Élet
Iránymutatás
Amikor a politikus mond valamit, feltehetően abban a reményben teszi, hogy közlendőjével alakítóan hat a környezetre, szavait használni fogják, mondatait idézik. Gondolatai elhangzásuk pillanatától kezdve önálló életet élnek, ami azzal is jár, hogy azt magyaráznak bele, amit csak akarnak. Ezért aztán a politikust az különbözteti meg a kofától, hogy alaposan végiggondolja, mit mond. Aligha elég a jó szándék, gondolatait fogalmazza meg a lehető legpontosabban és legvilágosabban, legalább nehéz legyen a dolga annak, aki saját célokra igyekszik használni. Nem tudom, hogy a köztársasági elnök felkészült-e arra, hogy azt, amit a választás estjén mond, szimpla cselekvési programnak tekinti majd az egyik párt: „Köszönjük a világos beszédet és a világos iránymutatást, köszönjük, köztársasági elnök úr”, mondta a Fidesz szóvivője az elnök kijelentésére, miszerint „Az Országgyűlés dönt a miniszterelnök személyéről. Az Országgyűlés helyreállíthatja a szükséges társadalmi bizalmat. A megoldás kulcsa a parlamenti többség kezében van.” Vagyis, olvasható ki az elnöki beszédből, a parlament váltsa le a kormányfőt, a beszéd ilyen tartalmú értelmezése még csak különösebb szellemi energiát sem igényel.
Nem tudom, hogy az a köztársasági elnök, aki annak idején alkotmányjogászként a „gyenge elnök-erős parlament” közhatalmi struktúrában képzelte el a magyar közjogi berendezkedést, adhat-e ilyen egyértelmű politikai cselekvési keretet tekintélyének jelentős csorbulása nélkül, nem sokkal azután, hogy elhangzott a beszédnek az a fordulata, amelyik a parlament sürgető feladatai után az utca népéhez is szól: „1990 óta alkotmányos jogállamban élünk. A demokrácia jogi keretei egyértelműek. Bizonytalan vagy kiélezett helyzetben éppen az alkotmányos alapjogok jelentik a végső menedéket és biztosítékot. (…) Azonban nem moshatók össze a békés tüntetésekkel azok az erőszakos cselekmények és bűntettek, amelyek a szeptember 19-ére virradó éjjel a Szabadság téren történtek, s amelyeket a leghatározottabban elítélek.” Sólyom Lászlónak nem lehetett kétsége afelől, hogy amikor tőle ezek a mondatok elhangoznak, akkor az amúgy is feszült helyzetet egészen egyszerűen eszkalálja. Kétségtelen, komoly politikai modortalanságra vall, hogy Gyurcsány két hét alatt nem talált alkalmat arra, hogy legalább reagáljon Sólyom első megnyilatkozására, de ez sem, és semmiféle sértettség nem indokolhatja, hogy az államfő könyékig tűrje az ingét, mielőtt a helyzetet értékelni kezdi. De ha már fontosnak tartotta ezt elmondani, hasznos lett volna kifejtenie, hogy mi is ez a „bizonytalan és kiélezett” helyzet, amelyben a végső menedéket az alkotmányos alapjogok jelentik, és az sem volna fölösleges, hogy mit is ért „békés tüntetés”-en. Valami tragikus félreértés folytán ugyanis nálunk minden tüntetés békés, ahol nem folyik vér. De ép ésszel békésnek nevezhető-e az a tüntetés, ahol minden további nélkül zsidóznak? Ahol magától értetődően olvasnak föl neveket, felosztva az embereket származás alapján. Ahol tiltott önkényuralmi tárgyaktól színes a köztér, és ahol minden további nélkül kinyilvánítható, hogy kiket kell felakasztani. Biztos vagyok abban, hogy ez a kultúra senkitől sem állt távolabb, mint éppen Sólyom Lászlótól. És biztost vagyok abban is, miként az ilyen kiélezett helyzetben az állampolgár alkotmányos alapjogait hívja segítségül, úgy felelős politikus a pontos fogalmazást. Soha nincs akkora szükség világos beszédre, mint kiélezett helyzetben. Gyurcsány morális válságot okozott, állapította meg a köztársasági elnök. De az erre adott ellenzéki válasz pedig alkotmányos válságot sejtet. Ez a cikk szerda délelőtt íródik, lapzártakor elképzelhetetlennek tartom, hogy a köztársasági elnök ebben az új helyzetben néma maradjon. Ami pedig az iránymutatást jelenti: az ellenzék vezére – az elnöki iránymutatásra hivatkozva – bejelenti, hogy „ha csütörtökön 13 óráig nem történik meg a kormányfő menesztése, akkor be kell látnunk, ebben a kiélezett és bizonytalan helyzetben az alkotmányos alapjogok jelentik a végső menedéket. Ennek megfelelően a magyar állampolgárokat pénteken délután a Kossuth térre hívjuk”. Nem elég a bizalmi szavazás, bizalmatlansági indítvány kell – jelenti ki Orbán. Egy ultimátum, pontosan olyan, mint amilyet a Monarchia küldött 1914-ben Szerbiának: elfogadhatatlan. Mindezeken túl, már ami az iránymutatást illeti, nem olyan egyszerű a helyzet. Halmai Gábor alkotmányjogász szíves közlése szerint a köztársasági elnök még 2002-ben a HVG-ben hosszú cikkben fejtette ki álláspontját, amely szerint a bizalmatlansági indítvány diszfunkcionális módon működik, ha azt a kormánypártok kezdeményezik. Sólyom László akkori alkotmányjogi felfogása szerint a bizalmatlansági indítvány értelme és célja, hogy az ellenzék – ha meg tudja nyerni a kormánypárti képviselők egy részét -, akkor maga kezdeményezze ezt, ám most nem állt elő ilyen helyzet. Akkor viszont mi az „iránymutatás” tárgya?
Foglaljuk össze: pillanatnyilag van egy hatalommániás eszelős ellenzéki vezérünk, egy politikailag szingli kormányfőnk és egy vérig sértett köztársasági elnökünk. Van min felülemelkedni.
Kovács Zoltán
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 40. szám
