Az észak-koreai gazdaság már ma is csak romjaiban létezik.
Az ENSZ még nem döntötte el, miként próbálja Észak-Koreát a kísérleti atomrobbantás miatt megbüntetni és jobb belátásra bírni. Japán tengeri blokádot követel, Dél-Korea pedig leállította segélyszállítmányait. Nagy kérdés, hogy az esetleges ENSZ-szankciók nem fognak-e soha nem látott humanitárius katasztrófához vezetni.
Az észak-koreai üzletek polcain nem túl nagy a választék. A piaci árakat pedig a legtöbben nem tudják megfizetnifotó: reuters – reinhard krause
Az észak-koreai gazdaság már ma is csak romjaiban létezik. Az alapélelmiszereken kívül az üzletekben semmi sem kapható, az üzemanyaghiány elképesztő méreteket öltött. Már a katonai teherautók nagy része is fafűtéses motorokkal működik. És mivel a tüzelőfa maga is nagy értéknek számít, így gyakran feldarabolt, használt autógumikkal üzemeltetik a járművek kazánjait. A főváros tömegközlekedését pár ősrégi Ikarus gyártmányú trolibusz biztosítja. A pályaudvarok melletti tüzelőanyag-elosztóknál nők százai állnak vödrökkel, hogy hozzájussanak egy kevés szénporhoz.
Irániak a szállodában
Néhány hónappal ezelőtti ittjártamkor delegációnknak bejelentették, hogy a KNDK három kisebb nukleáris bombával rendelkezik. A minket kísérő hivatalnok beismerte, hogy ezek technikailag nem a legjobb atomfegyverek, de az egyetlen lehetséges önvédelmi eszközt jelentik az Egyesült Államok esetleges agressziója ellen.
Igazi aggodalomra az adott okot, hogy szállodánkban számos iráni tudós és katonatiszt is lakott. Nem kétséges, hogy Teherán komoly érdeklődést mutat Phenjan atomtechnológiája iránt, hiszen Irán is igyekszik minél előbb kifejleszteni saját atomfegyverét, amellyel reményei szerint sakkban tudná tartani Izraelt és a „nagy sátánt”, vagyis az Egyesült Államokat. Várható volt, hogy Irán előbb vagy utóbb Kim Dzsong Ilhez fordul majd segítségért, hiszen minden igyekezete és olajkészlete ellenére sem Kína, sem pedig Pakisztán nem volt hajlandó eladni az atomtechnológiát a „molla rezsimnek”. Ez érthető is, hiszen sem Peking, sem Iszlámábád nem bízik az ajatollahok politikájában, és Teherán Izrael-ellenes fenyegetése túl komolyan hangzott még a baráti iszlám országnak is.
A fejlődő országok között Észak-Korea rendelkezik a legjobb rakétatechnológiával. A Rodong és Tepodong-1, illetve Tepodong-2 közép- és nagy hatótávolságú rendszerek képesek lennének terhüket akár az Egyesült Államok nyugati partjaiig eljuttatni. A szovjet Scud-rakéták továbbfejlesztett változatait Észak-Korea több közel-keleti országnak, például Jemennek is eladta.
Nyílik az atombazár
Mivel Észak-Koreának a kísérlet után semmi vesztenivalója nincs, elképzelhető, hogy megnyitja az „atombazárt”, és a hőn áhított üzemanyagért cserébe hajlandó bárkinek segíteni az urándúsításban vagy a hordozó rendszerek fejlesztésében.
Az október 9-i robbantás minden szakértőt meglepett. Korábban joggal hihette azt a nemzetközi közösség, hogy Phenjan csak fenyeget az atomteszttel, mert rá akarja bírni az Európai Uniót vagy az Egyesült Államokat, hogy egy könnyűvizes reaktort építsen fel Észak-Koreában. Ilyen ígéretek voltak is néhány évvel ezelőtt, ám a hatoldalú tárgyalásokkal együtt megfeneklettek.
Félő, hogy a robbantással Phenjan mindent elrontott. Korábban Dél-Korea és az EU is hajlandónak mutatkozott a segítségnyújtásra és az együttműködésre. A német Goethe Intézet észak-koreai képviseletének megnyitása, az amerikai rajzfilmstúdióktól kapott bérmunkák és a különleges gazdasági övezetek kiépítése reménnyel töltötte el a koreaiakat. A határ mentén létesült ruházati és finommechanikai üzemekben észak-koreai munkások dolgoznak dél-koreai technológiával. Most kérdésessé vált, meddig még.
A politikában is pozitív jelek észlelhetők – a legalacsonyabb szintekig. Amikor egy észak-koreai határőrparancsnokkal beszélgettem, meglepett, hogy minden kommunista dogmát mellőzve kifejtette: tisztában van azzal, hogy ha a két Korea egyesül, akkor a feltételeket Dél-Korea fogja diktálni.
Az északiak is belátják, hogy az azonnali országegyesítés anyagilag tönkretenné Szöult, hiszen még az NSZK-t is megviselte az Észak-Koreánál sokkal gazdagabb és fejlettebb NDK csatlakozása. A parancsnok szerint csak az apránkénti gazdasági összeforrás vezethet az egészséges újraegyesüléshez. Beszélgetésünket azzal zárta, hogy reméli: ha legközelebb találkozunk, akkor már nem mint észak-koreai, hanem, mint koreai tiszt fog engem üdvözölni.
Politikai öngyilkosság
A panmindzsoni demilitarizált övezet közelében található határátkelőn már számos dél-korai autó hajthatott át, miután tavaly ősszel Dél-Korea állampolgárai 24 órás vízummal átmehettek Keszongba, a háborútól szinte teljesen megkímélt múzeumi szépségű városba.
Az Észak felé nyitás politikáját Kim De Dzsung dél-koreai elnök kezdte el; „napsugár politikájáért” 2000-ben Nobel-békedíjat is kapott. Kivívta Ázsia és az Európai Unió szimpátiáját, és ennek köszönhetően Phenjan számos segélyprogramban részesült. Ezért is érthetetlen a hétfői „politikai öngyilkosság”. Igaz, Kim Dzsong Il bejelentette: hajlandó visszatérni a tárgyalóasztalhoz, de csak akkor, ha az Egyesült Államok meg nem támadási szerződést ír alá országával. Washington ezt értelemszerűen nem fogja megtenni. Ezért Phenjan már újabb rakétakísérlettel fenyeget – Washington viszont még (talán joggal) gyanakszik. Eddig ugyanis nem emelkedett a radioaktivitás a térségben. Néhányan ezért úgy gondolják, hogy Észak-Korea talán csak egy nagyméretű, de hagyományos robbanóanyaggal felszerelt bombát robbantott, hogy megtévessze a Nyugatot.
Akármelyik változat is az igaz, Észak-Korea csak vesztesként kerülhet ki ebből a válságból, amelynek az amúgy is rengeteget nélkülöző lakosság lesz a valódi áldozata.
Georg Spöttle terrorizmusszakértő
