2006.10.12., 2006. évfolyam, 41. szám
forrás: 168óra
Még nagyon távoli a politikai oldódás. A krízis mögött ugyanis összeegyeztethetetlen demokráciafelfogások ütköznek. Orbánék leginkább a rousseau-i filozófia „örökösének” tekinthetők. Rousseau 250 éve fogalmazta meg a parlamentarizmusról szóló kritikáját: a közakarat nevében fölülbírálható a társadalmi többség akarata. Szerinte a nemzet csakis egyérdekű, egyvéleményű lehet, a pluralizmus nemzetellenes, a parlament pedig egyenesen a közakarat elárulása. Robespierre is azt mondta, hogy Franciaországban két párt van: a nép és a nép ellensége. Ezekkel a felfogásokkal szemben született meg a főleg angolszász parlamentáris eszme, amely a többpártrendszerre és a különböző nézetek legitimitására épül. Orbán Viktor és párthívei most a jakobinus diktatúra késői hírnökeiként jelentek meg, s a népképviselet nevében a demokrácia ellen törnek.
Ugyanakkor az MSZP valóban morális hibát követett el azzal, hogy eltitkolta a valós költségvetési számokat. De mást jelent rongálni, felrobbantani a demokráciát. Orbánék ez utóbbival kísérleteznek. Miközben a Fidesz vezére a közakaratra hivatkozik, valójában csak saját hatalmát hirdeti, s önmagán kívül minden alternatívát kizár. Súlyos demokratikus deficitre utal az is, ha a jó és a gonosz harcára próbálják redukálni a világot. Mélységesen antidemokratikus, hiszen a másként gondolkodókat ördögtől valóként állítják be. Ilyen légkörben a modern parlamentarizmusnak nemigen van esélye.
A rendszerváltó értelmiség, a pártok egyetértettek a demokrácia alapjaiban. Orbánék felrúgták a demokrácia normáit azzal, hogy „felvállalták” az árpádsávos zászlókat lengető tömeget. Pedig nemcsak a kődobálás számít erőszaknak, hanem az antiszemita fenyegetőzés is. Orbán hiába jelentette be, hogy chartát indít: a tömeg már többet követel tőle. És ha ő a népakarat letéteményesének hiszi magát, már nem alkudhat meg, mert azt a tömeg úgy fogadná, mintha elárulta volna a népfelséget.
Ebben a helyzetben a liberális értelmiség szinte tehetetlen. Hiába szólal meg, ír alá kiáltványokat – alig ér el valamit. Megoldás csak attól remélhető, ha minden parlamenti erő belátja: most az alkotmányos jogrend védelme a legfontosabb, s a közös célért félreteszik személyes és pártérdekeiket.
