed óráig tartózkodhatott a fáklya előtt a két teherautó és az őket szállító tüntetők csoportja, akik lerótták kegyeletüket az emlékműnél. Ezt követően a rendőrök békés rendben kikísérték a két teherautót, amelyekkel a Rákóczi-szobor mellé vonult a tüntetők serege. Ekkor még semmiféle rendbontás nem történt a Kossuth téren.

Corvin-közi hangok

Mindössze néhány rendőr biztosította a forgalmat és a rendet a Corvin-mozinál, ahol kora délutánra többezres tömeg gyűlt össze. Néhányan a frissen felújított villamosmegállók plexiüvegjeire másztak és onnan skandálták: „Gyurcsány takarodj!” A metrófeljáró mellett felállított Emlékpont közvetlen szomszédságában szélsőjobboldali vásár: könyvekkel, dobokkal, kürtökkel, jelvényekkel. A „Hajrá Magyarország” feliratú selyemsálak darabja kétezer forint, számlát senki sem kért, senki sem kapott. A Gyros-árusnál motorostüntetők falatoztak, a lámpaoszlopok alatt a Hatvannégy Vármegye aktivistái gyülekeztek. A tömegen olykor átfutott néhány hangos hullám, leggyakrabban a „Kossuth tér-Kossuth tér”, az „Induljunk-induljunk”, illetve a „Vesszen Gyurcsány!” szlogenek. Az egyik sarokban várakozó fiatalok arról beszéltek, hogy a Ferihegyi reptéren izraeli titkosügynökök figyelnek, akiket „legjobb lenne visszatakarítani Tel-Avivba!”. Óriás taps fogadta a körútról begördülő Csepel-teherautókat, rajta ifj. Hegedűs Lóránttal. A kocsi egyik végébe egy idős, „hős nemzetőr” kapaszkodott, mentéjén ezer kitüntetéssel. A tapsoló tömegnek azt kiáltotta: „Fiatalok, a ti felelősségetek, hogy eltakarítsátok Gyurcsányt és a többieket! Ki kell irtani őket, irgalom nélkül! Horthy sem végzett teljes munkát, most rajtatok a sor!”. A Corvin mozi előtt beszédeket mondókat taps fogadta, a tér fölött köröző rendőrségi helikoptert pedig füttyszó és obszcén kézjelek.

Lengyelek is vonultak a tömeggel

„Gyurcsány takarodj” – skandálták úgy kétezren tegnap délben a körúton. A rendőrség végig biztosította a tüntetők útját, nyilván a szirénák hangja figyelmeztette a Corvin köz környékén ünneplőket és a nyitott múzeumban az ötvenes évek hangulatával ismerkedő családokat arra, hogy történni fog valami. Az egyik riporter kiabálva próbálta fotós kollegáját figyelmeztetni arra, hogy jön a tömeg és fényképezzen, de ugyanakkor vigyázzon magára. A Corvin mozitól akkor már jól lehetett látni az Árpád-sávos és a nemzeti színű lobogókat, de azt is, hogy azért nem dagadt óriásira a tüntető tömeg. Néhány perc múltán az is világossá vált, hogy a tüntetők között ott vannak azok a lengyelek is, akik egy október 22-i ünnepségre az 1956-os Magyarok Világszövetsége meghívására érkeztek Budapestre. Az alkalmi felvonulás nekik biztosan sokáig emlékezetes marad. A járdán állók tudni vélték, hogy az úttesten a Kossuth tériek „randalíroznak” és arról beszéltek, remélik, a Kisfaludy utcában kiállított tankokon, ágyúkon játszadozó paróságokat senki nem bántja majd. Amikor egyébként a jelszavakat ordibálók a Corvin közhöz értek, a körúton is megindult a forgalom.

