Két tank felrobbantása között egy csók. Ezzel a koncepcióval akarja visszaadni az 56-os magyar forradalmat Andrew G. Vajna legújabb filmje a Szabadság Szerelem. A szuperprodukcióban a Melbourne-i olimpia magyar vízipólósai vízilabdával, míg a pesti egyetemisták puskával lövik az ellenséget.
Igen ez már Hollywood. Éreztük a film első pillanatától. A magyar-brit koprodukcióban készült majd két órás alkotás arra a nehéz feladatra vállalkozik, hogy bemutassa 56-ot, úgy ahogy eddig még filmen nem láthattuk. Sok pénzből, nagy promócióval és híres színészekkel.
Az 56-os polgári életérzés megragadására, a levegőben érezhető feszültség bemutatására nem nagyon pazaroltak időt a készítők, hiszen 10 perc sem telik el a kezdéstől és máris az ÁVH alagsorában találjuk magunkat. Ahol is magát csak Feri bácsinak szólíttató vallatótiszt jó kedélyűen beszélget el arról, a Fenyő Iván által alakított Szabó Karcsival, hogy mit nem szabad tennie egy magyarnak egy orosszal.
Ugyanis Szabó Karcsi a magyar sikersportág a vízipóló megbecsült klasszisa 55-ben a bírót képen vágja a labdába, mert az nem hagyta , hogy az oroszok veszítsenek. Magának a vízilabda válogatottnak egyébként csak a film elején és végén van fontos szerepe. A köztes időt trágár és szaftos párbeszédek segítségével előadott magánszámok töltik ki. Melyből csak azt tudjuk meg, hogy már akkor is voltak mocskos szájú honfitársaink.
A szerelmi szál egyszerűen fonódik össze a forradalommal: A vízilabda válogatott vezére Szabó Karcsi beleszeret a Dobó Kata által alakított egyetemista lányba aki tanulmányai mellet forradalmak kirobbantásával foglalkozik. Kapcsolatuk egy olyan párbeszéddel indul melyet talán csak a szomszéd teremben vetített vígjátékban halhatnánk. Hiába, kell a szirup, hogy jobban csúszón a forradalom nehéz témája. A szerelmi szirup sűrítéséről és a megfelelően adagolt művérről amúgy Goda Krisztina rendező gondoskodott, aki a Csak szex és más semmi című sikerfilmje miatt érdemelte ki, eme rendezését.
A póló válogatott másik fontos tagja Vámos Tibi, akit Csányi Sándor alakít. Megpróbálja lebeszélni Karcsit arról, hogy egy lány miatt ne áldozza fel a karrierjét Kezdetben Karcsi persze csak a lány miatt jár el a tüntetésekre, később azonban valódi ügyévé válik a magyar forradalom, ekkor viszont már szerelmük közös.
Az érzelmi ellentétekkel remekül operál a film, és így a szereplőkben játszódó vívódások remek párhuzamban vannak a magyar nép és elnyomói között lévő feszültséggel.
A film fő részét egyébként a tüntetés és szerelem kombinációja adja meg, mely közül az előbbire egy rossz szavunk sem lehet, hiszen a forradalom eseményeit, a megmozduló népet és az utcai harcokat tökéletesen sikerült visszaadniuk a készítőknek.
A film vége fele, mikor úgy tűnik, hogy győztek a forradalmárok és elérték követeléseik célját, akkor Szabó Karcsi elindul az olimpiára, hogy ott is győzelmet arasson az oroszok felett, azonban csak útközben szembesül azzal, hogy a tankok nem mennek el, sőt csak még többen jönnek vissza. Ekkor már nem tehet semmit, azért hogy szerelmét, Vikit megmentse. Ekkor válik ketté a történet újra és láthatjuk külön eseményként kettőjük harcát az oroszokkal. Az utcán és a medencében.
A film zenéje kísértetiesen hasonlítani akar a sorstalanságéra, mely koppintás nem sikerült annyira, annak ellenére, hogy a dallamokat színbemarkolónak, sőt mi több közönségríkatónak szánták. A muzikális élmény helyett tehát marad a vizuális pompa, mely téren nem vall szégyent a film, hiszen Budapest igazán látványosan ég. A jelmezek szintén a helyükön vannak, akárcsak a már retro számba menő közért feliratok a pesti utcákon.
Az összhatás eredménye pedig, hogy az eseményeket hiteles és magyar filmtől szokatlanul jól megvalósított elmesélése során rengeteg olyan pillanatot láthatunk melyekkel egy pillanatra időutazást tehetünk a múltba. Azonban csak a székből felalva jut eszünkbe, hogy a Parlamentben zajló eseményeket nem is láttuk. A film ugyanis nem nyújt betekintést azokba a politikai folyamatokba, melyek a háttérben mozgatták a történelmet. Nagy Imrét is csak rövid ideig láthatjuk amint a digitális tömeget oszlatja fel.
Bár 50 évvel ezelőtti történetről van szó, mégis néhány jelenet akarva akaratlanul tartalmaz néhány aktuálpolitikai vonást is. Például a Parlamentnél zajló tüntetésnél nem látni a Kossuth tér azon részét, ahol jelenleg is néhányan forradalmasdit játszanak. Így a nagy várakozás ellenére nem tudjuk meg, hogy mi volt a Kossuth téri sörsátor elődje Másik mai vonatkozás, hogy a film harmadánál egy vágókép alatt halljuk amint a Magyar Rádió a következőt mondja: „Hazudtunk éjjel és hazudtunk nappal, hazudnunk minden hullámhosszon” – A nézőtér természetesen fetreng a nevetéstől érthető okokból.
A film során a szerelmi szál enyhíti, hígítja a forradalom kegyetlenségeit, így végül kialakul egy megfelelő egyensúly, minek köszönhetően átérezhetővé válik a történet. Így mégsem tragédiaként, hanem mint egy dicsőséges eseményre gondolhatunk vissza. Persze ennek a mesélésmódnak is vannak szépséghibái. Például a történet túlzottan főszereplő(illetve sztár)-centrikus, melynek köszönhetően csak néhány ember történetét követhetjük nyomon, hiányoznak azon apró történetek, melyekből például kiderülne, hogy mi történt a bácsival, aki a kenyeret szállította a forradalmároknak.
A történet vége persze tartalmaz tragédiát, nemzeti érzelmeket és egy Márai idézetet is, mely igazán felemelő véget add a filmnek. Összességében azonban megállapíthatjuk hogy a film olyan, mint a stáblista után felhangzó taps: hangos de nem frenetikus.
