Varsa Mátyás
Kettős könyvelés
A 27. számban Barner Dávid György Idézési arányok címmel a következőket veti papírra: „…a leghíresebb magyar tudósok csak mintegy 1,4 százalékát képezik az akadémikusok összlétszámának, míg a japán és az amerikai „legidézettebbek” 98, illetve 89 százaléka akadémikus”.
Bevallom, egy ideje nem foglalkozom számokkal, eltekintve attól, hogy rendszeresen találkozom a könyvelőmmel; tanulmányaimból pedig alig emlékszem többre, mint hogy az almát meg a körtét nem lehet összevonni. De néha, úgy látszik, ennyi is elég. Nézzük, esetünkben miről is van szó? A mondat első fele arra vonatkozik, hogy a világ 6000 legtöbbet idézett kutatója között 5 magyart tartanak számon, ami a 350 tagú MTA 1,4 százaléka. Ennek a kijelentésnek önmagában nincs sok értelme. Egy adott helyzetet regisztrál, amelynek megváltoztatására az Akadémiának közvetlen lehetősége nincs. A 98, illetve 89 százalék ellenben egészen más jellegű mutató. Az mutatkozik meg általa, hogy valamely nemzet legtöbbet idézett kutatói közül hány százalék tagja hazája Akadémiájának. Ez a mi esetünkben negyven százalék volna, mivel az öt magyar „legtöbbet idézett” közül ketten akadémikusok; a kettő pedig – ha nem csal az emlékezetem – negyven százaléka az ötnek. (Az utóbbi adat tőlem származik. Ezt a számítást Barner nem végezte el.) A megadott számok arra engednek következtetni, hogy Japánban és az USA-ban merőben másképp gondolkodnak a „legidézettebbek” és az akadémiai tagság összefüggéséről, mint a világ többi országában – könnyen lehet, hogy helyesebben -, a listavezetőket ugyanis jókora szakadék választja el a „mindössze” 52 százalékkal harmadik Izraeltől, nem is beszélve a negyedik helyen álló Egyesült Királyságról, amely 29 százalékkal szerénykedik az élbolyban. Ha tehát Japánt és az USA-t mint más rendszerben gondolkodót leemelnénk a listáról, a Barner által hivatkozott számokból az következne, hogy Magyarország legidézettebb tudósainak akadémiai befogadottsága a második legjobb a világon (amúgy a negyedik).
Sokkal érdekesebb volna afelett töprengeni, hogy az öt magyar a hatezer között sok-e avagy kevés? Erre azonban van egy kézenfekvő válasz, amit sajnos nem tudunk kipróbálni… mégpedig az, hogy ha a GDP-értékünk 0,89 százaléka helyett az Izraellel megegyező 5,06 százalékot fordítanánk kutatásra, valószínűleg jobban állnánk. Így volna-e vagy sem, sohasem fogjuk megtudni.
Fogalmam sincs, mi a helyzet az Akadémiával… Hogy működésében mi a jó és mi a rossz. Ugyanakkor viszonyulásom a reformkényszerhez általában gyanakodó. (Ahhoz tudniillik, ha olyankor reformálnak, amikor spórolni akarnak.) Az átállás egy új, jól működő szisztémára szerintem majdnem mindig pénzbe kerül. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha az Akadémia megreformálásának szándéka Barneréhoz hasonló számításokon alapul, akkor nem számíthatunk jobb eredményre, mint az emlékezetem szerint Pokorni által megkezdett és többek által folytatott felsőoktatási reform esetében, amelynek következtében a színvonal úgy felhígult, hogy több egyetemi tanár ismerősöm egybehangzó véleménye szerint ma már gyakorlatilag nem lehet tanítani.
Varsa Mátyás
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 42. szám