Mintha forradalom lenne, pedig nincs

Az Arany János utcai metrókijáratnál még mindig érezni a könnygázt. A rendőrök fél órája csaptak össze itt a tüntetőkkel, ekkorra már az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán néznek farkasszemet. A keresztutcák lezárva, a rendőrök a Bajcsy-Zsilinszky út, majd a Károly körút felé terelik a tömeget. Többször bemondják ugyan, hogy oszoljanak fel, az előre nyomulást azonban nem segíti semmi, csak a könnygáz és a vízágyuk. Mintha forradalom lenne, pedig nincs. A tömeg visszaszorul, a régi buszpályaudvarról is kiszorítják őket egészen a Deák térig hátrálnak, a kemény mag a Károly körúton száll szembe a rendőrökkel, akik egyre beljebb nyomulnak a téren. A metró kijáratnál is emberek gyülekeznek, ismét lövik a könnygázt, egy anyuka fut visszafelé körülbelül 6-7 éves gyerekét kézen fogva. Nem, ő nem békés járókelő, néhány perce még a tömeg felé haladt. A Városháza Parkban az emberek a kiállított teherautókon, tankokon ülnek, a mellékutcákból ki- és befelé is futnak a térről még símaszkban, befelé még nem abban, bár ahogy közelednek, felteszik. Ha nincs símaszk, jó lesz egy Árpád-sávos zászló is. Mindez 2006. október 23. Budapest belvárosa, az 56-os forradalom 50. évfordulóján.

Fazekas Ágnes, Losonczi Gergely, Szalay Tamás Lajos, Szendrei Lőrinc

Keretes cikkek

Budaházy bohócot csinál a rendőrökből?

Nyílt leveleket ír, interjúkat ad, szerkesztőségeket látogat a jelenleg államellenes bűncselekmények előkészülete miatt körözés alatt álló Budaházy György, a rendőrség érthetetlen módon mégsem képes a nyomára akadni. Meglepő cikket közölt róla például a Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz kötődő és legfrissebb számában az MTV-ostromot ábrázoló posztert közreadó Magyar Mérce című havilap. A főszerkesztő által jegyzett írás szerint Budaházy György meglátogatta a folyóirat szerkesztőségét, miközben még körözés alatt áll. A Mérce így ír: „Viszkis után szabadon: Budaházy, a bujdosó betyár szerkesztőségünkben – képriport egy körözött hétköznapjairól (…) A Magyar Mérce szerkesztőségét is meglátogatta egykori cellatársam, a lapzártánkkor még körözés alatt álló Budaházy György barátom. Bár a rendőrök többször keresték őt irodánkban, mindig rosszkor voltak rossz helyen. Hős születik.” A havilap cikke ezt követően részletes beszámolót közöl Budaházy előéletéről és családi hátteréről, hozzátéve: következő számukban Budaházy részletes álláspontját közlik majd a Szabadság téri emlékművel kapcsolatban. Novák Előd, a Magyar Mérce főszerkesztője a Népszava megkeresésére közölte: „ad hoc jelleggel” szokott felbukkani Budaházy, aki elsősorban azért nem adja fel magát, mert véleménye szerint a bíróság nem tekintené enyhítő körülménynek, ha önként jelentkezne. Novák Előd emlékeztetett: a turulszobor megvédése kapcsán is szembementek a törvényekkel, s Budaházyt is megvédik, ha kell. „Fel sem merült bennem, hogy értesíteni kellene a rendőrséget, nem fogjuk feladni!” – tette hozzá a Magyar Mérce főszerkesztője. Az ORFK szóvivői irodája megkeresésünkre nem kívánta kommentálni a cikket és tartalmát. Azóta azonban ismét hallatott magáról a körözés alatt álló Budaházy; a Bencsik András nevéhez köthető Demokrata VTV-nek adott interjút, fekete símaszkban. A riporter Pörzse Sándor, a HírTV egykori újságírója volt. Budaházy elsősorban arról beszélt, hogy bújkálása alatt nem láthatja párhetes kislányát, s értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy provokátornak tartják. Budaházy azonban később tiltakozó levelet küldött a kuruc.info honlapnak, mondván Pörzse azt ígérte neki, hogy október 23-a előtt nyilvánosságra kerül az interjú, ehelyett azt a Bencsik Andráshoz köthető DVTV pénzért megvehető DVD-n terjeszti azt. „Gyönyörű ez a legújabb forradalmunk, most valahogy minden igaztalan ember lebukik!” – írja állítólagos levelében Bencsikra utalva Budaházy György. Úgy tudjuk, hogy a rendőrség már látta a felvételt, de hogy milyen egyéb lépéseket tesz Budaházy elfogására – nem tudni.

Sebes György

Comments are closed.