Forrás: Erec

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint megszaporodtak a tüntetésekkel összefüggő jogsértő esetek, ezért felhívta a figyelmet, hogy a túlfűtött hangulat nem ad felhatalmazást a politikusoknak, szónokoknak sem, hogy mások jogait sértsék. Az ombudsman súlyosan jogsértőnek tartja, hogy a Kossuth téren a felszólalók által zsidónak tartott politikusok neveit olvasták fel.

Az elmúlt hetek politikai, közéleti eseményei kapcsán ismételten tapasztalnia kellett, hogy „a politikusok, közéleti szereplők részéről egyre több fenyegetés éri az alkotmányos jogokat” – írta közleményében Péterfalvi Attila. Az adatvédelmi biztoshoz több beadvány is érkezett a tüntetésekkel összefüggésben, de egyébként is úgy gondolta, hogy meg kell szólalnia a megszaporodott jogsértések miatt – mondta Péterfalvi az Erec-nek.

Bár beadványt ezzel kapcsolatban nem kapott, de Péterfalvi kitért arra az esetre is, hogy a Kossuth téren felszólalók általuk zsidónak tartott politikusok neveit olvasták fel. A vallási meggyőződésre vonatkozó adatok fokozott védelem alatt állnak, vagyis egyes személyek vallásos meggyőződésének nyilvánosságra hozatala akár bűntettet is megvalósíthat, és három évig terjedő szabadságvesztést vonhat maga után – közölte Péterfalvi Attila.

Comments are closed.