Az Ararát is áldozatul esett a franciák elleni török intézkedéseknek, ráadásul ez minden külföldire vonatkozik. A tüntetések Ankarában és Isztambulban alábbhagytak, de nem került le a napirendről a francia termékek bojkottja, mert a francia törvényhozás alsóháza úgy határozott, büntetni kell azokat, akik tagadják az örmény holokausztot.
A legújabb és talán legmeglepőbb intézkedés, hogy a törökök korlátozták külföldiek számára az Ararát hegység megmászását. Mostantól ugyanis radikálisan csökkentették azoknak az útvonalaknak a számát, amelyeket külföldi hegymászók használhatnak, és megszigorították az engedélyezési eljárást is. A törökök természetesen minden útvonalat használhatnak, és nem kell engedélyt sem kérniük a hatóságoktól. Az ankarai külügyminisztérium döntése értelmében mostantól csak hivatalos engedélyekkel, és kizárólag a kijelölt török utazási irodákon keresztül lehet túrát szervezni az Ararátra. Ha valaki meg akarja mászni a hegységet, először egy utazási irodán keresztül a külügyminisztériumhoz kell folyamodnia, onnan a belügyi tárcához, majd a környezetvédelmi és erdészeti minisztériumhoz kerül engedélyezésre, de megvizsgálja a kulturális és turisztikai tárca, valamint a török titkosszolgálat is a kérvényt, végül a helyi kormányzó adja ki a papírt. Ebből is kettő van, mert az Ararát Agri tartományból átnyúlik Igdir tartományba is. Korábban két hét alatt lehetett engedélyt kapni, most a folyamat eltarthat több mint két hónapig is. Az intézkedést azután hozták Ankarában, hogy Franciaországban büntetendőnek számít az örmény holokauszt tagadása. Ehhez tudni kell, hogy az örmények afféle szent helynek tekintik az Ararátot.
Ankarában és Isztambulban mostanra alábbhagytak a francia-ellenes tüntetések, manapság már csak három busznyi rohamrendőr őrzi az ankarai francia nagykövetséget, de a tüntetők már nem jönnek. Az indulatok csillapításában szerepet játszott, hogy Chirac francia elnök telefonon beszélt Erdogan miniszterelnökkel. Ez azért is fontos, mert a francia szenátus mellett még az államfőnek is alá kell írnia a törvényt, hogy az életbe léphessen. A törökök abban reménykednek, hogy Chirac ezt nem teszi meg.
Korábban parlamenti képviselők, civilszervezetek fontolgatták, Párizsba utaznak, hogy tiltakozásuknak hangot adjanak, de egyelőre ez nem történt meg. Sok szó esik viszont a gazdasági bojkottról, de ennek nem valószínű, hogy túl nagy hatása lenne, mert a francia külkereskedelemben a Törökországba irányuló export nem számottevő arányú. A francia termékek elleni bojkott eredményességét megkérdőjelezi az is, hogy a legnagyobb török befektetőcégek sok helyen együttműködnek francia nagyvállalatokkal, és a törökök aligha adják fel ezeket az üzleteiket. Igazán érzékeny veszteséget akkor okoznának csak a franciáknak, ha nagy cégeiket kizárnák fontos törökországi tenderekből, vagyis az állami megrendelésekből, például a nukleáris beruházásból, vagy a katonai helikopterek beszerzéséből.
A törökök a jelek szerint kivárnak, attól teszik függővé további lépéseiket, hogy mit határoz a francia szenátus, és végül az államfő.
Forró Evelyn (Ankara)
