Népszabadság * Hovanyecz László * 2006. október 14.
A Mindentudás Egyeteme következő előadását Kelet-Európa az 1950-es években, Reformok és visszarendeződés címmel Kun Miklós történészprofesszor tartja.
– Sztálin halála után azonnal megindult a szovjet pártvezetésben az utódlási harc. A kelet-európai „népi demokráciák” vezetői hogyan reagáltak erre?
– A vazallusállamok politikusai között is kirobbant a hatalmi harc. Még Sztálin temetésén megbetegedett, és hamarosan meghalt Klement Gottwald, Csehszlovákia első embere, a néhai diktátor kedvence Moszkva kelet-európai helytartói közül. Moszkvában úgy döntöttek, hogy Gottwald jogkörét elosztják Antonín Novotny és Antonín Zápotocky között. A két politikus reformokat ígért, de már 1953 nyarán bevetették a karhatalmat a hazájukban kitört tiltakozások leverésére. Folytatódtak a prágai koncepciós perek is, köztük az antiszemita leszámolások, s azok részeként a kivégzések. Romániában ugyancsak hatalmi harc folyt. 1954 áprilisában kivégezték Lucretiu Patrascanut, az évek óta börtönben tartott, korábban szovjet tanácsadók közreműködésével vallatott pártvezetőt. Lengyelországban Sztálin halála után fokozatosan gyengült a „moszkovita” irányvonal. A szovjet kommunista párt korszakváltó XX. kongresszusát követően Boleslaw Bierut, a „lengyel Rákosi”, is hirtelen meghalt. Ekkor úgy látszott, hogy megoldást jelenthet a börtönben tartott – a második világháború utáni hazafias lengyel mozgalmat eltipró, de az 1950-es évek közepén reformernek vélt – Wladyslaw Gomulka kiszabadulása. Az 1956 októberében végbement „kádercsere” azonban itt sem hozott teljes, főleg pedig tartós megújulást. Magyarországon sokban hasonló stációk vezettek az 1956 októberében kitört forradalomhoz: Rákosi Mátyás kényszerű kiszorulása a kormány éléről, az új miniszterelnök, Nagy Imre nevével fémjelzett „új szakasz” politikája, az erőszakszervezetek által egyre nehezebben visszaszorított elégedetlenség, a korábban „bűnösnek” minősített nemzeti érzelmek felerősödése.
– Miért nem volt esélye a megújulásnak az 1950-es évek közepén?
– Ebben az időben ez még túl korainak bizonyult. A hatalom koncán marakodó politikusok véres belharca miatt ugyanis nagyon megnőtt a szovjet marsalli és tábornoki kar – köztük a magyar forradalom eltiprásában kulcsszerepet játszó Georgij Zsukov és Ivan Konyev – befolyása. A szovjet hadsereg tankjai nem csak az 1953-as kelet-németországi lázadás és az 1956-os magyar forradalom sorsát döntötték el. Moszkvát is körülvették 1953 júniusában. Berija elmozdításának óráiban éppúgy döntő szerepük volt, mint 1957 júliusában, Hruscsov és az ellene fellázadt sztálinista „őskövületek” konfrontációja idején.
